KULT
A Rovatból

Az Ördögkatlan a legjobb példa rá, hogy a kevesebb néha több

Bár a résztvevő falvak száma az évek során egyre csökkent, a programválaszték talán még színesebb is lett, és továbbra is ez az egyik legszerethetőbb fesztivál. Szubjektív beszámoló.


Az Ördögkatlan már évek óta a kedvenc fesztiválom a Művészetek Völgye mellett, ugyanannyira alapvetéssé vált, hogy itt is eltöltsek néhány napot (általában az ötből hármat), mint az, hogy a Völgyben végig ott vagyok.

Bár folyamatosan a levegőben lóg, hogy akár a pénzhiány, akár a kulturális szektort sújtó más nehézségek miatt nem tudják megrendezni, a balszerencsés 2020-as évet leszámítva végül mindig megtelt élettel Nagyharsány és környéke. És ennek rajtam kívül még nagyon sok „katlanos” örül, akik mindannyian a szívükbe zárták a fesztivált.

Ez egyébként nem nehéz, hiszen tényleg rengeteg dolog teszi szerethetővé. Ilyen például a szó jó legjobb értelmében vett közvetlen, „mezítlábas” hangulat, ami az alapítók, Bérczes László és Kiss Móni személyiségéből is következik.

A két főszervezőt az öt nap során bárhol és bármikor ki lehet szúrni jellegzetes ruházatukról – Bérczesnél a csíkos póló, Kissnél pedig a fejkendő –, szó szerint együtt lélegeznek a rendezvénnyel. Péntek este még szakadó esőben is legalább negyed óráig figyelték az éppen koncertező Besh o Dromot ernyő nélkül, mielőtt fedezék után néztek.

Hasonlóan szerethető gesztus az is, hogy bár ez egyáltalán nem volna elvárás, több helyszínen (például a Vylyan Teraszon, az Árokpart Bárnál, vagy Both Miklós udvarában) nem ellenőrzik a karszalagokat, így a kultúrát azok számára is hozzáférhetővé teszik, akiknek valamilyen okból kifolyólag nem fér bele, hogy jegyet vásároljanak.

Bérczes László és Kiss Móni

Vylyan Terasz

Faluturisták a beremendi Megbékélés kápolnánál

És a táskákat se nézik meg sehol – tavaly óta már a fő helyszínen, a nagyharsányi focipályánál sem –, így aki azt szeretné, a környékbeli pincészeteknél jóformán fillérekért kapható villányi borokat is fogyaszthatja a koncerteken.

Az árak egyébként vegyesek voltak, több szempontból az Ördögkatlan is elkezdett felzárkózni a mindenhol tapasztalható általános dráguláshoz (pl. pizzaszelet 1600, korsó sör 900 forint, tömények 1500 felett), ugyanakkor volt pár üdítő kivétel is: a focipályára kitelepült egyik pincészetnél például az amúgy jellemző 7-800 forintos decinkénti árak mellett két 300 forintos bort is kínáltak, ami egészen baráti.

A feltörekvő zenekarok felkarolása szintén a Katlan egyik nagy erénye. Általában a nagyszínpad első fellépője is ebből a körből szokott kikerülni, idén viszont ez az ötből csak egy napon volt így, amikor a Carson Coma előtt a sepsiszentgyörgyi Raklap kapott lehetőséget (ők játszottak tavaly a Budapest Parkban a Kispál és a Borz előtt, azóta pedig egyre többet lehet hallani róluk, teljes joggal).

Az Árokpart Bár viszont csúcsra járatta a fiatal tehetségek szerepeltetését: naponta 5, összesen tehát 25 csapat kapott itt lehetőséget, nagyrészt olyanok, akik – egyelőre – nem sok másik fesztiválra kapnak meghívást, pedig a többségük abszolút megérdemelné.

Tavaly írtam először arról, hogy a fesztivál az évek során egyre koncentráltabbá vált. Kisharsány után Villánykövesd is kikerült a résztvevő falvak közül, így három csatolt helyszín (Vylyan Terasz, Mokos Pincészet, Szoborpark) mellett már csak Nagyharsányban és Beremenden vannak programok.

A kanadai Cirque Les Dudes társulat előadása Beremenden

Kern András

Benin International Musical

Kisharsány hiánya a mai napig fájó pont, az viszont örömteli, hogy Beremend gyakorlatilag felnőtt Nagyharsány mellé. A Magyar Zene Háza jóvoltából tavaly óta már nagyszínpad is van itt, ahol olyan előadók koncerteztek, mint Kern András, a Bohemian Betyars, vagy az egészen különleges hangulatot teremtő Benin International Musical. Sajnos rájuk méltatlanul kevesen voltak kíváncsiak, pedig az egyik legjobb bulit csinálták.

Szintén második éve itt kap helyet az Offlájn Rezervátum, ami a kétszeri költözés után a jelek szerint megtalálta az otthonát a faluközpontban. Maradt a tavalyi koncepció is az 5 külön tematika köré szerveződő indián sátorral (vagyis tipivel): a Szerelem sátrában például Offlájn Tinderre is volt lehetőség, kifüggesztett, kézzel írt A/4-es lapokon kereshettek társat maguknak a vállalkozó szelleműek. De fel lehetett keresni a T.I. (Természtetes Intelligencia), a Belső képalkotás, az Érzékelés és az Emlékezés sátrát is.

A tábortűz körül pedig Cseh Tamás dalait énekelték a legendás zenész fia, Cseh András vezetésével, minden este más meghívott előadó, például Nóvé Soma és Víg Mihály társaságában. Ezek voltak talán a fesztivál legmeghittebb pillanatai, bár a kezdést tehették volna valamivel későbbre, mivel 7 órakor még javában sütött a nap.

A közös éneklés péntek éjjel a nagyharsányi Narancsligetbe költözött, a nappali fénnyel itt nem volt probléma, a tábortűz viszont hiányzott, kezdés után nem sokkal pedig az eső is eleredt. Igaz, ez eleinte még nem befolyásolta a résztvevőket: a technikát ugyan elpakolták, de hangosítás nélkül csak még bensőségesebb lett a hangulat.

Közös éneklés a Narancsligetben (fent) és az Offlájn Rezervátumban (lent)

A fentiekkel egy időben egy másik fontos program is zajlott: a nagyszínpadon a Wombo Orchestra tragikusan fiatalon elhunyt énekesnőjére, Julie-re emlékeztek egy maratoni hosszúságú, összesen 4 és fél órás esten.

Igaz, ez nem olyan volt, mint amikor Baksa-Soós Jánost idézték meg két éve: akkor folyamatosan váltakozó felállásban adtak elő Kex-dalokat, most viszont egymás után lépett színpadra a Psycho Mutants és a Besh o Drom a saját repertoárjukkal, végül pedig a Wombo következett, akik önállóan is egy legalább kétórás koncertet nyomtak le, aztán a fináléra természetesen mindenki más is csatlakozott hozzájuk. Külön szép pillanat volt (lásd a fenti videót), amikor az énekesnő két lánya adta elő az egyik, hozzájuk legközelebb álló dalt.

Szombaton a fesztivált hagyományosan záró 30Y koncertjének végén szokás szerint a teljes stáb feljött a színpadra, ahol – miután jól megérdemelten megtapsolták őket – a közönséggel együtt kiabálták a fesztivál Törőcsik Mari által kitalált jelmondatát: „Nem vagyunk normálisak!” Így foglalták keretbe az 5 napot, hiszen a megnyitók is mindig ezzel végződnek.

Jövőre már a 18. Ördögkatlant rendezik, ami azt jelenti, hogy a számozás alapján nagykorúvá válik a fesztivál. Innen már csak egy ugrás a jubileumi 20. alkalom, de remélhetőleg ennél jóval magasabb kort is meg fog élni – sokkal szegényebbek lennének a nyarak enélkül az 5 nap nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Hunyadi-láz a TV2-n! Újabb műsorokat töröltek a sorozat sikere miatt
A történelmi sorozat népszerűsége továbbra is töretlen, már több mint egymillióan követték a TV2-n. A csatorna emiatt ismét műsorváltozást jelentett be, a Farm VIP újabb epizódja is elmarad.
F. O. - szmo.hu
2025. március 19.



A TV2 ismét műsorváltozást jelentett be a Hunyadi című sorozat miatt. A március 22-i, szombat esti program átalakul, ugyanis a Tények után újra levetítik a negyedik és ötödik epizódot. Emiatt a 18:55-kor kezdődő Tények Plusz, a Farm VIP aznap nem kerül adásba.

Ez már a második alkalom, hogy a valóságshow egy epizódját kihagyják a történelmi sorozat sugárzása miatt.

A Hunyadi János életét bemutató sorozat március 8-án indult a TV2-n, Kádár L. Gellért főszereplésével. A Bán Mór regénye alapján készült produkció már a premierhétvégén a nézettségi toplista élére került, és a múlt hétvégén is kiemelkedő eredményeket ért el: a sugárzott epizódokat több mint egymillió néző követte a TV2 Média Csoport csatornáin.

A sorozat sikere miatt a csatorna március 15-én ismét műsorra tűzte az első három epizódot, majd az esti órákban levetítette a negyedik és ötödik részt is. Akkor a Farm VIP egyik epizódját szintén levették a műsorról. Az új, hatodik epizódot március 22-én, 21 órától sugározza a TV2.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Mihályfi Lucáék Hófehérke felfogása nem biztos, hogy tetszene Dúró Dórának – Megnéztük A Nagy Duett első adását
Hét évnyi kihagyás után tért vissza a képernyőre a zenés celebshow. Hajós András kollégákat sérteget, Kasza Tibi viccesen őszinte, és van olyan páros, ahol az elvileg amatőr tag jobban énekel, mint némelyik profi.


Sosem értettem, hogy híres emberek miért tartják jó ötletnek elmenni egy műsorba, ami egyértelműen olyan képességekre épül, amelyekkel ők nem rendelkeznek. Magyarán: miért megy énekes műsorba az, akinek nincs jó hangja, és egészen nyilvánvalóan nem tud énekelni? Jó, tudom, pénzért, na de ennyire? Hajdú Pétert még megértettem, őt hírhedten nem érdekli, mivel kerül be a hírekbe. És ismerjük el, tényleg mindegy. Na de az amúgy tehetséges emberek miért vállalják ezt be?

Kész szerencse, hogy nem rendeznek sebész show-t celebekkel, szerintem egy csomóan azt is bevállalnák.

Bárhogy is van, hét év kihagyás után visszatért a TV2 képernyőjére A Nagy Duett, ami abból a szempontból kiemelkedik a hazai mezőnyből, hogy nem licenc műsor, hanem saját fejlesztés. Az ilyesmi ritka, mint a fehér holló.

Kicsit árnyalja a lelkesedésem, hogy a műsor hét évadának egyetlen fix embere Kasza Tibi. Jó, most csak gonoszkodom, Tibi mégis csak Toldy Máriához és a Kőbányai Zenei Stúdióba járt, ami azért nem rossz alap, és van a háta mögött annyi a popszakmában, hogy zsűrizhessen. Ízlésről pedig ugye nem vitázunk.

Rajta kívül még a műsorvezetők, Liptay Claudia és Tilla jelentenek némi stabilitást. Clau egy kivételével minden évadban szerepelt, hol Majkával, hol Tillával az oldalán. Abban az egy évadban pedig, amikor távol maradt, Tilla vitte egyedül a műsort.

Kasza Tibi mellé idén teljesen új zsűritársak érkeztek Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András személyében.

A műsor celebshow, ahol egy-egy profi énekes vagy énekes színész („mester”) duót alkot egy olyan hírességgel, aki nem feltétlenül a zene terén alkotott kiemelkedőt (és persze akad olyan is, aki sehol).

Szabó Zsófi egyébként először zsűrizik tehetségkutató műsorban. Liptai Claudia gyorsan rámutatott, hogy aki A Nagy Duett zsűrijében ült hölgyként, eddig mindig teherbe esett – ami meglepő információ, és kíváncsian várom, ki mit hallott Balázs Klári eltitkolt gyermekéről. Akibe amúgy Hajós András szépen bele is rúgott, de erről majd később.

A műsor első duója, Nótár Mary és Aurelio Ricky Martin Maria című slágerét énekelte duettesítve. Habár Nótár Mary műfaja meglehetősen távol áll tőlem, annak idején a Sztárban sztárban kiderült, hogy remek énekesnő. VV Aurelióról is kiderült ez az elmúlt években. Az RTL valóságshowjában leginkább a „helikopterezéssel” hívta fel magával a figyelmet (akik lemaradtak volna, legyen elég annyi, hogy a rotor a lába között volt), aztán 2021-ben elítélték emberrablásért. De leülte, megbánta, jó útra tért. Higgyünk neki.

Most mindehhez kiderült az is, hogy nem tud énekelni, de legalább komolyan vette a feladatot, és beletette a munkát.

Engem kicsit nyomasztana, ha a legkeményebb munkával sem érném el azt a szintet, ami legalább elfogadhatónak nevezhető, például ezért hagytam fel a zongorázással.

Az ilyen típusú műsoroknak a legszórakoztatóbb eleme, ahogy a zsűri vért izzadva próbál véleményt mondani azokról a kollégákról, akikkel amúgy bármikor együtt találhatják magukat egy tévéműsorban vagy épp vidéki haknin. A nehézség persze csak akkor áll fent, ha nem akarják vérig sérteni az illetőt, de közben azért szeretnének szakmailag hitelesek maradni.

Legtöbbször elkerülő manőverekkel próbálkoznak. Ha arról beszélnek, hogy az illető mennyi munkát tett bele, milyen komolyan vette, mekkorát lépett előre magához képest, és mellé nagyon sokat vicceskednek, az általában azt jelenti, hogy az illető pocsékul énekel.

Azért Hajós megmondta az őszintét: „Egy férfi ha valamit elkezd, és az elejétől a végéig rossz, akkor is végigcsinálja.”

Erre Kasza Tibi is rácsatlakozott a maga módján, aki szerint,

ha Mary énekelt, olyan volt, „mintha egy film betétdala szólalt volna meg élőben. Amikor Aurelio szólalt meg, akkor meg egy katasztrófafilm.”

Aztán elmondta, hogy a zsűritagok megfogadták: az első adásban szigorúak lesznek, és nem adnak magas pontokat. Ehhez képest csupa 7-est osztottak, ami Aurelio énektudása tükrében, ráadásul adásindító produkciónál, kicsit optimistának tűnik. Egyedül Hajós pontozott keményen, aki a szívével hallgatja a produkciót, de a fülével pontoz. Szerintem is az 5 pont volt a reális.

L.L. Junior és Szorcsik Viki következett. L.L-. Junior pályafutása sem tartozik azok közé, amelyet nagyon szorosan követnék, viszont az Azariah filmben meglepően szerethető volt. Az Aerosmith-tól énekelték a Cry-t, gyerekkorunk nagy slágerét, némileg megbolondítva.

Viki elárulta, már rég vágyott rá, hogy megmutassa, van köze „ehhez”. Én is örültem volna neki. Egyébként kíváncsi lennék, ha valakinek a műsor és a szereplők ismerete nélkül megmutatnánk ezt a felvételt, mit tippelne, ki a mester.

L.L. Junior nem véletlenül rapper inkább. Nem mondom, hogy egyáltalán nem tud énekelni, de az biztos, hogy nem rock éneklésre termett. Viki hangjában jóval több dög volt, de ő sem volt elég jó.

Az egy dolog, hogy bizonytalanok voltak a hangok, betudhatnánk az izgulásnak, de a legnagyobb baj, hogy unalmasan adták elő a dalt. Még az sem segített, hogy időközben Viki ledobta a bőrkabátot.

Tibi szerint amit láttunk az „az amerikai milliomos románca az animátorral”. Horváth Tomi nálam jóval elégedettebb volt, arra tudok gondolni, hogy élőben talán hatásosabb volt a produkció.

Hajóst két meglepetése érte. Az egyik, hogy Vikinek a hangja az már énekhangnak nevezhető. És ez már pozitívum, bár éreztette, hogy azért van még mit dolgozni rajta. Talán ennél is jobban meglepte, hogy Juniornak is van. Összesen ők is 26 pontot kaptak, mint Aurelióék.

Sydney van den Bosch nevével már találkoztam a Dancing With the Starsban, de bevallom, Pető Brúnóra rá kellett keresnem. Annyira nem meglepő, hogy eddig nem tűnt fel a boomer-radaron, amennyire a netről kideríthető, eddig leginkább azzal tűnt ki, hogy Marics Petivel versenyzett az Ázsia expresszben és ugyancsak vele feltűnt a Zsákbamacskában is versenyzőként, majd műsorvezetőként is.

Egyik kedvenc Hungária slágeremet énekelték, a Casino Twistet. Ennek a párosnak érdekessége, hogy bár elvileg Brúnó lenne a mester, de saját bevallása szerint ő csak rappelni tud. Ez magyarázza, miért énekelt olyan gyengén. Azt mondjuk nem, hogy miért nem volt képes időben belépni az énekkel. Az első taktusokban végig kullogott a kíséret után.

Tilla meg is jegyezte, hogy időnként nem lehetett tudni, ki a mester és ki a tanítvány, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Sydney annyira jó volt. Mondjuk ő legalább time-ban maradt.

A produkció tükrében végképp érthetetlen, miért konferálták fel Brúnót úgy, mint a 21. századi Fenyő Miklós. Egyrészt Fenyő Miklós generációja egyik legjobb énekese. Másrészt a Casino Twistet speciel Novai Gábor énekelte.

A zsűri viszont jól szórakozott, és úgy látszik, manapság ez is elég. Tibor szerint Sydney nagyon tüneményes és szerethető volt, de ez az összes pozitívum. Andrástól elhangzott egy merész mondat: „Biztosan tudom, hogy készül egy alkotmánymódosítás, amely szerint az ember vagy énekes, vagy nem.” Persze egy normális országban, normális időkben nem volna probléma, de a mai Magyarországon a TV2 képernyőjén...

A zsűri által kiosztott 23 pont így is a top 3-ba juttatta őket, igaz, csak is azért, mert ők voltak a harmadik produkció.

Következett a honi médiavilág kedvenc álompárja, akik a Krausz Gábor-Mikes Anna párost ütötték ki a képzeletbeli nyeregből a Dancing With the Stars őszi etapjában. Most fordult a szereposztás, ezúttal Mihályfi Luca lett Hegyes Berci mestere. Ennek megfelelőn egy modern Hófehérke feldolgozással érkeztek, ahol a Disney hercegnő ébreszti fel a koporsóban fekvő herceget, ráadásul a háttérben táncoló szakállas törpék egy része nő volt.

Reméljük, Dúró Dóra azért nem darálja le őket, bár ő talán még mindig nem tért magához a Hunyadi-sorozat leszbi jelenete után.

A Hol van az a lány Halott pénz által felturbózott változatát adták elő. Berci a korábbi amatőrökhöz – és Brúnóhoz – képest jobb volt, Luca viszont magához képest kicsit csalódást okozott. Az X-Faktorban tényleg fantasztikus énekléseket hallhattunk tőle, ez most nem volt az a szint.

Zsófi megfejtette a produkció alapján, hogy Luca és Berci nem véletlenül van együtt, és ő is szeretne egy ilyen herceget. Ehhez azért Lucának is lesz még talán néhány szava, de ez az ő dolguk. Hajós András ezen a ponton jegyezte meg:

„ha az együttlakás segítene az énektudásban, mostanra Klárika is tudna énekelni.”

Kicsit túlzásnak tűnik, Gyuri bácsiék meg most persze csinálják a fesztivált.

Az biztos, hogy Lucáéké volt eddig a legjobb produkció, ennek megfelelően mindenkitől 8 pontot kaptak.

Következett Déri Heni, aki hősiesen próbált jó képet vágni Győzikéhez, ami lássuk be, nem könnyű. Győzi szerencsére most a szerényebb arcát vette elő, elhatározta, hogy bizonyítani fog, elsősorban anyósának.

Némileg meglepett, hogy az RTL-es Fehér Krisztián Gyere kislány, igyunk valamit című dalát ötvözték az Acalari Bombával, ami Bangó Margit és Nádor Dávid slágere.

A legfőbb pozitívum: végre nem lehetett kétséges, hogy ki a párosból a mester. Dér Heni nagyon jó énekesnő. Egyébként Győzi sem volt rosszabb, mint Aurelio vagy Sdyney, és legalább tényleg jó hangulatot csináltak. Hajós szerint a legjobb, hogy Győző önmagát adta. Kicsit gonoszan megjegyezte: „A hangod semmit nem változott az évek alatt.” 26 pontot kaptak a zsűritől.

Geszler Dorottyától nem idegen a színpad, az éneklés annál inkább. Mestere Stohl András számos zenés produkcióban énekel – jó magam nem rég láttam a Mamma miában – és amikor esetleg nem megy úgy az éneklés, akkor is eljátssza.

A Bon-Bon együttes Holnaptól című dalát énekelték, aminek a klipjében hogy-hogy nem Geszler Dorottya szerepelt (az amúgy szintén remek színész, Kaszás Gergő oldalán). Stohl ide vagy oda, énekileg nem volt rendben ez a produkció, aminek Tibi és Tamás is hangot adott. Nem is értékelték túl őket. 23 pontot kaptak.

Visváder Tamás is olyan versenyző, akinek utána kellett néznem. Mint kiderült, vállalkozó, akik olyan műsorokban szerepelt, mint az Árulók (ebből emlékeznem kéne rá, de nem), a Farm VIP és a Nyerő Páros. Azt nem sikerült kiderítenem, pontosan mitől vált képernyős tényezővé.

Gondolom, az utóbbi években tapasztalt sikere egyáltalán nem függ össze azzal, hogy Vajna Tímea sógora.

A produkciónak azért volt két nagy előnye. Egyrészt Tamás Radics Gigit kapta partnernek, aki az egyik legjobb hazai énekesnő, és a Parno Graszt Már nem szédülök című dala talán a legjobb kortárs dal, amit a Petőfi Rádió hajlandó műsorra tűzni.

Egyébként Tamás sem énekel rosszul, a „tanítványok” között abszolút az élmezőnybe tartozik, és még kannázni is megtanult valamennyire. Az is igaz, hogy a szólama azért nem jelentett akkora kihívást énektechnikailag. 30 ponttal másodikok lettek a zsűri listán.

Schmuck Andor furcsa figurája a hazai közéletnek és médiának. Ha valaki megkérdezné, ki ő és mihez ért, nehéz lenne válaszolni. Hacsak nem úgy, ahogy Kiszel Tünde aposztrofálta önmagát: médiaszemélyiség. Akárhogy is nézzük, van benne valami szerethető, és legalább nem arcoskodik, mint oly sok nála jóval kisebb kvalitásokkal rendelkező celeb.

A nagyszerű Sári Évi oldalán elfogadhatóan hozták a Te rongyos életet. Évi remekül énekelt, Andor derekasan küzdött. Bár meg kell jegyezni, az ő robosztusságával és mozgáskultúrájával esélyes sem volt megközelíteni Rátonyi Róbert tánctudását. Igaz, nagy felelősség hárult rá: ha rálép Sári Évi lábára, gipszben viszik el az énekesnőt. Andor a fellépti díját jótékony célra adományozza, nyugdíjas otthonokat támogat vele. 28 ponttal a középmezőnybe kerültek.

Következett Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. A mester most is látható énekes produkcióban, a Pesti Színházban a Rémségek kicsiny boltjában tekintheti meg a publikum.

Ramit szokás leírni, mivel szappanoperában robbant be annak idején, és pechére még csinos is. De műsorról műsorra bizonyítja, hogy nem érdemtelenül van ott, ahol. Most énektudását villantotta meg, mert hogy az is van neki. Míg az eddigi – ének szempontból – amatőr szereplőknél mindig hozzá kellett tenni, hogy „ahhoz képest”, Rami némelyik mesternél is jobban énekelt. Ráadásul nagyon jó Bagossy Brothers dalt kaptak.

Érezhetően a zsűrinek és a közönségnek is az egyik kedvenc párosa, a műsor abszolút favoritjai. A zsűritől az est legtöbb pontját kapták, 36-ot.

Ezen a ponton már kezdett kicsit megviselni a maratoni hosszúságú műsoridő, vigasztalt, hogy már nem sok volt hátra.

Ezután Molnár Anikó és Nagy Feró lépett színpadra, utóbbi rögtön a felvezető filmben elsütötte azt a Kossuth-díjashoz méltó poént Anikónak, miszerint „én szívesen hegedülnék veled”.

Nem mondom, hogy AC/DC-t countrysan énekelni szentségtörés, de akkor legalább legyen jó. Feróék Thunderstruck feldolgozása azonban nagyon harmatosra sikerült. Sajnos be kéne látni a honi műsorkésztőknek, hogy Feró nem jó énekes. Feró egy valamennyire énekelni képes jó rockfazon, aki abban a műfajban, amit kitalált magának, jól működik a színpadon. Az, hogy manapság mennyire tekinthető még hitelesnek, azt hagyjuk. De tény, hogy vannak (voltak) olyan dalai és színpadi megnyilvánulásai, amik szerethetőek.

Arra viszont, hogy más előadók nagy slágereit adja elő, pláne feldolgozásban, alkalmatlan. Kivéve, ha a saját stílusára alakítja az adott dalt, mint anno a Pancsoló kislány esetében. 27 pontot kaptak, ami se nem sok, se nem kevés.

Volt vendégfellépő is, a Megasztár győztese, Gudics Máté érkezett egy dalpremierrel. Ezután következett az igazság pillanata. Mint sok hasonló műsorban, elsőként itt is választottak egy adásgyőztest. Mihályfi Lucáék örülhettek, ők már továbbjutottak. Ezután az utolsó 3 párosból egyet megmenthetett a zsűri. Különösebb indokot nem tudok rá, miért Feróékra esett a választásuk, de így történt.

A Stohl-Geszler és L.L. Junior-Szorcsik párosra újra indították a szavazást, és ezt a kört Buciék nyerték. Szorcsik Viki azóta több helyen is kétségeit fejezte ki a végeredményt illetően, de ezen sosem érdemes dühöngeni. Az ilyen műsorokban a tehetség és a teljesítmény meglehetősen hátul szerepel a fontossági sorrendben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Rekordott döntött a Demjén-film, ezt nézték meg a legtöbben a rendszerváltás óta a mozikban
A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet már 741 ezren nézték meg a mozikban. Ezzel átvette a vezetést a Futni mentem című filmtől.


December 12-én került a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? című film, amelyben Törőcsik Franciska, Ember Márk és Marics Peti is szerepel. Az alkotás hatalmas siker lett,

már 741 ezren váltottak rá jegyet, amivel a rendszerváltás óta ez lett a legnézettebb magyar film

– számolt be róla a Médiapiac.

A Kormos Anett és Goda Kriszta forgatókönyvéből készült filmet Orosz Dénes rendezte, a producer pedig Kirády Attila volt. A történet 1994-be repíti vissza a nézőket, miközben Demjén Ferenc slágerei csendülnek fel. A produkció már az első hétvégén is rengeteg embert vonzott a mozikba, és azóta is tömegek kíváncsiak rá. A Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

A film megelőzte a korábbi csúcstartókat, a Miniszter félrelép és a nemrég első helyre került Futni mentem című alkotásokat.

Demjén Ferenc is elmondta a véleményét a sikerrel kapcsolatban.

„Vasárnap Kaposváron játszottunk, ahol telt ház volt, és már ott is éreztem a közönségen, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? több mint egy film, egy mozgalom lett. Hiszen rengeteg fiatal is ott volt, akik jöttek fotózkodni, autogramot kérni és a filmről beszéltek. Nagyon boldog vagyok, hogy a közönség ennyire megszerette ezt az alkotást”

– mondta a Blikknek.

Amikor arról kérdezték, hogy a nagy sikerre való tekintettel várható-e folytatás, sejtelmesen csak annyit mondott: „Nem vagyok illetékes ebben, de úgy tudom, van valami mozgolódás…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 8 millióra büntette Balázsékat a médiahatóság, számos szexuális utalás miatt
A hatóság szerint egy tavaly októberi adásban egy fogadás kapcsán számos közvetett és közvetlen szexuális utalást tettek. Ezzel megsértették a korhatári kategória-besorolás szabályait.


A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nagy bírságot szabott ki a Rádió1-en futó Balázsék című műsora, mert az ismételten megsértette a műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és közzétételének időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat.

Az ominózus műsor kifogásolt része 2024. október 24-én reggel 6 óra 3 perctől volt hallható. A Balázsékban a műsorvezetők

„egy fogadás kapcsán számos közvetett és közvetlen szexuális utalást tettek”

- írja közleményében az NMHH.

A közzétett adással szerintük a műsor ismét megsértette a médiatörvény kiskorúakat védő rendelkezéseit.

A Médiatanács azzal indokolta a döntést, hogy a Rádió1 a tizenkettes karikás III. korhatári kategóriába sorolta a Balázsék műsorát, holott az legalább 16 éven aluliak számára nem ajánlott, vagyis a IV. korhatári kategóriába sorolható volt.

Mégpedig azért, mert „közvetlen és közvetett szexuális utalások, valamint a közönséges, trágár nyelvhasználat” volt hallható a műsorban korán reggel.

„A műsorszámok korhatári kategóriába sorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírások megsértése miatt

a Médiatanács 7 millió 150 ezer forint bírságot rótt ki a médiaszolgáltatóra,

a Radio Plus Kft.-re, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte. A jogsértés ismételtségére tekintettel a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét 175 ezer forint bírsággal sújtotta a testület” - írta az NMHH közleményében.

via Sassy.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: