HÍREK
A Rovatból

Putyin belement egy részleges tűzszünetbe, miután telefonon beszélt Trumppal

30 napig nem támadják az ukrán energiahálózatot. A Kreml szerint az orosz elnök már ki is adta a megfelelő parancsot.


Putyin belement Trump javaslatába egy korlátozott tűzszünetről, 30 napig Ukrajna energetikai hálózatát - közölte a Kreml a két vezető keddi telefonbeszélgetése után. Eközben szélesebb körű tűzszüneti megállapodást dolgoznak ki a három éve tartó háború lezárására.

„A vezetők megállapodtak abban, hogy a békére irányuló mozgalom energia- és infrastrukturális tűzszünettel kezdődik, valamint technikai tárgyalásokkal a Fekete-tengeren a tengeri tűzszünet végrehajtásáról, a teljes tűzszünetről és az állandó békéről” - közölte a Fehér Ház a találkozó után.

A Kreml szerint pedig Trump „javaslatot terjesztett elő a konfliktusban részt vevő feleknek, hogy kölcsönösen tartózkodjanak az energiainfrastruktúra-létesítmények elleni támadásoktól 30 napig”. Moszkva azt is hozzátette, hogy az orosz elnök „pozitívan reagált erre a kezdeményezésre, és azonnal kiadta a megfelelő parancsot a hadseregnek”.

A CNN cikkében arra is kitért, hogy bár a Fehér Ház közleményében ezt nem említette, Putyin követelte az Ukrajnának szánt külföldi katonai segélyek leállítását is.

A Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese korábban az X-közösségi-oldalán azt írta, hogy a két vezető telefonbeszélgetése közép-európai idős szerint délután 3-kor kezdődött.

Dan Scavino akkor úgy fogalmazott: „a hívás jól halad”.

Putyin korábban azt mondta az Egyesült Államok 30 napos tűzszüneti javaslatára, hogy a terv elvben támogatható, de nem világos, hogyan lehetne a gyakorlatban megvalósítani. Kétségeit fejezte ki Ukrajna szándékaival kapcsolatban, és jelezte, hogy a kurszki harcok folytatását sem zárja ki.

Ukrajna korábban már rábólintott a tűzszüneti javaslatra.

Steve Witkoff, az elnök különleges megbízottja vasárnap a CNN-nek arról beszélt, hogy

jó és pozitív párbeszédre számít a két elnök részéről.

Mint mondta, Donald Trump folyamatosan egyeztet vele és elnöki tanácsadókkal arról, hogy milyen módon lehet előrelépést elérni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megbénította a Pride betiltása ellen tiltakozó tömeg a Margit hidat - fotók
A Momentum Mozgalom hirdetett tiltakozást a Kossuth térre a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása után. A résztvevők a beszédek után megindultak a Margit-híd felé.


A Kossuth térre szervezett tiltakozást a Momentum Mozgalom néhány órával azután, hogy a Parlamentben elfogadták a Pride betiltását célzó törvényjavaslatot. A résztvevők ezután elindultak a Margit-hid felé.

A Jászai Mari térig jutottak, ahol 18 óra után a rendőrök sorfallal állják el utat,

és nem engedik fel őket a hídra.

A demonstráció miatt azonban lezárták a Margit hidat a Jászai Mari térnél. A BKK Info Facebook-oldala szerint nem közlekedik a 4-es és a 6-os villamos az Oktogon és a Széll Kálmán tér között, illetve a 26-os autóbusz a Margitsziget, Centenárium emlékmű és a Nyugati pályaudvar között. A 91-es, a 191-es és a 291-es autóbusz csak Budán jár a Széll Kálmán tér és a Batthyány tér érintésével, a 9-es autóbusz pedig terelve, az Árpád hídon át közlekedik.

Bedő Dávid a Momentum Facebook élőjében azt mondta, egy óráig tervezik blokád alatt tartani a hidat.

Ennek a szégyenteljes törvénynek az állampárti megszavazása után tüntessünk a Kossuth téren, álljunk ki közösen a szabadságunk mellett és mutassuk meg, hogy van, amit nem vehetnek el tőlünk! - irta felhivásában az ellenzéki párt, amelynek képviselői a szavazás után füstgyertyákat gyújtottak az ülésteremben.

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője a demonstráción arról beszélt, hogy nincs hova hátrálni, „egyszer meg kell vetni a lábunkat, és azt kell mondani, hogy ami elég, az elég”. Bedő azt olvasta ki Orbán szavaiból, hogy a következő egy évben ez a rendszer egyre jobban fog durvulni, amíg ezt hagyják.

„A parlament 24 óra alatt átvert egy olyan törvényt, ami a legalapvetőbb jogunktól foszt meg minket” - mondta. Szerinte „a fasizmus akkor is fasizmus, amikor nem táborokba zárnak minket, hanem a négy fal közé”.

A tüntetésen felszólalt Hadházy Ákos is, aki szerint „valami megmozdult az országban”, és ezt érzi a hatalom is.

„Nem bíznak már a propagandagépezet erejében” - fogalmazott a független országgyűlési képviselő. Ó úgy látja, a kedden megszavazott törvénymódosítás legfontosabb indítéka szerinte az lehet, hogy a hatalom rájött: nincs elég rendőr a tüntetésekhez, és ezért szükség lesz arcfelismerő rendszer bevetésére.

„Ami ma történt, az nem egy szintlépés volt. Az egy hatalmas ugrás volt a demokrácia maradékaiból a diktatúrába”

- mondta Hadházy.

A képviselő felszólalása után indult meg a tömeg a Margit-híd felé.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Fotók: Farkasszemet néznek egymással a rendőrök és a Pride betiltása ellen tiltakozók a Margit hídnál
A tömeg a Kossuth tértől vonult át a hídhoz. Eredetileg egy órára zárták volna le a hidat, de még mindig kitartanak.


Kitart a Pride betiltása ellen tiltakozó tömeg a Margit hídnál, amit kedden délután lezártak a forgalom elől. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy demonstrációt a Kossuth térre délután öt órára, néhány órával azután, hogy a Parlamentben a fideszes többség - a Mi Hazánk és a Jobbik támogatásával - elfogadta a Pride betiltását célzó törvényjavaslatot.

A délutáni megmozduláson a Momentum politikusai mellett Hadházy Ákos is felszólalt. Hat óra körül a tiltakozók elindultak a Margit híd felé, a Jászai Mari téren azonban egy rendőrsorfal fogadta őket.

Bár Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy egy órára zárják le a hidat, a tiltakozók még 7 óra után is kitartottak.

A felvonulók teljes szélességében lezárták a híd pesti hídfőjét, előttük egy rendőrsorfal sorakozott fel. A BKK Infó közlése szerint nem jár a 4-6-as villamos, a 9-es busz pedig terelt útvonalon közlekedik.

A tömegben felváltva azt skandálják, hogy „Elegünk van”, „Fasiszta diktátor”, „A gyülekezés alapjog”, illetve hogy „Fel a hidra”.

Fotóink a tüntetésről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: Mi lesz a következő, ti barmok, fel is gyújtjátok az épületet?
A Fidesz frakcióvezetője a parlamentben füstgyertyával tiltakozó ellenzéki képviselőknek üzent.


Mint azt mi is megírtuk: füstgyertyával tiltakoztak az ellenzéki képviselők kedd délután a parlamentben, miután az Országgyűlés elfogadta a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabályt.

Az ellenzék akciójára Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán reagált.

„Akcióztak a parlamentben korunk külföldről pénzelt kisbolsevikjai. Pirotechnikai eszközzel, zárt térben mérgező füsttel próbálták megakadályozni a mai szavazást. A COVID-ot alig túlélő képviselőtársunk, Bányai Gábor sürgős orvosi ellátást kapott”

- írta Kocsis, aki azt is hozzátette:

„Mi lesz a következő, ti barmok, fel is gyújtjátok az épületet?”

Az Momentum képviselői egyébként nemcsak füstgyertyákat vetettek be, hanem lejátszották a szovjet himnuszt, illetve „Orbán és Putyin csókolózós fényképét” is szétszórták a padsorok között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Pride betiltása miatti tüntetést
A Mérce élőben közvetíti, mi történik éppen Budapesten. A Margit hídon egy rendőrsorfal sorakozott fel, az átkelőt pedig teljes szélességében lezárták.


Még este nyolc óra után is kitartottak a Pride betiltása ellen tüntetők a Margit hídnál. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy demonstrációt a Kossuth térre délután öt órára, néhány órával azután, hogy a Parlamentben elfogadták a Pride betiltását célzó javaslatot.

A tiltakozók hat óra körül vonultak át a Margit hidhoz, ahol rendőrsorfal vártak őket. Bedő Dávid a Momentum frakcióvezetője azt mondta, hogy egy órára zárják le a hidat, de a tüntetők még este nyolc óra után is ott voltak és teljes szélességében elfoglalták a pesti hídfőt.

A tüntetést a Mérce közvetíti élőben a Facebook-oldalán:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk