Pottyondy Edina: A Fidesz úgy győzködi a szavazókat, ahogy a maffia boltosokat, amikor védelmi pénzt akar szedni
„A Fidesz úgy győzködi a szavazókat, ahogy a maffia boltosokat, amikor védelmi pénzt akar szedni. Egyszerű üzenetekkel. Ha nem rájuk szavazol, akkor tönkre mész anyagilag. Vagy meghalsz. A fronton. Vagy a gyerekedet fogják valakik bántani” - kezdi legfrissebb videóját Pottyondy Edina.
A humorista szerint a kormánypárt „Al Capone marketinget tol”. „A főni annyira komolyan veszi ezt a szerepet, hogy Coppola megcsinálhatná róla mintázva a Keresztapa 4-et” - jegyezte meg.
De Pottyondy videójában a tiszás képviselőjelölt, Gajdos László körül kialakult helyzet is előkerült.
- mondta a humorista, aki szerint „a fideszes fiúknak tényleg meggyőződésük, hogy a magyar állam pénze az Orbán Viktor magánvagyona, amiből kapni kegy, mert ő nagyvonalú, és legyen legalább olyan hálás az állatkert igazgató úr, mint Rasi és Tiborcz Pista”.
Emellett az Index által közölt állítólagos tiszás megszorítócsomagra is kitért.
Pottyondi szerint „mindenkit hatalmas adókkal és anyagi összeomlással rémisztgetnek, miközben ők azok, akik világrekorder áfát vezettek be, és akik a magyarokra szabadították az Európa rekordinflációt, ami a legsunyibb vagyon és jövedelem adó. Ők riogatnak, akik elvették több százezer embertől a KATA-t. Ők azok, akik állítólag megvédik a magyar gyerekeket, miközben szétverik a gyermekvédelmet, az oktatást, az egészségügyet, akik engedték garázdálkodni az erőszaktevőket, és akiknek a kormányzása alatt a demográfiai helyzet már rosszabb, mint Gyurcsány idején”.
A videóban Orbán Viktor oroszországi utazásáról is beszélt. Pottyondy szerint Orbán azért utazott Moszkvába, ahogy minden hónapban, most is: „nagy csinnadrattával bejelentse, hogy megvédte az ország energiabiztonságát. Ő az energia szuverenitása rettenthetetlen bajnoka, aki addig jutott Paks kettővel, hogy ásott egy nagy gödröt. Nézd csak! Ez a Paksi gödör. Ne fintorogj! Bár valóban nem tűnik úgy, hogy ebben az évtizedben energiát fog termelni, de ez az óriási betonmedence mostanáig 700 milliárd forintba került a költségvetésnek”.
De a tolmács ügye is szóba került. „Ennek az asszonynak a szavaira alapozva állítják, hogy az ország energiaellátása biztosítva van. Pedig nagyjából kiszámíthatatlan, hogy mit ért és mit mond. Annak ellenére, hogy nehéz helyzet áll elő, mi megtartjuk a baráti viszonyunkat és a kapcsolatokat. Én el is tekintenék attól a rejtélytől, hogy mik lehettek a magyar-orosz kapcsolatok legjobb részei, amikre épül most az együttműködés, mert az van, hogy
- fogalmazott.
De szóba került Király Tamás Lavrov interjúja és Lázár János kijelentése is, miszerint még kétszer kell választást nyerniük ahhoz, hogy a MÁV-ot rendbe lehessen tenni.
- mondta a humorista, aki Nagy Márton és Pintér Sándor bizottsági meghallgatásáról is beszélt legújabb videójában.