Ruszin-Szendi Romulusz péntek reggel a Facebook-oldalán reagált a Honvédelmi Minisztérium állításaival kapcsolatban. Azt írta: „Szánalmas próbálkozása a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy befeketítsenek azzal, hogy nem a kormányzat álláspontját képviseltem a szövetség értekezletein.”
A volt vezérkari főnök ezzel Gulyás Gergely csütörtöki kormányinfón tett kijelentéseire válaszolt. Az állami televízió kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette: Ruszin-Szendi a NATO ülésein Ukrajna-barát álláspontot képviselt, és felszólalásait a „Slava Ukraina!” (Dicsőség Ukrajnának!) kifejezéssel zárta. Gulyás azt is elmondta, hogy erről már tájékoztatta a parlament nemzetbiztonsági bizottságát, és mivel erről Ruszin-Szendi nem számolt be, szerinte függelemsértés történt.
A Tisza Párt honvédelmi szakértőjeként dolgozó Ruszin-Szendi szerint politikai támadás célpontjává vált. Úgy fogalmazott:
„Bátran nézek bármilyen vizsgálattal szembe, mert az igazság és a szakma az én oldalamon van.”
Hozzátette: „Ukránpártisággal vádolnak, előtte oroszpártisággal vádoltak, tehát csak vádaskodnak aszerint, hogy mikor mi jut eszükbe. Elfelejtik, hogy én a Hazámat szolgáltam és szolgálom!”
A bejegyzésben azt is írta, hogy tudomása szerint „attól sem riadnak vissza, hogy dokumentumot hamisítsanak, márcsak azért is, mert ezek a jegyzőkönyvek egyébként NATO titkosak”. Úgy véli, ezek az eszközök sem lesznek elegendőek ahhoz, hogy őt lejárassák. „A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot” – fogalmazott.
Ruszin-Szendi kitért arra is, hogy Magyar Péter csütörtökön hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter 2023-ban arról beszél: „szakítunk a békementalitással”, és „átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára”.
A volt vezérkari főnök szerint „nagyon gyenge próbálkozás ezzel magyarázni a felháborító beszédet, ami egyértelmű kormányzati háborús direktívát tartalmazott”. Hozzátette: „Nem szégyelltek ehhez törvénytelenül eltávolítani engem és elküldeni a felkészült, tapasztalattal rendelkező állományt.”
Végül úgy fogalmazott: „A katonák mindig a harcra készülnek, nincs ebben semmi új, amit elődeim és a vezetésem alatt a magyar katonák bizonyítottak itthon és külföldön tettekkel.”
Ruszin-Szendi Romulusz péntek reggel a Facebook-oldalán reagált a Honvédelmi Minisztérium állításaival kapcsolatban. Azt írta: „Szánalmas próbálkozása a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy befeketítsenek azzal, hogy nem a kormányzat álláspontját képviseltem a szövetség értekezletein.”
A volt vezérkari főnök ezzel Gulyás Gergely csütörtöki kormányinfón tett kijelentéseire válaszolt. Az állami televízió kérdésére a Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette: Ruszin-Szendi a NATO ülésein Ukrajna-barát álláspontot képviselt, és felszólalásait a „Slava Ukraina!” (Dicsőség Ukrajnának!) kifejezéssel zárta. Gulyás azt is elmondta, hogy erről már tájékoztatta a parlament nemzetbiztonsági bizottságát, és mivel erről Ruszin-Szendi nem számolt be, szerinte függelemsértés történt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter az Index-ítéletről: Botrány, a jogállam totális megcsúfolása
A TISZA Párt elnöke elítélte a bíróság Indexet megvédő döntését. Szerinte hamisított dokumentumra hivatkozva mostantól bármelyik sajtótermék megírhatná például, hogy Orbán Viktor embert akar ölni.
Magyar PéterFacebook-posztban osztotta meg, milyen döntés született a TISZA Párt Index ellen indított helyreigazítási perében. A politikus szerint
„Egészen botrányos ítéletben védte meg ma a Fővárosi Törvényszék az orbáni propagandalappá silányított Indexet.”
Az ellenzéki vezető közölte, hogy „az eljáró bíró nem volt hajlandó meghallgatni a TISZA Párt adópolitikai szakértőjét, Kármán Andrást, aki elmondta volna, hogy a TISZA soha nem tervezte a személyi jövedelemadó emelését és
az Index által megjelentetett papírfecni egy ócska hamisítvány.”
Magyar közölte, „a diktatúrákat idéző ítéletben ugyan szerepel, hogy össze-vissza hazudozott az Index a TISZA Párt programjáról, de mivel az 'csak' egy vélemény, nem kötelezi a bíróság az orbáni propagandát a hamis állítás helyreigazítására”.
„Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni” - vonta le a következtetést.
A TISZA elnöke azt állítja a posztban, hogy a bíró „a tanúkat meg sem hallgatva, már a tárgyalás előtt meghozta az ítéletet„, ami „Botrány”, így „A mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása”.
A bejegyzést a választásokig tartó szokásos visszaszámlálással zárja. Mint írta, „195 nap és az igazságszolgáltatás is független lesz”.
Magyar PéterFacebook-posztban osztotta meg, milyen döntés született a TISZA Párt Index ellen indított helyreigazítási perében. A politikus szerint
„Egészen botrányos ítéletben védte meg ma a Fővárosi Törvényszék az orbáni propagandalappá silányított Indexet.”
Az ellenzéki vezető közölte, hogy „az eljáró bíró nem volt hajlandó meghallgatni a TISZA Párt adópolitikai szakértőjét, Kármán Andrást, aki elmondta volna, hogy a TISZA soha nem tervezte a személyi jövedelemadó emelését és
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Semjén Zsolt az ATV-ben: Ilyen súlyú vád még nem volt, de semmi köze ehhez az ügyhöz
Nem bánta meg, hogy szót kért és felszólalt a Parlamentben. Erkölcsi okokból nem tehette meg, hogy nem szólal fel. Szerinte külföldi szálak is lehetnek az ügy mögött.
Semjén Zsolt hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az elmúlt napok pedofil-botrányáról. A Parlamentben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán tett felszólalása miatt számos párt és politikus megszólalt. A miniszterelnök-helyettes most a tévéműsorban igyekezett elmondani a véleményét.
Rónai Egon kérdésére válaszolva elmondta, hogy az őt ért vád nem igaz, sőt lehetetlen. Nem ismeri ezt az intézményt, soha nem járt a fiatalkorúak börtönében, Ott nem lehet ki-bejönni - magyarázta. Fiatalkorúak érintettsége nincsen, így senki neve nem merülhet fel - tette hozzá.
Szerinte a Juhász Péter Pál, az intézmény vezetője azért bukhatott le, mert vizsgálták már korábban az ügyét, de ennek semmi köze a fiatalkorúakhoz, akikről most szó van.
A pletykák már korábban is voltak az interneten az intézményről, de ez most politikai szereplők közreműködésével vált hirtelen politikai témává, jól felépített módon - mondta.
Rónai szerint érdemes volna tisztázni, hogy volt-e kapcsolata valakivel a Szőlő utcában - erre azt közölte, hogy soha nem járt ott. Honnan volt információ arról, hogy tíz éve vizsgálják a Szőlő utcát - kérdezte a műsorvezető. Úgy válaszolt rá, hogy a felnőtt nőfuttatásban érintett igazgatót vizsgálták már többször és korábban. Azért bukott most meg, mert az új zéró toleranciás törvény buktatta meg - közölte Semjén Zsolt.
Bár ő azt mondta, hogy tíz éve zajlik a vizsgálat az ügyben, majd Gulyás Gergely azt közölte, hogy egy éve, úgy vélekedett, hogy ő újságban olvasta, és ez két külön ügy. Majd Rónai Egon kérdésre, hogy mikor valakivel kapcsolatban többször felmerül a gyanú, de mégis újra és újra kinevezik, úgy reagált: „mi közöm hozzá?”
A Parlamenti beszéde nem volt tervezett dolog - mondta el Rónai kérdésére. Nem készült rá, de személyes erkölcsi okokból kellett válaszolnia. Nem bánta meg, hogy felállt az ügyben - mondta. Egy olyan támadás érte őt és a kormányt, államot, aminek a súlya megköveteli, hogy nem hagyhatta a levegőben. Ha a kormány két tagja ilyen dologban érintett lenne, akkor az a kormány nem maradhatna meg - magyarázta.
Szerinte ma már kezdenek visszahátrálni a támadók. Ilyen súlyos vád két kormánytagra még nem volt, ez nem hagyható annyiban. Ez az egész kormányt érinti - tette hozzá.
Rónai szerint hiányzott a kiállás amellett, hogy kiálljon a gyermekvédelem mellett. Semjén szerint ő a legkeményebb pedofil-ellenes, a legfontosabbak a gyerekek - mondta. A pedagógusok is kemény munkát végeznek, ezért az a feladatunk, hogy segítsük őket ebben - közölte. Szerint Európában a legszigorúbb pedofiltörvény van jelenleg Magyarországon.
Még nem volt ilyen intézményben, így csak hallja, hogy mi zajlik ott. De nem tartozik a "portfóliójába" ez a terület - tette még hozzá.
Ebben az ügyben jól követhető módon építik fel ezt a témát az interneten - közölte. Szerinte szervezetten lépett át a nyilvánosságra, majd a DK politikusokon keresztül jutott el a Parlamentbe. Az egy álhír, ezt lehetett tudni - szerinte.
Ő is úgy véli, hogy ez az ügy a kormány és az állam ellen megy, és a kormány megbuktatására indult. Még külföldi szálakat is feltételez - magyarázta. Ukrajnát is megemlítette azzal, hogy az ügy kipattanása után az ukránok is megjegyzést tettek Magyarországra.
Az ügyben feljelentéseket is tesznek - közölte.
Magyar Péter felvetése volt, hogy mentsék fel Semjén Zsoltot az ügy kivizsgálásáig, de ez fel sem merült, hiszen nincs ügy - mondta el Rónai Egon kérdésére.
Mit üzen azoknak, akik az utóbbi időben karaktergyilkosság ért - kérdezte Rónai. Semjén szerint ilyen súlyú vád mást nem ért. Ez egy vörösvonal átlépés - vélte. Nincs konkrét vád, forrás az ő ügyében - mondta. Politikus vagyok, keresztény ember vagyok, belefér a vádaskodás - tette hozzá. De ha ezt meg lehet tenni minden valóságalap nélkül, annak beláthatatlan következményei lehetnek - mondta Semjén Zsolt.
A megtorlásról azt véli, hogy az egy jogkövetkezmény, amivel az elkövetőknek számolnia kell - mondta a végén.
VIDEÓ: Semjén Zsolt az Egyenes Beszédben: Az ellenem felhozott vád nemcsak nem igaz, de lehetetlen is
Semjén Zsolt hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az elmúlt napok pedofil-botrányáról. A Parlamentben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán tett felszólalása miatt számos párt és politikus megszólalt. A miniszterelnök-helyettes most a tévéműsorban igyekezett elmondani a véleményét.
Rónai Egon kérdésére válaszolva elmondta, hogy az őt ért vád nem igaz, sőt lehetetlen. Nem ismeri ezt az intézményt, soha nem járt a fiatalkorúak börtönében, Ott nem lehet ki-bejönni - magyarázta. Fiatalkorúak érintettsége nincsen, így senki neve nem merülhet fel - tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két internetes szerkesztő is elveszítette az állását az ATV-nél az Orbán-fiaskó miatt - írja a Média1.
Mint arról mi is beszámoltunk: múlt hétfőn Orbán Viktor beszédével indult a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben.
A beszéd előtt a miniszterelnök csak egy Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy hamarosan felszólal a parlamentben. Az ATV honlapján azonban már órákkal korábban, délelőtt 9-kor megjelent a beszédről szóló cikk.
A Media1 információi szerint
a csatorna emiatt két internetes szerkesztőt is elbocsátott.
A portál úgy tudja, az egyikük Orbán Viktor Facebook-posztja alapján írta meg a cikket, a másik pedig kiegészítette a szöveget, és múlt időbe tette azt. A publikálás előtt egyikük sem ellenőrizte, hogy a felszólalás valójában csak később történik meg.
A hibát a csatorna hamarosan korrigálta, és elismerték, hogy súlyos szakmai hiba történt, amelynek következményei lesznek házon belül.
Két internetes szerkesztő is elveszítette az állását az ATV-nél az Orbán-fiaskó miatt - írja a Média1.
Mint arról mi is beszámoltunk: múlt hétfőn Orbán Viktor beszédével indult a parlament őszi ülésszaka. A miniszterelnök 13 órakor mondott beszédet az Országgyűlésben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedden is folytatódik a változóan felhős-napos időjárás. A délután megnövekvő gomolyfelhőkből néhol kisebb eső, zápor ismét előfordulhat. Gyenge lesz az északias szél. Kora reggel 8, délután 14 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.
Szerdán a változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk. Délután többfelé erősen megnövekedhet a felhőzet, és elszórtan kisebb eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Hajnalban helyenként pára-, ködfoltok képződhetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8 fok között várható, a fagyzugokban ismét fagyhat. Napközben 12 és 17 fok valószínű.
Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délkeleten, keleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, amiből gyenge eső előfordulhat, de záporok nyugaton, északnyugaton is kialakulhatnak. Az élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. Délután 11 és 16 fok között alakulnak a maximumok.
Pénteken a Dunántúlon süthet ki több órára a nap, míg keleten felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Délkeleten este megvastagodhat a felhőzet, és gyenge eső is előfordulhat. Többfelé erős, néhol viharos lesz az északi, északkeleti szél. Napközben 11-16 fokot mutathatnak délután a hőmérők.
Szombaton keleten felhősebb, helyenként esős, máshol túlnyomóan napos idő körvonalazódik. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 11-16 fok ígérkezik.