Mi köze van kisharsányi pincesornak Ausztráliához? Az idei Ördögkatlanon ez is kiderült
Fesztivál szívirányból – ez volt az idei, szám szerint 18. Ördögkatlan mottója, és a már jól ismert „Nem vagyunk normálisak!” mellett nem is találhattak volna jobb szlogent, hogy kifejezzék ennek az öt napnak a szellemiségét.
Azzal együtt is így van, hogy a programoknak csak egy jóval kisebb szeletén tudok részt venni, mint például a Művészetek Völgyében, ahol a 10 nap alatt szinte minden műfajba és helyszínbe lehetőség nyílik legalább belekóstolni. A Katlanban eleve jóval erősebb a színházi vonal, ami hozzám nem áll olyan közel, ráadásul az előadások többsége csak sorszámmal látogatható, ahhoz pedig vagy szerencsére, vagy végtelen türelemre van szükség.
Idén ezt szinte teljesen el is engedtem és inkább a zenére koncentráltam. Így is bőven volt miből válogatni: számos olyan előadó lépett fel, akiket máshol egyáltalán nem, vagy csak elvétve lehet megnézni. A nagyharsányi Árokpart Bár járatja leginkább csúcsra a fiatal tehetségek szerepeltetését, szokás szerint most is minden nap öten kaptak lehetőséget, de a Pécsi Bölcsész Udvar programjában is több ilyen név szerepelt.
Más színpadokon pedig olyan, szintén inkább csak a budapesti undergroundból ismerhető produkciókat lehetett elcsípni, mint az Elavult (Peer Krisztián költő saját szövegeit megzenésítő projektje), az Újzenekar, a Tudósok, vagy Kézdy Luca hegedűs szólókoncertje.
Két éve írtam először arról, hogy Beremend a helyszínek és programok számát tekintve gyakorlatilag felnőtt Nagyharsány mellé.
A strandfürdő és a Megbékélés Kápolna viszont teljesen kikerült a programból – remélhetőleg csak ideiglenesen, mindkettő a legkülönlegesebb helyszínek között volt.
A fesztivál kétfejűvé válását viszont idén örömteli módon ellensúlyozta, hogy Kisharsány 5 év kihagyás után visszatért. A programok többsége a korábbról jól ismert Kovács Udvarházba koncentrálódott, az itteni helyszín ezúttal a Szamárdelelő nevet kapta. Beszélgetésekre, koncertekre és workshopokra egyaránt sor került, sőt a Bánkitóhoz hasonlóan ide is kitelepült a Zsír, a VIII. kerület egyik legizgalmasabb kocsmája, esténként gondoskodva a féktelen táncházas-népzenés bulihangulatról.
Bár már többször beharangozták a végét, szerencsére továbbra sincs Ördögkatlan Faluturisták nélkül – a négytagú színészcsapat évről évre másik településre teszi át a székhelyét és tart rendhagyó idegenvezetést. Idén természetesen ők is visszatértek Kisharsányba, ahol utoljára 10 évvel ezelőtt jártak.
Ezúttal ráadásul egy kevesek által ismert, de annál izgalmasabb helyi sztori köré szőtték az előadást: a 85 évesen is remek formában lévő Joe bácsi élettörténetét dolgozták fel, aki 1956-ban a Mecseki Láthatatlanok nevű fegyveres ellenálló csoportban harcolt, majd a forradalom leverése után Jugoszláviába menekült, ahonnan végül kalandos úton Ausztráliába emigrált. Ott alapított családot és épített karriert, a rendszerváltás után azonban hazaköltözött szülőfalujába.
Népdalokkal nemcsak itt lehetett találkozni, hanem a már említett beremendi Offlájn Rezervátumban is, ahová szokás szerint csak kikapcsolt telefonnal lehetett belépni (ezt szigorúan számon is kérték). A házigazda, Cseh András ezúttal nem édesapja, Cseh Tamás dalait énekelte esténként a tábortűz körül, mint tavaly, hanem egy önkéntes projektjét hozta el ide is. Ennek keretében több mint 15 éve jár nyugdíjasotthonokba, hogy közös énekléssel derítse jobb kedvre az ott élő, gyakran magányos embereket. A helyi idősotthonból is áthívtak mindenkit, akinek az egészsége megengedte, az utolsó napon pedig magát az otthont kereste fel a fesztiválozó népes társaság.
Az időjárás ezúttal szinte kifogástalan volt, egyedül szombat este, a fesztivált hagyományosan záró 30Y koncertje előtt jött egy kiadós vihar, de emiatt is csak minimálisat csúszott a program, és mire Beck Zoliék elkezdték, már csak szemerkélt az eső.
Abból a szempontból tényleg nem azok, hogy az állandó anyagi nehézségek ellenére is évről évre belevágnak a szervezésbe. De ha azt nézzük, mennyi embernek okoznak örömet vele, ennél szebb küldetésük nem is lehetne.
