hirdetés

HÍREK

Percenként 200 oltást adnak be az Egyesült Királyságban

Már közel ötmillióan kaptak legalább egy oltást a szigetországban, valamelyest javultak a járványügyi adatok.
Fotó: MTI/EPA/Neil Hall - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

Percenként kétszáz embert oltanak be a koronavírus elleni vakcinával az Egyesült Királyságban, és közelít az ötmillióhoz azoknak a száma, akik már megkapták az oltóanyag első adagját - mondta csütörtökön a brit belügyminiszter.

Priti Patel a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján közölte azt is, hogy a brit kormány a sokszorosára emeli a járvány megfékezését célzó előírások megsértőire kiróható pénzbírságot.

A miniszter elmondta: a brit oltási kampány december 8-i kezdete óta csütörtök estig 4 973 248-an kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát.

Az egészségügyi minisztérium a sajtótájékoztatóval egy időben ismertetett napi összesítésében közölte, hogy a második dózisban 464 036-an részesültek.

A szaktárca csütörtök esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 37 892 új fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. A korábbi hetekben szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként 70 ezerhez közeli napi új fertőzést szűrtek ki az Egyesült Királyságban.

A szaktárca új adatai szerint a csütörtökön zárult egy hétben 283 392 koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Ez 87 447-tel, 23,6 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

hirdetés

A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - csütörtökön 1290 páciens haláláról érkezett jelentés.

A csütörtöki adatsort is figyelembe véve eddig 94 580-an haltak meg az Egyesült Királyságban az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben. A világ országai közül csak az Egyesült Államokban, Brazíliában, Indiában és Mexikóban van ennél több halálos áldozata a koronavírus-járványnak.

Ugyanakkor már valamelyest csökken a Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók száma, követve az új fertőzések számának csökkenését. Az egészségügyi minisztérium beszámolója szerint az e hét elején véget ért egyhetes időszakban 28 362 pácienst szállítottak kórházba, 320-szal, 1,1 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

Patel a csütörtöki sajtótájékoztatón ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ország még nem jutott túl a bajon, és továbbra is elengedhetetlen a járvány megfékezését célzó intézkedések maradéktalan betartása. Patel közölte: ennek érdekében a kormány az eddigi 200 fontról 800 fontra (325 ezer forintra) emeli például az olyan házibulik rendezéséért kiszabható pénzbüntetést, amelyeken tizenötnél többen vesznek részt.

Vin Diwakar, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) londoni orvosigazgatója a csütörtök esti sajtóértekezleten a korlátozások megsértőit azokhoz hasonlította, akik a második világháború légitámadásainak idején elrendelt elsötétítések alatt lámpát gyújtottak. „Ők nemcsak saját magukat és házukat, de az egész utcát, az egész helyi közösséget veszélybe sodorták", csakúgy, mint a mostani előírások megszegői” - fogalmazott Diwakar professzor.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés

Müller Cecília: Nincs kizárva, hogy át kell állni teljes digitális oktatásra

Az országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján beszélt az oltásokról és a romló koronavírus-adatokról is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Hétfőn Müller Cecília a koronavírus-adatok ismertetésével kezdte sajtótájékoztatóját az operatív törzs ülése után. A világstatisztikákból kiemelte: összesen 113 millió ember fertőződött már meg a vírussal, 64 millióan meggyógyultak, 2,6 millió ember pedig elhunyt a betegségben.

Az országos tisztifőorvos is kiemelte, hogy nagyon nehéz hetek várnak ránk. „Európában is számos ország a teljesítőképességének a határához érkezett az egészségügyi ellátórendszerüket tekintve. Nincsenek szabad ágyak, segítséget kérnek más országoktól” - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy a második hullám lefele menő szakasza nem tudott az indulási szintre jutni, hanem elindult a harmadik hullám. Magyarországon 4326 fővel emelkedett az elmúlt napon az igazolt fertőzöttek száma, 84 beteg meghalt.

Müller szerint ezek az adatok egy nagyon intenzív, erőteljes, exponenciális növekedést mutatnak, és félő, hogy az egészségügyi ellátórendszert megterhelik. (Korábban Merkely Béla azt mondta, az egészségügy bírni fogja a terhelést.) Hozzátette azt is, hogy a szennyvízben szinte mindenhol emelkedik a koronavírus koncentrációja.

hirdetés

A főorvos azt is bejelentette, hogy

„az eddigi 6,5 millió Pfizer-vakcina helyett már 10 millió 870 ezer adagot kötöttünk le ebből az oltóanyagból.”

Megemlítette azt is, hogy ma hajnalban 280 ezer Szputnyik V vakcina indult el Budapestre, 100 ezer ebből második komponensű, és további 180 ezer első adag.

Közölte, hogy Magyarországon 6,94 százalék az átoltottak aránya, amivel Málta és Dánia után a harmadik helyen állunk az Európai Unióban. Mint mondta, változik az oltási terv, de ez senkinek nem fenyegeti a másik adag oltását.

A teljes digitális oktatásra lehetséges átállásról a tisztifőorvos azt mondta, nem zárja ki a lehetőségét ennek sem.

„Folyamatosan figyeljük az európai tendenciákkal összevetve is az adatokat. Nem zárhatjuk ki, hogy szükség lesz újabb járványügyi intézkedések bevezetésére”

- mondta Müller Cecília.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Merkely: Minden második értesített elutasítja a vakcinát

A rektor szerint jobb lenne, ha az emberek nem válogatnának az oltások között, így hamarabb elérhető lenne 6-7,5 milliós oltási arány.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat - nyilatkozta Merkely Béla a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában hétfő reggel.

A Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, hogy a koronavírus-fertőzés harmadik hulláma miatt a Covid-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő. Ennek egyik fő oka a mutációk megjelenése.

Hozzátette: az egészségügyben még van tartalék, és az egészségügyi dolgozók vakcinációja miatt az ő munkaképességük és biztonságuk sokkal magasabb fokú, mint a járvány előző hullámaiban. Mint elmondta, a Semmelweis Egyetem kollégái személyesen eddig 70 ezer oltást adtak be, többek között számos idősotthonban.

hirdetés

Ugyanakkor szomorúnak nevezte, hogy

az oltásban értesítettek közül csak minden második ember jelenik meg a háziorvosánál.

„Minden egyes vakcina-visszautasítás erősen megnöveli a fertőzés valószínűségét” - fogalmazott Merkely.

Azt is kérte, hogy a szív- és érrendszeri betegek lehetőleg ne válogassanak az oltások között, mert ők különösen ki vannak téve a koronavírus veszélyeinek.

A rektor leszögezte:

előbb-utóbb kialakul az immunitás, a legjobb, ha azt oltással szerezzük meg.

Prognózisa szerint ha az oltottak és a fertőzésen átesettek száma eléri a 6-7,5 milliós arányt Magyarországon, a járvány megáll. Szerinte komoly esélyünk van arra, hogy májusig jelentős mennyiségű vakcinát tudunk felhasználni.

Merkely Béla abban reménykedik, hogy az idei évben teljes mértékben letudjuk a járványt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Nagy bejelentésre készül Vona Gábor

A Jobbik volt elnöke a Facebookon jelentett be online sajtótájékoztatót kedd délelőttre.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Bár - ígéretéhez híven - 2018 áprilisában az elvesztett választás után lemondott pártelnöki tisztségéről és visszavonult a napi politizálástól, a közösségi médiában meglehetősen aktív maradt Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke.

Időközben megalapította Második Reformkor nevű alapítványát is, és 21VloG néven rendszeresen jelentkezik közéleti témájú videós tartalmakkal a YouTube-on is.

Most egy online sajtótájékoztatót jelentett be március 2-ára, keddre Facebook-oldalán.

Erről az eseményről azonban egyelőre semmilyen plusz információval nem szolgált, így azt sem lehet tudni, vajon a sajtótájékoztató politikai jellegű lesz-e. Ha a Jobbikot szélsőjobbról "néppárti" középre toló Vona valamilyen politikai vezető szerepre törését jelentené be, még mindig kérdéses, hogy a formálódó egységes demokratikus ellenzéki erők ellenében indulna - ahogy azt éppen ma Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke jelentette be - vagy a közös lista jelöltje kívánna-e lenni.

Az ellenzéki erők közös miniszterelnök-jelöltségére eddig három biztos jelölt van. A Jobbik jelenlegi elnökét, Jakab Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom Márki-Zay Pétert, míg a Momentum szintén a pártelnököt, Fekete-Győr Andrást jelölné. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy ha a párt indít jelöltet, az felesége, Dobrev Klára lesz, míg Karácsony Gergely egyelőre kitérő válaszokat adott arra, szeretne-e indulni a miniszterelnök-jelöltségért.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Börtönbüntetésre ítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Az ítélet egyelőre nem jogerős.
Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy korrupciós vádak miatt bíróság elé kellett állnia Nicolas Sarkozy magyar származású volt francia államfőnek.

Most egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt a volt francia elnököt hétfőn a párizsi büntetőbíróság.

Az ország egykori vezetőjét és ügyvédjét azzal vádolták, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe. Nicolas Sarkozynek egyelőre nem kell börtönbe vonulnia, az ítélet ellen fellebbezhet.

Az exelnök ellen több eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció gyanújával kellett egy volt államfőnek bíróság elé állnia.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: