HÍREK
A Rovatból

Németországban, Belgiumban és Ausztriában is olcsóbbak egyes élelmiszerek, mint nálunk

Messze hazánkban drágultak a legnagyobbat az alapvető élelmiszerek, régiós társainkat is jócskán „lehagytuk”.


Hosszú ideje élelmiszerárstop van több terméken Magyarországon. Az év eleje óta ugyanannyit fizetünk a búzalisztért, a kristálycukorért vagy épp a csirkefarhátért.

A Népszava most összehasonlította, hogy hogyan állnak a magyar árak más európai ország áraival összehasonlítva. A különbségek elsőre nem mindig tűnnek jelentősnek, de sok helyen magasabb árakat találunk itthon, mint több nyugat-európai országban. A lap számításai szerint például

egy budapesti háziasszony olcsóbban tudna cukrot vásárolni Belgiumban, rizst Spanyolországban vagy Franciaországban, és napraforgóolajat Ausztriában, mint egy hazai üzletben.

A napraforgó olaj például itthon – átszámítva – 1,74 euróba kerül, míg Ausztriában 1,19-ért is hozzá lehet jutni. Az 1,5 százalékos UHT tejnél több országot is leköröztünk már a 0,9 eurós árral: a spanyoloknál a Carrefour áruházláncban ugyanez 0,78, Németországban pedig 0,79 euró – írja a Népszava.

Miközben a magyar bérek olykor a harmadát sem teszik ki egy osztrák vagy német keresetnek, az alapvető élelmiszerekért sokszor alig kevesebbet vagy épp valamivel többet kell fizetnünk. Így a néhány eurocentesnek tűnő különbségek a vásárláskor már jobban megterhelik a pénztárcánkat, mint más országokban.

Az uniós statisztikai hivatal számaiból dolgozva egyértelműen kiderült: az élelmiszerár-robbanás messze Magyarországon a legsúlyosabb. Augusztusra egészen drámai mértéket öltött, és azóta tovább romlott a helyzet. Míg az EU-ban átlagosan 14 százalékos élelmiszerár-emelkedést számolt az Eurostat, ez az adat ugyanekkor Magyarországon 34 százalékos volt. A szomszédos országokban általánosságban 15-20 százalékról beszélhetünk.

A portál összehasonlította az árakat a 2015-ös számokkal is, ahol a különbség még drámaibb:

7 év alatt az unióban átlagban 27 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, míg Magyarországon a drágulás 70 százalékos volt.

Az utánunk jövő Litvánia, Bulgária, Lettország és Észtország 50 százalékos áremelkedéssel számol, míg a szomszédos Romániában ez alatt az idő alatt 25-30 százalékkal,lett drágább az élet.

A Népszava megjegyzi azt is: a leggyorsabban éppen az egyik alapélelmiszernek számító kenyér drágul Magyarországon. Míg az unióban a 2015-ös árszintet alapul véve a nyár végére átlagosan „mindössze” 30 százalékkal drágult a kenyér, addig

nálunk augusztusra már az uniós átlag bő négyszeresével, 127 százalékkal volt drágább, mint hét évvel ezelőtt.

Ebben a tekintetben a "második helyezett" Bulgáriában is "csak" 78 százalékos volt a drágulás.

Magyarországon ugyanakkor nemcsak a kenyér egyre inkább „luxuscikk”, hanem hasonló ütemben, az uniós átlag cirka duplájával emelkednek a különféle húsok, a tojás, a zöldségek és gyümölcsök, a szeszes italok árai is – jegyzi meg a lap.

Orbán Viktor és kormánya szerint a drágulás oka egyértelműen Brüsszel szankciós politikája, arra azonban a miniszterelnök múlt heti rádióinterjújában nem tért ki, hogy ha így van, akkor az unió országaiban miért sokkal kisebb az áremelkedés mértéke. A Népszava által megkérdezett Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint ezek a mondatok egyszerű propagandafogások.

Szerinte az, hogy most ennyire elszaladtak az élelmiszerárak, egyértelműen a magyar hatásoknak köszönhető.

Sőt, mivel júliusig az élelmiszerrel foglalkozó cégek is a rezsicsökkentett üzemanyag-és energiaszámlákat fizették, a kedvezményes energiaárak felszámolása csak később épül be az árakba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Drónfotókon és drónvideón a Békemeneten vonuló tömeg, ennyien vannak a Fidesz rendezvényén
Az internetet máris elárasztották a Margit hídon átvonuló Békemenetről készült drónfelvételek. Magyar Péterék menetéről ilyesmire nem lehet számítani, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium betiltotta a drónrepüléseket a Nemzeti Menet idejére.


Alig ért a tömeg a Margit hídra, a netet már el is árasztották a Békemenetről készített drónfotók és videók. A HírTV mellett a Fidesz is kitett ilyen felvételt. Azt írták hozzá: "Elképesztő, hogy mennyien vagyunk a Békemeneten!" Orbán Viktor pedig arról posztolt: "Soha nem voltunk még ilyen sokan."

Magyar Péterék két órakor induló vonulásáról hasonló felvételek valószínűleg nem készülnek majd, ugyanis biztonsági okokra hivatkozva a Honvédelmi Minisztérium a Nemzeti Menet idejére megtiltotta a drónrepüléseket a térségben. Az Állami Légügyi Főosztály 12:30 és 15:40 között zárra le a légteret, katonai művelet végrehajtására hivatkozva. Emiatt visszavonták a korábban Tisza Pártnak kiadott engedélyt is.

Amikor Magyar Péter ezt kifogásolta, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár így válaszolt egy posztban: "Tudjuk, hogy a kiskakas azt hiszi, a nap is miatta kel fel, de az elrendelt légtérzárnak biztonsági oka van, ami minden rendezvényen a legfontosabb szempont." Az államtitkár még rejtélyesen hozzátette: "október 23-án minden kiderül."

Képek a HírTv élő közvetítéséből:

A Fidesz drónvideót is közzétett

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Takács Péter szerint nem ugyanaz az Orbán grazi kezeléséről szóló suttogó propaganda, mint Magyar Pétert elmegyógyintézetben ábrázolni
Az egészségügyi államtitkárt a Partizán a Békemeneten arról az ai-videóról kérdezte, amit a Nemzeti Ellenállás Mozgalom tett közzé. Ebben Magyar Pétert egy elmegyógyintézetben ábrázolják, amint lekötözve összefüggéstelenül beszél.


A Nemzeti Ellenállás Mozgalom egy olyan mesterséges intelligenciával készített videót tett közzé, amiben Magyar Pétert egy elmegyógyintézetben lekötözve összefüggéstelenül beszél.

A Partizán kíváncsi volt, mit gondol erről a Békemeneten vonuló egészségügyi államtitkár. Takács Péter azt mondta, ő sincs azzal kibékülve, hogy néha ilyen brutalista stílust kell megütni, de a közösségi médiában sajnos az ingerküszöb olyan magasra emelkedett, amit nehéz áttörni.

Amikor Gulyás Márton arról kérdezte az államtitkárt, ezt a videót vagy az Orbán Viktor állítólagos grazi kezeléséről szóló álhíreket elítéli-e, Takács Péter azt mondta, nem lehet összehasonlítani a kettőt.

„Nem ugyanaz a kettő, hogy kiírja valaki, hogy ez egy ai videó, és nyilvánvaló, hogy Magyar Péter nem egy elmegyógyintézet zártosztályán van, míg a miniszterelnökről suttógó propagandával terjesztik, hogy grazi klinikán kezelik a mentális állapota miatt, ez azért nem ugyanaz a kettő.”

Takács Péter arról is beszélt, ezt a videót nem ő csinálta, és a kommunikációt sem ő irányítja. De a Magyar Pétert szerepeltető a videó szerinte egy mém, amiről mindenki tudja, hogy nem igaz.

„Mivel nem orvosok készítették, ezért gondolom, hogy ez nem egy orvosi diagnózis. Én pedig Magyar Péter mentális állapotát orvosként soha nem minősítettem, minekután a beteget ahhoz meg kell vizsgálni, hogy az ember orvosi diagnózist alkosson.”

„Szerintem egy mémet ne lihegjünk túl” - fogalmazott az egészségügyi államtitkár.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Fotógaléria: Mutatjuk a híres Fidesz-celebeket, akik részt vesznek a Békemeneten
A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.


Művészek, neves médiaszemélyiségek, sportolók és további hírességek is feltűntek a Békemeneten. A budai oldalról a Margit hídon át a Kossuth térre vonuló tömegben láthattuk többek között Szabó Zsófit, Tóth Gabit, Pataky Attilát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Így vonultak a Kossuth térre a Békemenet résztvevői
A résztevők a reggeli gyülekező után a Margit hídon keresztül indultak el a Kossuth térre. Képek a vonulás perceiről.


Délelőtt 9 órától kezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. Sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával. A tömeg 11 órakor indult el a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre.

Akik már korábban felmentek a Margit hídra, nem kis felfordulást okoztak, ugyanis a tömegközlekedést akkor még nem állították le. Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Felváltva nyitnak utat az emberek között a villamosoknak és a buszoknak a hídon.

Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk