FELFEDEZŐ
A Rovatból

Pottyondy Edina: A Hamász úgy volt vele, mint a pszichopata, aki a saját gyerekét löki a vonat elé, hogy utána a vasúttársaságot perelje gondatlanságért

A humorista szerint a Hamász győzelemre áll, és tényleg borzalmas, amit az ártatlan palesztinoknak át kell élniük, például azt, hogy nincs egy arab ország, ami akár egyetlen palesztint is befogadna a humanitárius katasztrófa elől.


Megérkezett Pottyondy Edina legújabb videója, amiben többek között a gázai konfliktus is szóba került.

A humorista a lengyel választásokról, Orbán Viktor és Putyin találkozójáról, és az izraeli-palesztin konfliktusról is beszélt.

Pottyondy elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben Izraelnek két választása volt: vagy letenni a fegyvert vagy visszaütni. Szerinte tudták, hogy a terrorra Izrael válaszolni fog, de hát úgy voltak vele, mint a pszichopata, aki a saját gyerekét löki a vonat elé, hogy utána a vasúttársaságot perelje gondatlanságért.

„A mészárlás, a lefejezések, a túszejtés lényegében egy globális adománygyűjtő kampány. A Hamász pénzt akar és médiaérdeklődést, mint egy filmproducer, aki a forgatás felénél kifut a költségvetésből: ömlenek is az adományok szépen, ez is sikerült. A Hamász győzelemre áll, és tényleg borzalmas, amit az ártatlan palesztinoknak át kell élniük, például azt, hogy nincs egy arab ország, ami akár egyetlen palesztint is befogadna a humanitárius katasztrófa elől.

Egészen addig a pillanatig fontos nekik a palesztin élet, amíg nem okoz kényelmetlenséget - így maradnak a frontvonalban ártatlan civilek élő pajzsként az izraeli hadsereg és a tömeggyilkos terroristák között”

– mondta Pottyondy legújabb videójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Ilyen volt az augusztus 20-i légiparádé Budapesten – videó
Az eseményen már korábban bemutatott MI–17 és MI–24 helikopterek, valamint a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.


Ahogyan lapunk is megírta korábban, Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Erről készült rövid videónkat itt tudjátok megnézni:

@szeretlekmagyarorszag.hu #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Swear By It - Chris Alan Lee

Link másolása
KÖVESS MINKET: