Petíciót indítottak, hogy a pornózás miatt elküldött tanárnőt vegye vissza az iskola
A missouri tanárnő néhány napja bukott le. Azóta fel is függesztették, de a diákok petíciót indítottak a visszavétele érdekében, mert annyira szeretik.
Nemrég felfüggeszetttek egy amerikai tanárnőt, miután kiderült, hogy erotikus tartalmakat oszt meg magáról az OnlyFans-en, írja a Daily Mail. Brianna Coppage-t azonban annyira szeretik a diákok, hogy petíciót indítottak a 28 éves tanárnő érdekében.
A gyerekek nevében az oldalt az egyik tanuló rokona indította, aki szerint Coppage azért kezdett erotikus karrierbe, mert nem keresett elég pénzt a St Clair High iskolában.
A petíció szövegéből kiderül, hogy a missouri tanárnőre a diákok mindig számíthattak, és folyamatosan arra törekedett, hogy a tanítványai sikeresek legyenek.
Hiába indult belső vizsgálat az intézményben, Coppage már bejelentette: elege van a hercehurcából, és bármi legyen az eljárás vége, már biztosan felmond. A történtek után pedig kizárólag pornós karrierjére szeretne összpontosítani.
A 14 és 16 év közötti gyerekeket tanító nő OnlyFans-oldalát néhány napja fedezték fel és jelentették az iskolának. Nem sokkal később Brianna Coppage minden hozzáférését törölték az iskolai anyagokhoz, majd a tanárnőt fel is függesztették.
Coppage azt mondja, hogy míg pedagógusként évi 42 ezer dollárt (15,3 millió forint) keresett, addig az erotikus oldalon havi 10 ezer dollár (3,6 millió forint) üti a markát. Ráadásul az elmúlt napok felhajtása miatt több ezer új követőt is szerzett a szexoldalon.
Nemrég felfüggeszetttek egy amerikai tanárnőt, miután kiderült, hogy erotikus tartalmakat oszt meg magáról az OnlyFans-en, írja a Daily Mail. Brianna Coppage-t azonban annyira szeretik a diákok, hogy petíciót indítottak a 28 éves tanárnő érdekében.
A gyerekek nevében az oldalt az egyik tanuló rokona indította, aki szerint Coppage azért kezdett erotikus karrierbe, mert nem keresett elég pénzt a St Clair High iskolában.
A petíció szövegéből kiderül, hogy a missouri tanárnőre a diákok mindig számíthattak, és folyamatosan arra törekedett, hogy a tanítványai sikeresek legyenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.
Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.
A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.
„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”
– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.
Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.
Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.
Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.
A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy
a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.
A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.
A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.
„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”
– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.
A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.
„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”
– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”
Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.
Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy
a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.
A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.
A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.
A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.
VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál
A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.
A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Döntöttek a szegedi medvék: Mici és Ursula ma véget vetett a télnek
A Szegedi Vadaspark két medvéje, Mici és Ursula ma reggel a kíváncsi gyereksereg szeme láttára bújt elő. Viselkedésük egyértelmű jelzést küldött a tavaszról, de vajon a meteorológusok is egyetértenek velük?
Vége a télnek? Erre a kérdésre adtak ma választ a Szegedi Vadaspark medvéi, Mici és Ursula, akik a borús időben előmerészkedtek barlangjukból. A népi hagyomány szerint a jóslat egyértelmű: hamarosan jön a tavasz.
A vadasparkba február 2-án, hétfőn medvelesre várták a látogatókat. A helyszínen rengeteg óvodás csoport gyűlt össze, akik mondókákkal is készültek a medvék fogadására - számol be róla a 24.hu.
A jóslat szerint ha a medve kijön a barlangjából és meglátja az árnyékát, majd visszabújik, akkor hosszú és hideg télre kell számítani. Ha viszont nem lát árnyékot, és kint marad, a tél hamarosan véget ér.
A borús, felhős időben Mici és Ursula nem látta meg az árnyékát hétfő délelőtt. A vadaspark által közvetített élő adásból kiderült, hogy a két barnamedve a nap folyamán sem fogja meglátni, így a hagyomány szerint a tél már nem tart sokáig.
Nem ez az első alkalom, hogy a szegedi medvék a tavasz korai érkezését jósolják; tavaly is előbújtak és a felkínált gyümölcsök majszolása után kint maradtak. Mici és Ursula egyébként régóta a vadaspark lakói, örökbefogadójuk a Szegedi Vízmű Zrt.