Pottyondy Edina szerint Orbán egy gazember, de Zelenszkij fenyegetése még vele szemben is elfogadhatatlan
Pottyondy Edina a Facebookon reagált szombaton azokra a kritikákra, amelyeket egy nappal korábbi bejegyzése miatt kapott. A humorista azt írja, sokan sérelmezték, hogy szerinte „Rogán kottájából játszik”, amikor azt állította, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megfenyegette Orbán Viktort. Pottyondy szerint a kommentelők többféleképpen próbálták magyarázni az elhangzottakat: voltak, akik iróniát véltek felfedezni az ukrán elnök szavaiban, mások nyelvi sajátosságokra hivatkoztak, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták a kijelentésnek a fegyveres erőkre vonatkozó részét.
A humorista egy hasonlattal érzékeltette, hogyan látja ezeket az érveléseket:
„Gondolom, hogy ha egy lófejet találnék az ágyamban, akkor ezek az emberek készséggel rámutatnának arra, hogy a lófej bármit is jelenthet. És leginkább egy ló fejét jelenti. És egyébként sem egy egész ló, sőt még döglött is, tehát nem rúg és nem harap, így igazából veszélytelen dolog. Maximum egy pajkos tréfa.”
Pottyondy szerint a háborgást nem neki kellene címezni, hanem Magyar Péternek vagy az Európai Bizottság szóvivőjének, mert állítása szerint ők is arra a következtetésre jutottak, hogy az ukrán elnök szavai elfogadhatatlanok. Mint írja, nem azért szorong, mert esetleg félreértett valamit, hanem azért, mert a reakciókban „megelevenedni látja azt a tizenhat éves ellenzéki politizálást, ami minden baj és probléma forrása”. Ezt úgy definiálja, hogy
Hangsúlyozta, hogy nem sajnálja Orbán Viktort, akiről a következőket állítja:
„Egyértelmű, hogy provokálta ezt az egészet. Világos, hogy ez a gazember egy évszázadra tönkreteszi a magyar–ukrán kapcsolatokat a politikai túlélése érdekében. És most már remélhetőleg a társadalom többsége számára sem kétséges, hogy a Főninek semmi nem drága, különösen, ha mi, magyarok fizetjük az árát. Nyilvánvaló, hogy az orosz–ukrán háborúba is próbál belerángatni minket, csak éppen az oroszok oldalán.
Pottyondy azzal zárja posztját, hogy bár elismeri Zelenszkij és az ukrán nép hősiességét, és szorít nekik az orosz agresszióval szemben, léteznek „civilizációs normák”. Szerinte az, hogy Orbán Viktor áthágja ezeket, nem jogosít fel senki mást ugyanerre. „Mert ez esetben csak orbánok maradnak a világban. És a világ ebbe belepusztul” – fogalmazott.