HÍREK
A Rovatból

Már Mészáros Lőrinc öccse is milliárdos vállalkozó lett

Mészáros János sem panaszkodhat: az elmúlt 5 évben több mint 40 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek a cégei. Az osztalékokból is szépen kaszált, több mint 4 milliárdot vett ki társaságaiból.


Mészáros Lőrinc öccse, Mészáros János üzleti karrierje a Fidesz 2010-es hatalomra kerülésével indult el, amikor megszerezte az Agro Felcsút Kft.-t. Azóta komoly cégbirodalmat épített fel, amely az utóbbi években egyre sikeresebb lett. Bár testvére, vállalkozásaihoz nem mérhető a céghálózata, így is jelentős állami megrendeléseket nyert el.

A Népszava számításai szerint

az elmúlt öt évben több mint 40 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket a Mészáros János érdekeltségébe tartozó vállalatok.

A vállalkozó az osztalékok terén sem maradt el a nagytestvértől:

öt év alatt több mint 4 milliárd forintot vett ki cégeiből.

A 2011-ben alapított Pegazus Trade Kft. az egyik fontos cége, amelynek egyik telephelye a Felcsúti Puskás Akadémián található, a másik pedig Mészáros Lőrinc cégbirodalmának központi címén. Maga a vállalat viszont egy kőbányai épületben van bejegyezve, ahol főként távol-keleti tulajdonú cégek működnek. A Pegazus 2019 és 2023 között 10 milliárdos forgalmat bonyolított, ebből 2,5 milliárd forint nyeresége volt, amiből 800 millió forintot osztalékként vett ki Mészáros János. A cég fő megrendelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely védőfelszereléseket és ruházatot vásárolt tőle 1,1 milliárd forint értékben.

A vállalkozó az építőiparban is erősít: 2016-ban tulajdonába került a Híd-Tám Kft., amely 2019 és 2023 között 22 milliárd forintnyi bevételt termelt. Ebből 1,8 milliárd forint volt a nyereség, amelyből 1,5 milliárdot osztalékként vettek ki. A Híd-Tám Kft. jelentős részt szerzett közbeszerzésekből: közvetlenül 5 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott, konzorciumi partnerekkel együtt pedig további 16 milliárd forint értékű szerződést nyert el.

Mészáros János 2017-ben vásárolta meg a Pegazus Autócentrumot, amelyből 300 millió forint nyeresége származott. Ugyanebben az évben került hozzá a Herceghalom Interat Zrt., amely korábban csak elvétve jutott közbeszerzésekhez, de a tulajdonosváltás után már több állami megrendelést kapott. A cég 2024-ig összesen 17 milliárd forint értékű közbeszerzésben vett részt, ebből 11 milliárd forint közvetlenül hozzá került, míg 6 milliárd forintot konzorciális partnerként szerzett meg. Ebben az esetben Mészáros Lőrinc autós cége is részt vett az üzletben.

A család üzleti érdekeltségei nem állnak meg itt. Mészáros János 2019-ben vásárolta meg az Adept Enviro Kft.-t, amely gyorsan növekedett. A cég 2022-ben részt vett egy 4,1 milliárd forint értékű kármentesítési tanácsadói közbeszerzésben, amelyet az agrártárca írt ki. 2023-ban árbevétele 860 millió forintról 3,6 milliárdra ugrott, azonban 2024-ben Mészáros János eladta a vállalatot egy magántőkealapnak. A cég új tulajdonosa a Prime Deal nevű magántőkealap lett, amely 75 százalékban Kertész József Tamásé, aki Mészáros Lőrinc ügyvédje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Rogán Tóniéknak egy napig tartott, míg megmérték, hogy elemi erejű felháborodást váltott ki Orbán Viktor poloskázása
A politikus ismét felállt az ATV adásában, de ezúttal másképp végződött a dolog, mint a legutóbbi alkalommal: megmutatta a műsorvezetőnek a Tisza Párt 12+1 kérdését.


Magyar Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt többek között a Pride-ról, Orbán Viktor március 15-i beszédéről, az ukrán EU-csatlakozásról és a kormány politikájáról.

A műsor egy ismerős momentummal kezdődött, de ezúttal nem úgy ért véget, mint a legutóbbi ilyen alkalommal. Rónai Egon műsorvezető megemlítette, hogy ilyen sok papírral nem érkezett még a stúdióba a politikus, akinél egy zöld és egy rózsaszín mappa is volt. Magyar Péter a székéből felállva erre azt mondta:

„Hadd adjam oda, mert akkor megnézi a szerkesztő úr. Úgyis már máskor is felálltam itt az adásban.”

Azt azonban kedélyesen megbeszélték, hogy ezúttal vissza is fog ülni.

Magyar elmondta: ami nála van, az a Tisza 12+1 kérdése, amire az emberek március 24-től szavazhatnak majd országszerte, személyesen és online is. Elmondása szerint ennek előregisztrációjára másfél nap alatt már százezren jelentkeztek.

Szerinte ez több, mint egy népszavazás, mert valódi problémákról kérdezi az embereket, nem olyan formában, „amire egy bekötött szemű kismajom is eltalálja a helyes választ.”

A Tisza Párt vezetője elmondta, hogy idén sem vesz részt a Pride-on, de szerinte annak betiltása alkotmányellenes lenne. Úgy véli, a kormány ezt a témát is arra használja, hogy megossza a társadalmat.

„Annyira bénák a fiúk, hogy arra sem figyelnek, hogy előtte Alaptörvényt kéne módosítaniuk” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ha a Tisza Párt kormányra kerül, olyan jogszabályokat hoznak, amelyek biztosítják a gyülekezési jog gyakorlását.

A beszélgetés során Orbán Viktor március 15-i beszédére is reagált. Magyar szerint a miniszterelnök egyértelműen a társadalom jelentős részének üzent, és bírálta a későbbi magyarázkodását „Szerintem ne legyen ilyen gyáva, volt már a magyar történelemben hasonló beszéd, azt hiszem, nemzetvezetőnek hívták az illetőt” – mondta a nyilaskeresztes Szálasi Ferencre utalva.

Példaként említette Torgyán Józsefet is, aki korábban hasonló hangvételű beszédet mondott, és később csökkent a népszerűsége. Magyar szerint a kormány ezzel túllőtt a célon, és felesleges mentegetniük a helyzetet.

„Rogán Tóniék fantasztikus közvélemény-kutatóinak egy napig tartott, míg megmérték, hogy elemi erejű felháborodást váltottak ki ezek a szavak a magyar társadalomban”

– tette hozzá.

Az ukrán EU-csatlakozásról szóló nemzeti konzultáció kapcsán Magyar arról beszélt, hogy szerinte ez is egy figyelemelterelő lépés, hiszen Orbán Viktor tavaly decemberben megszavazta a csatlakozási tárgyalások megkezdését, és Szijjártó Péter is támogatta ezt.

Több kérdésre sem mondott konkrét véleményt az ukrán EU-csatlakozásról, végül annyit jegyzett meg, hogy „Ukrajna most semmilyen tekintetben nem felel meg az uniós csatlakozási jogoknak. (…) Egy háborúban álló országról van szó, senki nem gondolja komolyan, hogy ez egy releváns kérdés.” Magyar szerint erről akkor lehetne érdemben beszélni, ha tűzszünet és béke lenne. Szerinte a magyar kormány maga is tehetne ennek elősegítéséért, hiszen

„szerintem tudja a miniszterelnök Putyin elnök számát, az biztos, hogy Szijjártó tudja a haverjának, Szergej Lavrovnak a számát (…) Talán hívja fel, és kérdezze meg, hogy miért nem írja alá a tűzszünetet.”

Magyar szerint a kormány korábbi népszavazásai az egészségügy leépítéséhez is hozzájárultak. Azt reméli, hogy a kormányhoz húzó szavazók is részt vesznek ezen a szavazáson, különösen most, amikor „volt fideszeseket is lepoloskáz a miniszterelnök.”

A gazdasági helyzetről is szó esett. Magyar szerint a kormány államcsőd felé vezeti az országot. „Nagy Mártonról sokan azt sem feltételezik, hogy tudja, hogy kettő meg kettő az mennyi” – fogalmazott.

Az „út a börtönbe” programról is beszélt, amelynek részeként létrehoznának egy korrupcióellenes ügyészséget, megdupláznák a büntetési tételeket, kizárnák a feltételes szabadlábra helyezést, és egyes esetekben teljes vagyonelkobzást alkalmaznának.

„Meg fogjuk adóztatni a magántőkealapokat, az ötmilliárd forint felett rendelkező embereket (…) Ne fizessen kevesebb adót Mészáros Lőrinc, mint a saját alkalmazottja”

– jelentette ki.

Magyar szerint a költségvetés mindig megmutatja, mi a fontos egy adott kormánynak. A Tisza Párt prioritásai között az egészségügy, az oktatás, a megélhetési válság kezelése és a gazdaság talpra állítása szerepel. Úgy látja, ezzel szemben Orbán Viktor számára „a háromezer janicsárja, a strómanja és a veje” a fontos.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Árréstop: a Lidl, a Tesco és a Spar is korlátozásokat vezetett be
Van, ahol mennyiségi korlátozást vezettek be, máshol pedig a kereskedelmi vásárlók számára léptettek életbe szigorítást.


Egyre több boltlánc dönt úgy, hogy mennyiségi korlátozást vezet be az árrésstoppal érintett termékekre. Az áruházláncok szerint a cél, hogy minden vásárló hozzájuthasson ezekhez az árucikkekhez.

A Lidl a kereskedelmi vásárlók számára léptetett életbe szigorítást.

„Egyáltalán nem lehet vásárolni az árrésstoppal érintett termékkörből a Lidl boltjaiban, ha a vevő áfás számlát kér”

– mondta a portfolio.hu-nak Tőzsér Judit, a cég kommunikációs vezetője. A korlátozás hétfőtől érvényes.

A Tesco mennyiségi korlátozást vezetett be.

Tejből 1 kartonnal, tejtermékekből (termékenként és terméktípusonként) 4 darabot lehet venni

– tájékoztatott Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője.

A Spar szintén mennyiségi korlátozást vezetett be, amely mától érvényes.

Az üzleteikben mérendő termékekből maximum 3 kilogrammot, egyéb termékekből 10 darabot lehet vásárolni. Azoknál a termékeknél, amelyek kiszerelése meghaladja az 1 litert vagy az 1 kilogrammot, legfeljebb 10 liter vagy 10 kilogramm vihető el.

Az árrésstop március 17-től, azaz hétfőtől lépett életbe. Az intézkedést azokban a boltokban vezette be a kormány, ahol az éves forgalom nagyobb egymilliárd forintnál, és a lényege, hogy a kereskedők az érintett termékeket legfeljebb 10 százalékos haszonkulccsal értékesíthetik.

Az árrésstopot jelenleg 30 alapvető élelmiszer esetében kell alkalmazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Jó reggelt miniszter úr” – a Nyugdíjas Parlament elnöke szerint a nyugdíjasok hitelezik az államot, és ezt már Nagy Márton is elismerte azzal, hogy magasabb inflációról beszél
Nagy Márton azt mondta, lesz nyugdíjkorrekció, de hogy mekkora, az az átlagos infláció mértékétől függ.


Lesz ősszel nyugdíjkorrekció, ezt mondta Nagy Márton miniszter az ATV kérdésére. Az, hogy pontosan mennyi pénzt kaphatnak a nyugdíjasok szerinte az inflációtól függ. Azért kell nyugdíjkorrekciót fizetni, mert a pénzromlás mértéke magasabb lehet, mint amivel a kormány tervezett. A Tisza Párt elnöke úgy látja: nem novemberben kell nyugdíjkorrekciót adni az időseknek, hanem most azonnal.

Az idei nyugdíjemelés mértékéről tavaly novemberben Varga Mihály még pénzügyminiszterként a költségvetés benyújtásakor beszélt. Akkor azt mondta, hogy 3,2 százalékos inflációval egyező mértékű nyugdíjemeléssel számolnak a jövő év elején.

Pedig a jegybank már akkor jelezte: a pénzromlás mértéke 2025-ben 1 százalékponttal is magasabb lehet annál, ahogy a kormány tervezte. Hétfőn Nagy Márton miniszter is elismerte, hogy rosszul számoltak. Úgy fogalmazott: 4 és 5 százalék körüli átlagos inflációt mondana.

A tervezett és a miniszter által most említett infláció között akár 1,8 százalék is lehet a különbség. A különbözetet pedig egy összegben kell kifizetni az érintetteknek nyugdíjkorrekció formájában.

Nagy Márton azt mondja, hogy a nyugdíjkorrekcióra sor fog kerülni, de, hogy ez mekkora lesz az az átlagos infláció mértékétől függ.

A nyugdíjkorrekció azonban csak novemberben érkezik majd meg a nyugdíjasokhoz.

"Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy jó reggelt miniszter úr"

- mondta az RTL Híradónak a Nyugdíjas Parlament elnöke, aki úgy számol, hogy nagyjából 60 ezer forintnyi nyugdíjkorrekciót kaphat egy átlagos nyugdíjas. Ami Karácsony Mihály szerint csak első hallásra tűnik jó hírnek, ugyanis valójában a nyugdíjasok hónapokon át hiteleznek az államnak.

"Felszabadulnak a költségvetési nyomástól, amelyet egy család vagy egy nyugdíjas él, úgyhogy ennek örülünk, sajnos ezt meg kellett eddig hiteleznünk. Ez a hitelezés ez olyan 156 milliárd forint, mert nagyjából ez pluszban ennyit fog jelenteni"

- fogalmazott.

Magyar Péter úgy látja: nem novemberben kell nyugdíjkorrekciót adni a nyugdíjasoknak, hanem azonnal.

"Magyarországon volt Európában a legmagasabb az élelmiszer infláció, és várhatóan márciusban is így lesz, és várhatóan a 10 százalékot is eléri, a nyugdíjasok jelentős részének ezer forintja sincs naponta élelmiszerre"

- mondta az RTL Híradónak a Tisza Párt elnöke.

Az átlagnyugdíj idén januárban 241.923 forint volt. A medián, vagyis az a nyugdíj, amelynél a jogosultak fele többet, a másik fele kevesebbet kap, viszont csak 213 ezer forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elfogatóparancsot adtak ki Milorad Dodik ellen
Dodik a hírre az X-en úgy reagált: a Boszniai Szerb Köztársaság saját határőrséget hoz létre.


A boszniai-hercegovinai ügyészség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

- írja a Bloomberg.

A Boszniai Szerb Köztársaság vezetője mellett két másik magas rangú szerb tisztviselőt is keresnek a hatóságok.

Dodik a hírre az X-en úgy reagált: a Boszniai Szerb Köztársaság saját határőrséget hoz létre.

Dodikot az alkotmányos rend megsértésével gyanúsítják. Február 26-án emiatt egy év börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen, és hat évre eltiltották az elnöki hivataltól. Az ítélet után a politikus kijelentette, hogy szerinte Bosznia-Hercegovina „nincs többé”. A boszniai szerb nemzetgyűlés ezután határozatot fogadott el arról, hogy nem ismeri el az ország bíróságát és ügyészségét.

Miután Dodik kétszer sem jelent meg a kihallgatásán, ellen a boszniai-hercegovinai ügyészség március 12-én előállítási parancsot adott ki ellene.

A boszniai szerbek vezetőjének egyetlen támogatója az Európai Unión belül Orbán Viktor. Az EU-n kívül Marco Rubio, Donald Trump egykori külügyminisztere is bírálta Dodik lépéseit. Azt mondta, hogy azok „aláássák Bosznia-Hercegovina intézményeit, és veszélyeztetik biztonságát és stabilitását”. Felszólította az Egyesült Államok régióbeli partnereit is, hogy csatlakozzanak „e veszélyes és destabilizáló magatartás elleni küzdelemben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk