SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rohamosan romlott Feledy Péter állapota élete utolsó hónapjaiban – már szeretteit sem ismerte meg

Barátai emlékeztek a kitűnő riporterre, akinek egészségi állapota drasztikusan romlani kezdett.


Ahogy arról korábban írtunk, életének 82. évében elhunyt Feledy Péter televíziós újságíró.

Feledy Pétert évtizedeken át szerették és tisztelték a nézők. Olyan népszerű műsorokban szerepel, mint az Ablak, a Radar , a Hazanéző és az Aktuális. A televíziózás világába 1971-ben lépett be, amikor a Riporter kerestetik című műsor győztese lett. Az igazi ismertséget azonban a híres „pizsamás interjú” hozta el számára, amikor a taxisblokád idején Antall József miniszterelnökkel beszélgetett.

Feledy állapota az utóbbi időben rohamosan romlott. Barátai szerint a demencia néhány hét alatt teljesen elhatalmasodott rajta. Utolsó napjait egy pomázi mentálhigiénés otthonban töltötte, de akkorra már nem volt kapcsolatban a külvilággal.

Kondor Katalin, aki közel állt hozzá, így emlékezett rá:

„Borzalmas, hogy mit tesz egy okos, sportos emberrel a betegség. Félholttá és kiszolgáltatottá teszi. Haragszom a magyar egészségügyre, mert sok minden más mellett a demenciával sem foglalkoznak az orvosok.”

Hozzátette, hogy szerinte Péter számára megváltás volt, hogy elment.

Feledy Péter 2021 áprilisában vesztette el feleségét, Monspart Saroltát, az egykori világbajnok sportolót. Halála után barátai próbálták segíteni, de ő egyre inkább bezárkózott. Vass István Zoltán, a rádiós legenda, szintén megemlékezett róla: „Amikor Saci, a felesége elhunyt, egyre jobban féltettük őt. Eladta az autóját, és én kétségbeesve mondtam neki: de hát elzárod magad a világtól, Péter! És így történt.” Vass István Zoltán meglátogatta őt a János kórházban, ahol Feledy már csak másfél percig ismertem fel őt és a feleségét.

Feledy két házasságából két fia született, András és Botond. Az idősebb fiú, András röviden csak annyit mondott: „Apám pályafutása újságíróként, televíziós személyiségként valóban tiszteletre méltó, hogy milyen volt a mi kettőnk kapcsolata, szülő és gyermek viszonylatában, arról most, a gyász pillanataiban nem szeretnék beszélni…”

A kollégák is megemlékeztek Feledyről. Juhász Előd elmondta, hogy bár nem volt közeli kapcsolatuk, tisztelték egymást a televízióban töltött közös évek alatt. Horvát János pedig kiemelte Feledy becsületességét és azt, hogy politikai nézetei mellett mindig sziklaszilárdan kitartott. „Kevés nála becsületesebb embert ismertem” – mondta róla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Botrányt kavart az énekesnő Himnusz-éneklése – Osváth Zsolt is megszólalt: Erre nincs mentség, bassza meg!
A közösségi oldalakon sorra támadták a 24 éves énekesnőt, aki különleges feldolgozásban adta elő a Himnuszt. A sztár ugyanakkor igyekezett tisztázni, miért így énekelt.


Ajsa Luna augusztus 20-i fellépése nagy port kavart a közösségi médiában. Az énekesnő a Himnuszt ülve, cigarettával a kezében, saját dalának alapjára énekelte el. A koncertről készült felvétel gyorsan elterjedt, és sokan tiszteletlenséggel vádolták miatta.

Egy rövid videón látható, hogy a karibi-magyar énekesnő ülve és cigarettával a kezében énekelte Kölcsey és Erkel közös szerzeményét. Többen azt is szóvá tették, hogy hamisan énekelt, sőt úgy tűnt, a szöveget sem tudta pontosan.

A Mandiner az előadást „megbotránkoztatónak” és „sokkolónak” nevezte. Az ATV.hu így írt róla: „Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna”.

A Blikk megpróbálta elérni az énekesnőt, de nem járt sikerrel. Ő azonban közösségi oldalán reagált a kritikákra.

„A tegnapi koncert margójára: augusztus 20. alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást” – fogalmazott.

„Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus”

– írta a 24 éves zenész.

A koncert végén azt mondta: „Boldog születésnapot, Magyarország!”

Az RTL műsorvezetője, Osváth Zsolt szintén reagált az előadásra. „Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi.”

„Erre nincs mentség, b*ssza meg! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...”

– írta Instasztorijában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: