SZEMPONT
A Rovatból

Raskó György az árstop bővítéséről: közte lehet a tojás és a tejtermékek, mert ezek nálunk világrekord szinten drágultak

Az agrárközgazdász szerint az ársapkák az általános inflációt csak növelni fogják, azonban ha kivezetnék őket, akkor a termékek árai 50-80 százalékkal is emelkedhetnének.

Link másolása

Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, hogy hamarosan újabb termékek árát szabályozzák majd központilag. Erre azért van szükség a miniszterelnök szerint, mert közvetlen összefüggés van a magas energiaárak és a boltban fizetett összegek között. Mint mondta, az élelmiszerinflációt nagyrészt a magas energiaár okozza, vagyis, ha nem lennének uniós szankciók, akkor az áremelkedés mértéke legalább a felére csökkenne.

De vajon tényleg szükség van az árstopos termékek körének bővítésére? Milyen élelmiszereket lenne érdemes ezek közé bevonni? Megoldást jelenthet egyáltalán az inflációra? A kereskedők a bejelentést követően mire számíthatnak? Meddig lehet még fenntartani az árstopokat? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Raskó György agrárközgazdásszal.

– Mit gondol, érdemes az árstopot újabb termékkörökkel bővíteni?

– Alapvetően semmire nem kellett volna bevezetni, de ha már így tett a kormány, akkor a kivezetésüket nem tanácsolnám.

– Miért nem ajánlaná?

– Az élelmiszerárak inflációja így is 2,5-szeresen haladja meg az EU-s átlagot. Ha viszont az ársapkás termékeket most kivezetnék, akkor karácsony előtt olyan ugrás jönne, ami a lakosság körében komoly negatív megítéléssel járna.

Az érintett termékek szinte mindegyike 50-80 százalékkal drágulna abban a pillanatban, hogy az ársapka megszűnne.

– A bővülő árstopos termékek mit jelentenek az inflációra nézve?

– Az ársapkák az általános inflációt növelni fogják, hiszen ezeket a veszteségeket a kereskedők át fogják terhelni más termékekre. Ennek velejárója, hogy így a szabadáras cikkek a szükségesnél is nagyobb mértékben fognak drágulni.

– És ha a kereskedők oldalát nézzük?

– Bármilyen élelmiszerről is lesz szó, a külpiacokon minden további nélkül azonnal értékesíthetőek lesznek.

Tehát, például a tojásra bevezetett árstop esetében egy szereplő megteheti majd azt, hogy gond nélkül, az eredeti áron adja el a környező országokban.

Gazdaságilag így a termelőnek nagy gondot nem fog okozni az újabb termékek árának maximalizálása. Ez egyébként szinte minden élelmiszerre és mezőgazdasági nyersanyagra igaz.

A magyar átadási árszint már elérte az európait. Mivel a forint az erősödése ellenére továbbra is nagyon gyenge, a termelőknek az euróban kapott export árbevétele egyfajta olyan tartalék, amivel játszani tudnak, hogy mikor váltják be.

Bukni semmiképpen nem fognak rajta, hiszen a forint átmeneti erősödése annak a spekulációnak a következménye, miszerint ez EU a blokkolt támogatásokat át fogja utalni Magyarországnak.

Az alapok viszont annyira rosszak, hogy a 2023-as évi inflációs ráta már egészen biztosan magasabb lesz mint az idei, így a forint árfolyama 430-450-es tartományba gyengülhet, ha az EU-s támogatások nem érkeznek meg.

– Meddig lehet még fenntartani az árstopokat?

– Az árstopok láthatóan különösebb gondot nem okoznak a „kreatív” kereskedőknek. Akár a csirkemellről vagy a sertéscombról van szó, annyi további helyettesítő termék van, hogy a kínálatot meg tudják termelni. Az ársapkával ellátott termékekből pedig minimális mennyiséget helyeznek ki a polcokra, ezzel a forgalmat azok a termékek jelentik a kereskedőknek, amik szabadárasak.

– Mit gondol, mik tartozhatnak az új termékcsoportba?

– Szerintem közte lesz a tojás és bizonyos tejtermékek, mert más Európai országokat nézve, ezek nálunk világrekord szinten drágultak.

Nincs még egy olyan ország, ahol 20 százaléknál nagyobb volt a tejtermékek drágulása. Átlagban jelenleg ezeknél 60 százalékos áremelkedésről beszélhetünk idehaza, ami a fogyasztóból komoly ellenérzéseket válthat ki. A kormány éppen ezért úgy gondolhatja, hogy a rezsiköltségek emelkedése miatt már így is nagyon feszül az a bizonyos húr, amit nem akar, hogy elszakadjon.

Ezek az intézkedések a lakosságnak szólnak.

Hiszen ők nem számolják végig, hogy ennek a megemelkedett költségeit a kormány a későbbiekben honnan szedi majd le róluk.

Tehát az árstopok körének bővítése politikailag egy kedvező lépés. Biztos vagyok benne, hogy a kormány folyamatosan monitorozza a lakosság reakcióit, és ez alapján dönti el, mik azok a lépések, amivel javíthatja a megítélését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Majdnem összeverte a dühös tömeg az Emirates alkalmazottait” – Beszámoló egy magyartól, aki 20 órán át a dubaji reptéren ragadt
Egy minden bizonnyal mesterségesen előidézett vihar miatt kaotikus állapotok alakultak ki, teljesen megbénult a közlekedés. Olyanok is akadtak, akik négy napon át vesztegeltek a reptéren, mire felszállt a gépük.
Láng Dávid - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Volt kollégánk, Csákvári Péter egy hackerversenyre utazott az Emirátusokba, amit egy jachton rendeztek meg. Az eredetileg tervezett kezdési időpont előtti este viszont nem várt fejlemények történtek.

„A főszervező felső körökből kapott tájékoztatást arról, hogy este 8-kor elkezd esni az eső, és 24 órán keresztül vihar lesz. Ez az illető hozzátette azt is, hogy generált viharról van szó, amit felhővetéses technikával idéznek elő.”

Erre korábban mindig büszkék voltak, most azonban, hogy ekkora káosz lett belőle, Péter szerint már tagadják, hogy bármi közük van hozzá, sőt büntetés is jár érte, ha valaki ezt mondja. „Pedig az intenzitásából ítélve egyértelmű, hogy emberi beavatkozás állt mögötte” – teszi hozzá.

Azzal egyébként alapvetően nem lenne baj, ha esik az eső, az igazi problémát az okozta, hogy nem tudott elfolyni, mert a homokkő nem ereszti át a vizet.

Magát a vihart kollégánk a 62. emeletről nézte végig, elmondása szerint „kegyetlenül durva volt”, az egész felhőkarcoló beázott. És ő még szerencsésnek mondhatta magát, egy másik szállodában lakó ismerőse egy teljes napig áram nélkül volt, el se lehetett őt érni. Végül csónakkal menekítették ki és helyezték át máshová.

Voltak olyan utcák, ahol derékig vagy egyenesen fejmagasságig ért a víz, de mivel Dubajban szinte mindenkinek van legalább egy, vagy inkább több terepjárója, a helyieknek ez pont nem okozott akkora nehézséget. A taxiközlekedés viszont teljesen leállt, a metrók és a villamosok se közlekedtek, tehát a turisták már közel se mondhatták ennyire szerencsésnek magukat.

„A rendezvényt áttették egy nappal későbbre és rendben lement, hiszen eleve vizen volt. Az igazi problémák másnap kezdődtek, amikor realizáltam, hogy még mindig nincs közlekedés, nekem viszont ki kellene jutnom a 30 kilométerre lévő reptérre. Be is pánikoltam teljesen.”

Végül úgy sikerült taxit fognia, hogy a bőröndjére állva kiugrott az autópályára, aminek hatására megállt neki valaki. A sofőr egyébként megnyugtatta, hogy más is csinált már ilyet. A reptérre kiérve aztán kiderült számára, hogy akiket ott ért a vihar, azok azóta is ott vesztegelnek, ekkor már harmadik napja.

„Két gépnyi magyar torlódott fel, elképesztő idegállapotban volt mindenki. Kicsit a Terminál című filmhez hasonlított a helyzet, ráadásul információt se kaptunk senkitől. Amint megjelent valaki Emirates-egyenruhában, azonnal egész tömeg rohanta le, kezdte el rángatni és üvöltözni vele, szóval gyorsan el is tűntek mindig.”

Nagyjából félóránként csúsztatták egyre későbbre a gépek indulási idejét, ez ment 20 órán keresztül. Étel- és italkuponokat ugyan kaptak, de idővel a vendéglátóhelyek készletei is elkezdtek kifogyni.

Egészen szürreális szituációk is adódtak: „Egyszer átírták a gépünket a tel-avivi gépre, majd amikor mindenki felhördült, visszaírták Budapestre. Ekkor viszont az Izraelbe tartók akadtak ki nagyon, úgyhogy végül újra átírták Tel-Avivra, mondván, hogy nagyon kiabáltak, menjenek ők. Ezután viszont a magyarok is majdnem összeverték őket.”

A gépek egyébként rendelkezésre álltak, inkább a személyzet hiányával volt probléma, a fenti esetben is őket rakták át végül a Tel-Avivba tartó járatra. Ezután újabb 6 órán át tartó várakozás következett az éjszaka közepén – aludni a legtöbben egy percet se tudtak –, mígnem ma reggel 8-kor egyszer csak felkiáltott valaki, hogy „B2-es kapu!” Erre már csak szkeptikusan legyintettek, de tényleg ott állt a gép, sőt, személyzet is volt hozzá.

„Amikor megbizonyosodtunk róla, hogy nem viccelnek, mindenki elkezdett tapsolni és ordibálni örömében.”

Végül délután fél 4 körül landoltak Budapesten. Bár időjárás okozta késés esetén általában vis maiorra hivatkozva megtagadják a légitársaságok a kártérítést, Péter szerint ebben az esetben ez az érv aligha fog megállni.

„Nem lehet vis maior egy olyan vihar a sivatag közepén, ami 4 nappal később is megbénítja a közlekedést, szóval mindenképpen rámegyünk egy csoportos perre.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: