HÍREK
A Rovatból

Reagált a Belügyminisztérium az „eltitkolt” gyermekvédelmi jelentésre, amit Magyar Péter nyilvánosságra hozott

Pintér Sándor minisztériuma szerint a 47 oldalas dokumentum olyannyira nem titkos, hogy 2022-ben elküldték a szakszolgálatok vezetői részére.


Magyar Péter szorult helyzetében ma annyit bizonyított, hogy a gyermekvédelmi hatóságok és a szakemberek teszik a dolgukat - olvasható a Belügyminisztérium péntek délutáni közleményében, amit azután adtak ki, hogy korábban a Tisza Párt elnöke nyilvánosságra hozott egy állítása szerint négy éve eltitkolt dokumentumot.

Magyar szerint a kormányzat alsóbb szintjeiről juttatták el hozzá a 47 oldalas jelentést, amit az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat által készített a kormány részére. A politikus posztjában azt írta, az állam legalább négy éve tudja, mi történik a gyermekvédelemben, mégsem tettek semmit.

A Belügyminisztérium erre reagálva azt írta, hogy az Országos Gyermekvédelmi Szolgálat Meghallgató és Terápiás Központjait a kormány hozta létre éppen a bántalmazott, különösen a szexuálisan bántalmazott gyermekek védelmére, segítségére. A hatóság tapasztalatait, jelzéseit folyamatosan beépítik a gyermekvédelmi rendszerbe, a törvényalkotásba.

A minisztérium azt írta, hogy a dokumentumot 2022-ben elküldték a szakszolgálatok vezetői részére, hogy munkájukat segítse.

A 2018 óta bevezetett bántalmazáskivizsgálási módszertan szigorú és egyértelmű eljárást ír elő minden intézmény részére. Ez alapján összesen 3428 feljelentést tettek gyermekbántalmazási gyanú miatt gyermekvédelmi intézmények, áll a közleményben.

„Amint bármely gyermekvédelmi intézményben felmerül a gyanú, a hatóságok eljárnak. Ennek is az eredménye, hogy a börtönben lévő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett” - tették hozzá.

A közleményben leszögezik, hogy „az Orbán-kormány alkotta meg Európa egyik legszigorúbb Büntető Törvénykönyvét, valamint a gyermekvédelmi és pedofilellenes törvényeket. A baloldal egyiket sem támogatta - sőt, ma is Brüsszelben támadja ezeket”.

A Szőlő utcai javítóintézetre kitérve a Belügyminisztérium hangsúlyozza, hogy zajlik az ügy hatósági feltárása, melynek során letartóztatások és kihallgatások történnek.

„A volt igazgató már rács mögött van, és minden cinkos felelősségre lesz vonva” - teszik hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.

Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.

A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.

A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.

Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.

A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.

Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.

A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
A politikus a Facebookon jelentette be a döbbenetes esetet. A helyszínre érkező rendőrök azonnal közbeléptek, és elszállították az elkövetőt.


Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.

A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”

A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.

Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.

„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.

A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.

A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy

a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.

A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A választás arról is szól, hogy Orbán háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot és a kiszámíthatóságot a Tiszával
A Tisza Párt elnöke soproni fórumán bírálta Gulyás Gergely Hormuzi-szorosra vonatkozó kijelentését. Szerinte a miniszter ezzel hiteltelenítette a kormány háborúellenes kampányát.


„Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Az idő nekünk dolgozik, és a magyar nép 22 nap múlva ítéletet mond. Kedves elvtársak, rövidesen üt az ítélet órája” – kezdte szombat esti fórumát Magyar Péter Sopronban, ahol újabb kísérletet tett a Fidesz fő kampányüzenetének átfordítására. Úgy fogalmazott, hogy

a Tisza Párt jelenti a békét és a biztonságot Orbán Viktor „háborús pszichózisával” szemben.

Magyar szerint a Békemenetnek nevezett „végemenet” óta az látszik, hogy a Fidesz már nemcsak kormányozni, hanem kampányolni sem tud, csak vergődik. Azt állította, a „Fidesz-travellel” hurcolják az országban a közmunkásokat Orbán Viktor fórumaira. „Nemcsak árad a Tisza, hanem szerte az országban ki is öntött. Itt körülbelül ötször annyi ember van, mint a vándorcirkusz mai, miskolci állomásán.”

Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor március 15-én „gyerekek mögé bújt”, és velük vitette el a piszkos munkát, amikor ukrán zászlót feszítettek ki a Tisza Párt Nemzeti Menetén. Az akciót több jel szerint a Fidesz kampányát segítő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták. Magyar szerint hasonló történt Salgótarjánban és Miskolcon is, ahol a Tisza Párt helyi jelöltjének plakátja alá „Zelenszkij jelöltje” feliratot tettek ki.

„Azt javaslom nektek, hogy mi, tiszások; mi, magyarok inkább maradjunk a magyar lobogónál. […] Az ukrán zászlót meghagyjuk a Fidesznek.”

Ennél is megdöbbentőbb volt Magyar szerint, amikor Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormányinfón azt válaszolta a 444 kérdésére, hogy a kormány megfontolná, ha Donald Trump katonai segítséget kérne a Hormuzi-szoros felszabadításához.

„Ezzel az egy mondattal semmisítette meg a békepropagandát Gulyás Gergely”

– fogalmazott Magyar, aki szerint a honvédelmi és a külügyminiszter sem tagadta ezt. A Tisza-vezér ezután a soproniakkal együtt skandálta, hogy nem akarnak háborút. „A magyar emberek békét akarnak. A magyar emberek nemcsak Facebook-posztokban ítélik el a háborút, hanem a valóságban is.”

A választás szerinte arról is szól, hogy „Orbán háborús pszichózisát, háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot, a békét, a kiszámíthatóságot és a fejlődést a Tiszával.”

Szégyenletesnek nevezte, hogy Kádár János után Orbán Viktor is behívta az oroszokat, majd a tömeggel együtt azt skandálta, hogy „Ruszkik haza”.

Ismét hazaárulással vádolta meg Szijjártó Pétert, aki a Washington Post hírszerzési információi szerint az EU-s találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrovval. Üzent Orbán Viktornak is:

„Minket nem fenyegethet senki. Se az orosz elnök, se az ukrán elnök, de főleg nem a még regnáló, leköszönés előtt álló magyar miniszterelnök.”

Magyar a helyi viszonyokról szólva elmondta, a párt közvélemény-kutatása szerint jelöltjük, Hallerné Nagy Anikó vezet a soproni központú választókerületben, amelyet 2022-ben a fideszes Barcza Attila a szavazatok 57,35 százalékával nyert meg. „Ezt a választókerületet is a Tisza meg fogja nyerni” – jelentette ki.

A Tisza Párt helyi jelöltje a Fertő tavi beruházást bírálta.

„A Fertő tó tragédiája a NER mintapéldája.

Egyéni, gazdasági és politikai érdekeket kiszolgálva vették el tőlünk a tavat, mindezt azért, hogy további milliárdokkal gazdagodjanak” – mondta Hallerné Nagy Anikó. Szerinte a beígért luxus helyett betontömbök, megcsonkított természet és elpazarolt közpénz maradt, a kiirtott nádas pedig a hatalom szakmai és erkölcsi csődjének szimbóluma lett. Azt ígérte, egy Tisza-kormány felülvizsgálná a terület ökológiai állapotát és garantálná a vízparthoz való szabad hozzáférést. „Visszavesszük, ami a miénk, mert a Fertő-tó mindenkié.”

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Örülök, hogy meghalt” – így reagált Donald Trump annak az ügyésznek a halálhírére, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
81 évesen elhunyt az FBI volt igazgatója, aki a 2016-os orosz beavatkozást vizsgálta. Az amerikai elnök szerint Mueller „ártatlan embereket bántott”, ezzel újra felélesztve a régi politikai vitákat.


81 éves korában elhunyt Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda egykori igazgatója, aki különleges ügyészként a Donald Trump 2016-os kampányát érintő orosz beavatkozás ügyét vizsgálta. A halálhírre Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában reagált, éles szavakkal kommentálva a halálesetet, írja az Associated Press.

Trump a Truth Social nevű platformon a következőket írta:

„Robert Mueller meghalt. Remek, örülök, hogy meghalt. Most már nem tud ártatlan embereket bántani!”

Az elnök posztja illeszkedik abba a narratívába, amelyet a Mueller-vizsgálattal kapcsolatban évek óta hangoztat, igazságtalan „boszorkányüldözésnek” nevezve az eljárást.

Ezzel szemben Muellert a politikai élet más szereplői a közszolgálat és a jogállamiság elkötelezett hívének tartották.

Pályája során mindkét politikai tábor bizalmát élvezte: 2001-ben George W. Bush elnök nevezte ki az FBI élére, kinevezését a szenátus egyhangúlag hagyta jóvá, és akkor is teljes körű támogatást kapott, amikor Barack Obama felkérte, hogy tízéves hivatali ideje után is maradjon a posztján.

Mueller összesen 12 évig állt a Szövetségi Nyomozó Iroda élén, ezzel J. Edgar Hoover óta ő lett a leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kulcsszerepet játszott az ügynökség terrorizmusellenes fókuszú átszervezésében. Később különleges ügyészként az ő nevéhez fűződött a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozás kivizsgálása, amelynek során több, Trumphoz köthető személy ellen indult büntetőeljárás.

Mueller családja tavaly augusztusban jelentette be, hogy 2021-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála.

Via The Daily Beast


Link másolása
KÖVESS MINKET: