KULT
A Rovatból

Péhovárd okoskönyvbe bújva kacagtat tovább - derűs bemutató az Örkény István Könyvesboltban

Rejtő Jenő nem élt hiába. Figurái, poénjai itt járnak köztünk, láthatóan, hallhatóan.

Link másolása

Hetvenöt évvel azután, hogy az író áldozatul esett a magyar történelem legnagyobb gyalázatának, a „Halhatatlan Légiós” sok-sok viszontagság után immár elfoglalhatta méltó helyét az irodalomban, miután hosszú időn át „csak” olvasó generációk kedvence volt. Most a Kossuth és a Mojzer Kiadó munkájának eredményeképpen elindult a 20 kötetes Rejtő-hangoskönyv-sorozat, amelynek bemutatóját az Örkény István könyvesboltban tartották három nagyszerű művész, Benedek Tibor, Bodrogi Gyula és Gálvölgyi János közreműködésével.

Kissé furcsán éreztem magamat, amikor Kocsis András Sándor, a Kossuth elnök-vezérigazgatója „smartbookról”, „okoskönyvről” kezdett beszélni, hiszen egy könyv, ha jó, mindig „okos”. Aztán megmagyarázta: olyan könyv, amellyel „egyidejűleg az olvasó különböző érzékszerveire lehet hatni.” Ez a Rejtő-könyvek esetében azt jelenti, hogy meghallgatható CD-ről egy-egy könyv teljes szövege. Az első a Láthathatlan légió, amelynek előadója Reviczky Gábor, a Bujtor István rendezte Három testőr Afrikában című film emlékezetes Török Szultánja, ezt követi A tizennégy karátos autó Rudolf Péter hangján. Mindegyik kötetben olvasható egy-egy fejezet Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója című életregényéből, valamint az adott könyv szereplőinek lexikona, és a hanganyag egy kód segítségével letölthető okostelefonra is. Mindazonáltal – ez e sorok írójának személyes véleménye – jobb hallgatni egy fix helyen, biztonságos körülmények között, mert a poénhalmazra való összpontosítás esetleg közterületen balesetveszélyes lehet röhögés fennforgása miatt…Rejtő-könyvek

A kiadványok címlapjai a korábbi generációkban másfajta nosztalgiát is elindítanak: a rajzok Korcsmáros Pál nevezetes képregényeiből valók, amelyek annak idején a Füles rejtvénymagazinban jelentek meg.

Földes László, a sorozat szerkesztője elmesélte, hogy annak idején apja könyvespolcán fedezte fel az Albatrosz-sorozatban megjelent P. Howard-könyveket, és az Elátkozott part ragadta meg először a fantáziáját, onnantól kezdve minden tevékenységét e könyvekkel a kezében végezte: így történt, hogy egy házi feladat írása közben ráöntötte a tintát az említett regény 147. oldalára, így sokáig nem tudta meg, hogyan jutott el Csülök és Senki Alfonz a temetőbe.

Matuscsák Tamás kapcsolata Rejtővel saját nagyanyjával kezdődött, aki a Dalszínház utca 10-ben lakott, ahol korábban az író. Életregényét, amelynek alapjai Rejtő összes könyvének „kritikai olvasata” és számos egyéb forrás (újságcikkek, levelek, feljegyzések, kortársak írásai) voltak, így jellemezte: „Amit ebben leírtam, nem biztos, hogy minden igaz, de nehezen lehetne megcáfolni”.

BenedekBenedek Miklós mesél - Fotó: Benke Rita

Benedek Miklós, aki hozta magával az igazi Levin méltóságteljesen fanyar figuráját, felidézte a film forgatását, amelynek révén először járt Afrikában.

„Feltűnt nekem, hogy a sivatagban mennyi Marlboro-reklám látható a szállodákon. A bemutatón tudtam meg Bujtortól, hogy a szponzorok csak így adtak pénzt a filmhez. (Ugyanilyen okból kapott egy kis szerepet Princz Gábor, a Postabank főnöke is - GNL). De borzasztó nagy élmény volt a forróságban sétabottal és kalapban mászkálni Kállai Ferenc társaságában”. Benedek abban sem tagadta meg imázsát, hogy a „legrémesebb dolognak” nevezte a hangoskönyv felvételét. „Nekiülni egy szobában és 150 figurát két nap alatt rámondani egy magnótekercsre, aztán az ember másnap már elfelejti, hogy milyen volt a hang, amit előző nap kölcsönzött a szereplőnek.” Az életregényről, amelyből aztán több részletet is felolvasott, úgy vélekedett, hogy „benne van a teljes kor, és mindenki, aki a 20-as, 30-as, 40-es években a Körúton sétálgatott.” Ő egyébként a sorozatban a Vanek úr Párizsbant vállalta magára.

BodrogiBodrogi és az álomkóros Fülig Jimmy - Fotó: Benke Rita

Bodrogi Gyula a „pengős regényekre” emlékezett, és arra, amikor rájött, hogy akit ő „Péhovárdnak” hitt, az valaki más, de ma is rajong érte, mint „minden marhaságért”.

„Annyira szeretem ezeket a nem létező válaszokat a nemlétező kérdésekre, a lehetetlen természetes módon való megfogalmazását, mintha értelmes dolgokról lenne szó” – mondta Bodrogi, mielőtt a közönség harsány kacagása közepette felolvasta a Piszkos Fred, a kapitány ama híres jelenetét, amikor a magát egyszerre fűtőnek és hajópincérnek kiadó Fülig Jimmy álomkór tüneteivel jelentkezik a Honolulu Star orvosánál. Mostantól az ő utánozhatatlan rekedt hangján szólalhat bennünk a Kapitány, aki „mindég kavarja”.

GálvölgyiGálvölgyi és az Elátkozott part - Fotó: Benke Rita

Gálvölgyi János arról mesélt, hogy évtizedekkel ezelőtt Egri János, aki tv-ben többek között vetélkedőt is vezetett Lehet-e egy kérdéssel több? címen (és akiről a színész emlékezetes paródiát csinált), kitalálta, hogy ki kellene adni Rejtő-könyveket hangkazettán, és néhányat ő is felmondott belőlük. „Rejtőt azért nehéz megcsinálni, mert sokat tévedett. Tudjuk, hogy cetlikre írta a könyv részleteit, úgy küldte tovább a kiadónak. Egyik fejezetnek az volt a vége, hogy „átölelte a lány szép szőke haját”, a következő fejezet pedig úgy kezdődik, hogy „a lány barna haján megcsillant a napfény”. De milyen jogon javítsam én ki Rejtő Jenőt?

Egyébként nagyon szeretem őt: olyan abszurd, hogy ha nem itt él, máshol élt volna” – elmélkedett stílszerűen Gálvölgyi, majd azt a részletet olvasta fel Az elátkozott partból, amikor Csülök és társai felfedezik a sivatagban a Potemkin-falut és az „alkotmányos királyi részvénytársaságot, ahol osztalékot is fizetnek, de senki sem dolgozik.”

„S mikor kinevették, azt hitte, hogy kacagtatott. Most itt fekszik e nehéz temetői hant alatt. Zöld koponyáján kiüt a csíra, és azt álmodja, hogy él” – idézte Benedek Miklós Rejtő Jenő képzeletbeli sírfeliratát. Legyen az ő humora életmentő még sok nemzedék számára.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk