KÉK HÍREK
A Rovatból

Szőlő utcai botrány: már az Ózd környéki gyermekotthonokban is nyomoz az ügyészség

Az ügyészség emberkereskedelem, kényszermunka és szexuális bűncselekmények miatt nyomoz. Két gyanúsítottat már le is tartóztattak.


A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Ózd környéki gyermekotthonokban is nyomozást folytat emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények gyanúja miatt – derült ki Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész válaszából, amelyet Kálmán Olga országgyűlési képviselő kérdésére adott.

A legfőbb ügyész arról számolt be, hogy

a Zirzen Janka Gyermekotthon kapcsán emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint más bűncselekmények miatt indult eljárás.

A nyomozás során eddig két gyanúsítottat hallgattak ki, akiket le is tartóztattak. Közszereplő vagy rendőr kihallgatására azonban nem került sor, írta a Telex.

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció képviselője azt kérdezte, hogy milyen bűncselekmények gyanúja merült fel Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója ellen indított ügyekben, és hogy a hatóságok vizsgálódnak-e más gyermekotthonokban is.

A legfőbb ügyész válaszában megerősítette, hogy

a Magvető utcai gyermekotthonnal kapcsolatban jelenleg nincs folyamatban nyomozás.

Ugyanakkor az eljárás kiterjed az Ózd környékén található gyermekotthonokban esetlegesen elkövetett szexuális bűncselekmények vizsgálatára is.

Szeptember 19-én Juhász Péter, korábbi ellenzéki politikus és jelenlegi influenszer podcastjában egy névtelen forrás – aki magát hitoktatóként mutatta be – számolt be egy állítólagos zaklatási esetről. Elmondása szerint egy másik ózdi gyermekotthonban egy magas rangú politikus rendszeresen megjelent, jellemzően este, fekete, sötétített ablakú autóval.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.


Nyílt állkapocstöréssel küldték haza a veszprémi kórházból 2025. december 25-én a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistáját, akin pár órával később Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre. Az esetről a párt a honlapján számolt be, a hírt a 24.hu szemlézte.

A történet karácsony este, 2025. december 24-én kezdődött, amikor egy családi vita során egy hozzátartozója politikai nézeteltérés miatt ököllel arcon ütötte a névtelenséget kérő aktivistát.

A veszprémi kórházban a CT-vizsgálat többszörös arccsont- és nyílt állkapocstörést igazolt, amelyre kezdetben azonnali műtétet javasoltak.

A kórház megtette a hivatalból kötelező feljelentést, a rendőrök adatokat vettek fel, tanúkat hallgattak ki, és helyszínelést is tartottak a lakásban. A sértettet éjszakára a traumatológián tartották.

„Kaptam fájdalomcsillapítót és antibiotikumot. Azt mondták, hogy reggel át leszek adva a szájsebészetre és amint lehet, elvégzik a műtétet. De ez nem történt meg” – emlékezett vissza a történtekre a sértett.

Másnap délelőtt tíz óra körül egy ápolónő közölte vele, hogy hazaengedik, és mégsem kell műteni.

Négy nappal későbbre, december 29-re hívták vissza szakorvosi konzultációra. Orvos ekkor már nem látta, és zárójelentést sem kapott.

„Miután távoztam a veszprémi kórházból, párommal autóba ültünk és elindultunk vissza Ausztriába, hogy a saját otthonunkban lábadozzak, amíg várok az orvosi vizsgálatra – ami még 4 napot jelentett volna kezelés nélkül. De már az azóta eltelt idő alatt is tovább rosszabbodott a helyzet: a duzzanat nyelési nehézségeket okozott, a fájdalom erősödött, a szájmozgás szinte lehetetlenné vált. Ezért úgy döntöttem, hogy ellátogatok a lakóhelyemhez közel eső kórházba, Bécsújhelyre egy ismételt vizsgálatra” – írta beszámolójában.

A bécsújhelyi kórházban egy újabb CT-vizsgálat után veszélyes, nyílt állkapocscsont-törést diagnosztizáltak, ami azonnali műtétet igényelt. A vizsgálatot végző orvos nem is engedte haza, mert a duzzanat a légutak elzárásával életveszélyes állapothoz vezethetett volna.

„Ezért átirányítottak egy másik kórházba, St. Pöltenbe, ugyanis aznap az volt a tartományban az ügyeletes szájsebészet. Minden leletemet és adatomat átküldték oda, hogy mire odaérek, már el tudják kezdeni a műtét előkészítését” – tette hozzá.

Másnap reggel, a betegfelvételt követő 13 órán belül meg is operálták. A beteget december 29-én engedték ki az osztrák kórházból. Pontosan ugyanezen a napon állították ki a zárójelentését Veszprémben is, amelyben az szerepelt, hogy egészen addig ott kapott ellátást, és azért engedték haza, mert nem tartották szükségesnek a műtétet.

A nyílt állkapocstörések a szájüreggel való kapcsolat miatt magas fertőzésveszéllyel járnak, a gyorsan növő duzzanat pedig a légutakat veszélyeztetheti, ami sürgősségi beavatkozást tehet szükségessé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.


Nyílt utcán, a saját lakása előtt lőtték meg Moszkvában az orosz katonai hírszerzés egyik legmagasabb rangú vezetőjét. Az előzetes jelentések szerint Vlagyimir Alekszejev altábornagyot egy ismeretlen fegyveres több lövéssel sebesítette meg a város északnyugati részén pénteken. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba – írja a The Guardian.

Alekszejev az orosz katonai hírszerző ügynökség, a GRU igazgatóhelyettese. Kulcsfigurának tartják az ország magánkézben lévő katonai vállalatainak felügyeletében,

és azon magas rangú tisztviselők között volt, akiket Jevgenyij Prigozsinnal tárgyalni küldtek a Wagner-csoport 2023 nyarán történt rövid lázadása során. Az altábornagy emellett amerikai szankciók hatálya alatt áll a 2020-as elnökválasztásba való beavatkozás állítólagos kísérletei miatt.

Egyik fél sem vállalta a felelősséget a támadásért, de Moszkvában valószínűleg Kijevre fognak gyanakodni.

Az ukrán hírszerző ügynökségek a háború kezdete óta több tucat orosz katonatisztet és orosz tisztviselőt vettek célba, azzal vádolva őket, hogy háborús bűncselekményekben vettek részt. Kevés nyilvánosan ismert azokról a titkos hálózatokról, amelyekről úgy vélik, hogy az Oroszországon belüli és az orosz ellenőrzés alatt álló területeken elkövetett merényletek és katonai infrastruktúrák elleni támadások mögött állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Liftben robbant fel a születésnapi luficsokor és tűzgolyó borított lángba három embert Mumbaiban – A lift kamerája rögzítette
Egy futár és két másik utas élt át horrorisztikus pillanatokat Mumbaiban. A lufibolt tulajdonosa ellen eljárás indult a baleset után, amelyben ketten is megsérültek.


A hétköznapi liftút rémálommá vált Mumbaiban, amikor február 2-án egy zsáknyi gázzal töltött lufi hatalmas tűzgolyóként robbant fel, lángba borítva három embert. A hátborzongató pillanatokat egy biztonsági kamera rögzítette – írta a The Sun.

A felvételen látszik, ahogy egy bőröndöt húzó nő belép a liftbe, őt pedig egy futár követi. A férfi egy tucat aranyszínű lufit cipel egy hatalmas műanyag zsákban. Mögöttük egy harmadik, hátizsákos férfi is beszáll. Másodpercekkel később bekövetkezik a katasztrófa:

a lufik felrobbannak, és a szűk fülkét egy pillanatra elborítja a lángtenger. Mindhárman pánikszerűen kirohannak, miközben a liftajtó bezáródik mögöttük,

és a lift a lángoló maradványokkal egy felsőbb emeletre indul.

A 21 éves nő égési sérüléseket szenvedett a jobb kezén, a nyakán és a hasán. A 32 éves futár szintén megsérült a robbanásban. Mindkettőjüket kórházba szállították, állapotuk stabil. A harmadik férfi komoly sérülések nélkül megúszta az esetet.

A rendőrség gondatlanság miatt eljárást indított a lufibolt tulajdonosa ellen. A hatóságok szerint a lufikat gyúlékony hidrogénnel töltötték meg. A gáz vélhetően kiszivárgott a zárt, fémből készült liftben, ahol a levegővel keveredve rendkívül robbanékony elegyet alkotott. A liftekben ugyanis számos potenciális gyújtóforrás lehet, például a sztatikus elektromosság, az elektromos érintkezők, vagy akár a táskák és a ruházat súrlódása. Már egy apró szikra is elég volt a hidrogén begyújtásához. A tűzgolyó intenzíven égett, de gyorsan kialudt, amint a gáz elfogyott.

A hatóságok arra szólították fel a lakosokat és az árusokat, hogy a hasonló esetek megelőzése érdekében kerüljék a gázzal töltött lufik szállítását zárt terekben, például liftekben vagy lépcsőházakban.

VIDEÓ: A tűzeset


Link másolása
KÖVESS MINKET: