HÍREK
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a Hadtörténeti Múzeum volt Kapisztrán téri épületére szánt pénzt a laktanyák felújítására fordítják. A parancsnokok javaslatokat tehetnek majd a fejlesztésekre, amelyekről a vezérkar szakmai véleménye alapján döntenek.
HÍREK
A honvédelmi miniszter a katonák előtt mondott beszédében jelentette be, hogy Pálinkás Szilvesztert kabinetfőnök-helyettesnek nevezi ki. Ugyanakkor eljárások is indulnak ellene, amiért a választás előtt előzetes jelentés nélkül beszélt nyilvánosan a honvédség helyzetéről.
HÍREK
A Honvédelmi Minisztérium és a 4iG leányvállalata március közepén írta alá a gigantikus keretszerződést. A megállapodás egy digitalizációs programról szól, de a részletei nem nyilvánosak.
HÍREK
Ruszin-Szendi Romuluszt csütörtökön fogadták a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektuma előtt. Az új tárcavezető korábban jelezte, hogy nem a Várban, hanem a minisztérium régi épületében kíván dolgozni.
HÍREK
A Tisza-kormány leendő honvédelmi minisztere azt közölte, Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenlegi tárcavezető nem személyesen, hanem egy államtitkáron keresztül intézi vele a tájékoztatást. A miniszterjelölt szerint a helyzet ellenére a szakmai delegáltak már megkezdték a munkát a minisztériumban.
HÍREK
A TISZA Párt politikusa bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz az őt ért valótlan állítások miatt. Közlése szerint a rengeteg feljelentés egy összehangolt lejárató kampány része volt.
HÍREK
Pálinkás Szilveszter százados súlyos vádjaira válaszolt a Honvédelmi Minisztérium a pénteki közleményében. A vezérkar szerint nem állnak tömegek arra várva, hogy elmehessenek, Csádról pedig továbbra sincs politikai döntés.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor retteg március 15-től, és a kormánya meg akarja akadályozni, hogy kiderüljön a valós tömeg mérete. A politikus mindenkit a „rendszerváltó Nemzeti Menetre” hív.
HÍREK
A képviselő szerint a minisztérium először „csubakka védelemmel” próbálta letagadni az egészet. A bíróság után derült ki, hogy a 66 járműért mindössze 935 ezer eurót fizettek.
HÍREK
A Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke, aki a Tisza Párt színeiben kezdett politizálni, Facebook-posztjában politikai megtorlásról és megfélemlítésről írt.
HÍREK
Pálinkás Szilveszter századost még a díszbemutatóra sem hívták meg a közpénzmilliárdokból készült filmre. A minisztérium szerint vannak nála hitelesebb, Afganisztánt is megjárt szakértők.
HÍREK
A botrány az újdörögdi bázison pattant ki, a Sárkányok Kabul felett című film felvételén. A hírek szerint olyan érzékeny eszközöknek kelt lába, amiket fegyverszobában kellett volna őrizni.
HÍREK
A per során a minisztérium azzal érvelt, hogy nem ők bonyolították le az ügyletet, ezért nem is rendelkeznek az információkkal. A bíróság ezt nem fogadta el.
HÍREK
A könyvvizsgálat 682 milliós saját tőkét mutatott ki, a tervezett kivét ezt 22,5 millióra apasztotta volna. A figyelmeztetés után a cég a honvédelmi struktúrába került vissza.
HÍREK
A mi hazánkos Novák Előd kérdéseire az államtitkár válaszolt. A politikus a vezérkari főnök leváltásának valódi okaira is kíváncsi volt.
HÍREK
Nem csitul a botrány a kecskeméti katonai reptér körül. Tonnányi alkatrész tűnt el a MiG–29-esekből, a tolvajok vélhetően mindent tudtak a bázis gyenge pontjairól.
HÍREK
A minisztérium közölte, hogy a százados fontos feladatot kapott Tata városában. Csak ennek teljesítése után távozhat közös megegyezéssel.
Népszerű
Ajánljuk