Rendszeresen megerőszakolhatta feleségét, nevelt lányát és még teheneit is egy új-zélandi gazda
Egy új-zélandi tejgazda pere zajlik a whangārei kerületi bíróságon, ahol 38 rendbeli szexuális bűncselekménnyel vádolják – írja a Daily Mail. A vádpontok között 15 rendbeli nemi erőszak, egy rendbeli állatokkal való fajtalankodás és egy rendbeli szeméremsértés borjak ellen szerepel.
Az ügyészség szerint a férfi hosszú éveken keresztül bántalmazta a feleségét és kiskorú mostohalányát. A lány elmondta, hogy a történtek tízéves kora előtt kezdődtek, majd a következő tíz évben szinte minden este ismétlődtek.
Geraldine Kelly ügyész közölte, hogy a sértett szerint a férfi körülbelül 300 alkalommal erőszakolta meg. Hozzátette: „A terhesség lehetősége már 12 éves kora előtt aggodalmat jelentett számára.” A lány nem beszélt a történtekről, mert szerette a mostohaapját, és zavart keltett benne, ahogyan a teste reagált.
Kelly elmondta, hogy
A vádirat szerint a férfi bevallotta a feleségének, hogy közösült néhány tehenével, és meg is mutatta neki, hogyan tette. Az ügyészség állítása szerint az ellési időszakban borjakkal is fajtalankodott, amit a felesége látott. Kelly hozzátette, hogy legalább 20 alkalommal kényszerítette a feleségét szexre az állatokkal kapcsolatos aktusok után. „A nő elmondta neki, hogy undorítónak találja, de a férfi ennek ellenére megtette” – mondta az ügyész.
A vádlott ügyvédje, Matthew Ridgley tagadta az állatokkal kapcsolatos vádakat, és „badarságnak” nevezte azokat. A védő szerint a mostohalánnyal folytatott kapcsolat beleegyezésen alapult, amikor a lány már betöltötte a 16. életévét, és a férfi és a felesége közötti együttlétek is kölcsönös beleegyezésen alapultak.
A tárgyalás várhatóan három hétig tart.
(via 24.hu)