Öregedés: apró feledékenységek lehetnek az első jelek – beszélgetés Farkas Eszter neurobiológussal
Az emberiséggel egyidős az örök élet utáni vágy, legendák, mesék, versek ezrei szólnak róla Gilgamestől Faustig. Ma is sokakat foglalkoztat, hogy hol lehet az emberélet végső határa, és hogy meddig érdemes élni. Erről is szól majd dr. Farkas Eszter neurobiológus Az örök élet kútja című előadása december 13-án a Mesterek és Módszertanok Házának soron következő estjén.
-Az utóbbi évtizedekben alaposan megváltozott az „öregkor” fogalma. Emlékszem, amikor gyerekként a 60-as évek elején láttam az akkori hatvanasokat, testileg, szellemileg sokkal öregebbeknek tűntek, mint manapság. Vagy csak a gyerek látta másképpen?
- Nem, statisztikai adatok is bizonyítják, hogy kitolódik az, amit kronológiai szempontból öregkornak nevezünk. Az a korosztály, amely az 50-es, 60-as években öregnek számított, a 2010-es években már inkább a középkorúak közé tartozik. Ezt mutatja a nyugdíjkorhatár változása is. Az én anyukám még 55 évesen nyugdíjba mehetett. Most 65 év a nyugdíjkorhatár a nőknél. Nemrég olvastam egy cikket Angliáról, abban azt sugallták, hogy ez a kor hamarosan akár 70-75 éves korig is kitolódhat, mert ennyivel jobb egészségben éljük meg ezeket az éveket - bár nyilván demográfiai és gazdasági megfontolások is tetten érhetők a folyamat mögött.
- Ez nyilván így van, de azért az sem mindegy, hogy milyen aktív életévek után vonulunk vissza nyugdíjba. Kérdés, hogy azzal a sok stresszel, amit a mostani nemzedékek átélnek, mennyit fognak élvezni a „megérdemelt pihenésből.”
- Hogy mennyire stresszes az életünk, egyénenként változik, de a várható életkorunk jelentősen megnőtt. Ha csak a számokhoz nyúlunk, és nem szeretnénk szubjektívek lenni, azt látjuk, hogy a 60-as években a harmincasok voltak azok, akik a társadalom középrétegét képviselték, most már ezt a feladatot a negyvenesek viszik.
És persze nemcsak az számít, hogy hány évet élünk, hanem az is, hogy azokat az éveket milyen egészségben éljük meg. Ebben sokat segít az életvitelünk és az orvostudomány, hogy azok a betegségek, amelyek az öregkorhoz kapcsolódnak, későbbi éveinkben talán kevésbé súlyos formában bukkanjanak fel.
Nem tudom, hogy a stressz mennyire vetíti elő, hogy mikor volna érdemes az aktív éveinket befejezni, de úgy gondolom, hogy a demográfiai adatok és a társadalom öregedése azt mutatja: jogos a nyugdíjkorhatár kitolódása.
- Az öregedésben sokan a leépülést, a betegségeket, a halál előszelét látják. A legendás konferansziénak, Kellér Dezsőnek mondta egy barátja, hogy „az öregkornak is megvannak a maga szépségei”, mire Kellér azt felelte: „Csak egyet mondj.” Valóban félnünk kell-e az öregkortól, vagy a legnagyobb veszély, ha bezárkózunk e félelembe?
- Akik félnek az öregkortól, azok nyilván hozzá társítanak olyan betegségeket, amelyek az életminőséget erősen rontják. Ilyenek a demenciák, a szellemi leépülés, és ezektől jogosan tart az ember. De ha az öregedés folyamata egészséges, akkor ez akár pozitív is lehet. Hiszen az ember idősebben tisztábban látja az összefüggéseket, kialakul benne egyfajta bölcsesség. Éppen ezért én nem feltétlenül ragasztanék az öregedés mellé egy negatív jelzőt, mert nagyon sok árnyalata, megközelítése van ennek a folyamatnak.
- A test általános öregedésének vannak jól látható-érzékelhető tünetei. Biztosan ismeri azt a kissé morbid mondást, hogy „ha reggel felkelsz, és nem fáj semmid, már nem élsz.” De hogyan érjük tetten agyunk öregedését?
- Igen, amikor az ember az öregedés szót hallja, elsősorban a külső, látható, kozmetikai jelek ugranak be.
Valójában egy élettani folyamatról van szó, amit így fogalmazhatunk meg: a túléléshez és a szaporodáshoz elengedhetetlenül szükséges funkciók romlása és hanyatlása az idő függvényében. Ez igaz az agyunkra is, de először nem feltétlenül azt vesszük észre, hogy a gondolkodásunk lassul, inkább azt, hogy már nem olyan fürge a mozgásunk, mint korábban.
Ha az agy öregedése felé terelődik a szó, akkor az jut eszünkbe, hogy bizonyos dolgok elkezdenek „kiesni”. Például elindulunk valahová, aztán út közben megállunk, mert nem tudjuk, hogy miért is indultunk. Vagy hirtelen nem jut eszünkbe valakinek a neve. Az ilyen apró feledékenységek lehetnek az első jelek. Persze ez nem mindig függ össze az öregedéssel, előfordulhat olyannal is, akit túlterhel a környezetéből áradó információ-rengeteg.
- Vajon megállítható, lassítható esetleg visszafordítható-e ez a folyamat?
- Mindenképpen lassítható, erre számos módszer létezik. Azt szokás mondani, hogy amit az ember karban tart, használ, az kevésbé romlik.
Ha az ember használja az eszét, szellemi tevékenységet folytat, olvas, gondolkodik, rejtvényt fejt, társasjátékot játszik, aktívan beszélget, vitatkozik másokkal, akkor nyilván lassabb a romlási folyamat. Vannak olyan kutatások, amelyek szerint az, aki sportol, mérhetően jobb szellemi funkciókkal rendelkezik idős korában is.
Vannak táplálkozással kapcsolatos stratégiák: kalória-megvonásnak hívják azt, amikor valaki nem eszi telítettségig magát minden alkalommal. Bizonyított az is, hogy a kalória-megvonás éberebbé, frissebbé teszi az ember agyműködését, kognitív funkcióját. Persze az sem mindegy, hogy mit eszik. Az Omega-3 zsírsavakban telített olajok, például a halolaj javítja az emlékező képességet és késlelteti az öregedéssel kapcsolatos romlást. Vannak különböző antioxidáns vegyületek is. Ezek közül leginkább a C-vitamin ismert, de az emlékezetjavítással másfajta polifenolokat hoznak összefüggésbe, mint például a kék szőlő héjában található rezveratrol.
- Hogy az időskori agytornára személyes példát mondjak: 87 éves édesapámmal 55 éve sakkozunk, és a legjobb partikat az utóbbi években játszottuk, 89 éves édesanyám pedig három nyelven olvas és fordít. Én azt is fontosnak tartom, hogy egy idősebb ember ne csak a saját korosztálya társaságát keresse, hanem kommunikáljon a fiatalabbakkal is.
- Ez így van, és nemcsak a szellemi képességeire hat, hanem nyitott marad az új dolog felé. Van egy természetes neurobiológiai folyamat, mely szerint egy tinédzser elsősorban a körülötte lévő világ eseményeire koncentrál, és ezáltal nagyon nyitott lesz az újdonságokra. Ahogy telik-múlik az idő, egyre inkább a befelé figyelésre terelődik a hangsúly. De lehet ellene aktívan tenni, ha felismerjük ezt. Ha viszont valaki elhagyja magát, jobban érvényesül a tendencia, és bezárkózik idősebb korára.
- Napjainkban számos orvosi kutatás foglalkozik az emberélet határainak minél messzebbre való kitolásával. De a meghosszabbodott idő mellett talán a legfontosabb, hogy az embernek legyen egy célja, amiért érdemes élni.
-Ez valóban nagyon fontos tényező. Akinek célja van, aki hasznosnak érzi magát, az nem adja fel, nem várja passzívan, hogy mi fog történni vele. Nem feltétlenül a saját egészségéért kell tennie valamit, de ha valami olyasmit csinál, amiben hisz, amit hasznosnak gondol, ez a pszichológiai beállítottság biztosan tovább viszi az embert.
A világon mindenütt, de talán legintenzívebben az Egyesült Államokban folynak az öregedéssel, annak késleltetésével, netán visszafordításával kapcsolatos kutatások. A szegedi kutatócsoportunk is régóta vizsgálja az öregedés és az agy, pontosabban az agyi keringés kapcsolatát, hiszen az agy működése szempontjából kiemelten fontos a folyamatos tápanyagellátás a véráram útján. Kutatásaink rávilágítottak az agyi érhálózat leépülésére az öregedés során, és arra, hogy ez a szellemi képességek gyengülését okozhatja. A világban számos laboratóriumban zajló vizsgálatoknak izgalmas eredményei vannak, de hadd ismerje ezt meg az olvasó, ha meghallgatja a Mesterek és Módszertanok Házának soron következő előadását a témában.
Ha személyesen is találkoznál Farkas Eszterrel, többet hallanál arról, hogyan öregszik az agy, elég-e a génekhez hozzányúlni, hogy kisimúljanak a ráncok és elmúljon a fájó derék, gyere el a MEMO Science&Innovation december 13-i eseményére, ahol az öregedés mellett a félelem neurobiológiájáról is szó lesz.
Mikor lesz? - 2019. december 13-án, pénteken, 19.00 órától
Hol lesz? - MEMO - Mesterek és Módszertanok Háza (1077 Budapest, Wesselényi u. 73.
Jegyet vásárolni IDE KATTINTVA tudsz.
