HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor szerint óriási botrány van Amerikában

A magyar miniszterelnök annak kapcsán fejtette ki a gondolatait, hogy Trump beszántotta a hivatalos amerikai kormányzati segélyszervezet, az USAID támogatásait. Már korábban is hálálkodott az amerikai elnöknek, hogy „megszüntette ezt a sötét összeesküvést”.


Óriási botrány van Amerikában – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán. A magyar miniszterelnök szerint a globális elit az amerikaiakkal finanszíroztatta az egész világon a pénzügyi és ideológiai céljait.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Donald Trump kormánya elérhetővé tette a hivatalos amerikai kormányzati segélyszervezet, az USAID és más kormányzati szervek által patronált szervezetek listáját, majd egy rendelettel három hónapra felfüggesztette a külföldi támogatások kiutalását. Emiatt számos magyar médium és szervezet is sokmillió forintos támogatástól esett el.

Orbán már korábban üdvözölte a döntést, és az X közösségi oldalon arról írt, hogy

az egész világ hálával tartozik Trumpnak, amiért leleplezte és megszüntette ezt a sötét összeesküvést.

A magyar miniszterelnök hétfőn a Facebookon is közzétett egy bejegyzést a témáról.

„Az történt, hogy a liberális globális elit az amerikai költségvetést és az amerikai kormányzatot arra használta, hogy az ő pénzügyi és ideológiai céljait az amerikaiakkal finanszíroztassa az egész világon. Ezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó.

Kaptak pénzt egyfelől a Soros-alapítványokból, másfelől az Amerikai Egyesült Államok hivatalos kormányzati költségvetéséből is”

– írta.

Orbán szerint ebből a pénzből végezték „a közösségromboló, migrációt támogató, családellenes, genderőrületeket finanszírozó tevékenységüket az egész világon”.

A magyar kormányfő úgy látja, hogy kifejezetten csak olyan témákat támogattak, amelyek a baloldali pártokhoz kötődtek, és ide sorolta a médiát, médiafelületeket, online kommunikációt és civil szervezeteket.

„Ez mind a baloldal erejét növelte, és mind kormánybuktató céllal kapták ezt a pénzt. Vagyis arra, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt”

– összegzett Orbán Viktor.

Az USAID 1961 óta működik, és a világ legnagyobb állami donorszervezete. Nemzetközi fejlesztési és humanitárius segélyeket biztosít, és a világ humanitárius segélyeinek több mint 40 százalékát ők osztják szét Washingtonnal együtt. A szervezet Trump első elnöki ciklusa alatt is létezett, akkor azonban nem merült fel, hogy véget kellene vetni a működésének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: Képes lesz méltósággal átadni a hatalmát? – kérdezték Orbán Viktortól a Parlamentben
Tordai Bence szegezte a kérdést a miniszterelnöknek hétfőn. Orbán azt válaszolta, hogy nincs okuk aggódni, lesznek szabad választások.


Képes lesz-e méltósággal átadni a hatalmát? - erről is kérdezték Orbán Viktort hétfőn a Parlamentben az azonnali kérdések órájában.

A párbeszédes Tordai Bence arról beszélt a felszólalásában, hogy a TISZA már nemcsak a pártversenyben előzi a Fideszt, hanem Magyar Pétert is sokkal többen szeretnék miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort. A képviselő azt kérdezte, hogy mire lehet még számítani a jövőben: lesz-e könyvégetés, ablakon kieső ellenzékiek, novicsokos teák, bebörtönzött politikusok?

„Képesnek érzi-e magát arra, hogy méltósággal vesszen és békében adja át a hatalmat?”

- kérdezte Tordai Orbántól.

A miniszterelnök azzal vágott vissza, hogy mindenkitől szívesen hallgat jótanácsot, de népszerűség ügyében, különösen a Párbeszédtől, pont nem annyira. Tordai viszontválaszában azt mondta, hogy ő a körzetében több mint 50 százalékkal nyert, míg fideszes ellenfele 40-et.

„Nincs okuk aggódni, lesznek szabad választások Magyarországon”

- mondta Orbán Viktor válaszában.

Az idézetrész a parlamenti tudósításban 3:32:50-től hallható.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktornak nem egy zebrát kéne örökbe fogadnia, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a fizetéséből
A miniszterelnök hétfő délután jelezte, hogy örökbe akar fogadni egy zebrát. Mindezt azután, hogy Magyar korábban arról írt: zebrák élnek Hatvanpusztán.


Nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a fizetéséből – így reagált Magyar Péter a miniszterelnök különös hétfői bejelentésére.

Orbán hétfőn délután tett közzé egy levelet a Facebook-oldalán, amit a fővárosi állatkertnek címzett.

Ebben Orbán azt írja:

Tisztelt Állatkert! Szeretnék örökbe fogadni egy zebrát. Úgy tudom, Önöknél ez lehetséges. Kérem, segítsenek.

A miniszterelnök hétfői levele előtt egy nappal, Magyar Péter egy bejegyzésben arról írt, hogy Lévai Anikó mesélt neki a hatvanpusztai birtokról, ahol – elmondása szerint – darabonként 30 millió forintért vásárolt előnevelt fákat ültettek, és zebrák is élnek a házi szafariban.

Magyar most sem hagyta szó nélkül Orbán zebrás bejelentését. Hétfő este a Facebook-oldalán azt írta:

„Orbán Viktornak nem egy újabb zebrát kéne örökbe fogadnia a meglévő csordája mellé, hanem legalább egy nyugdíjasnak kellene segítenie a havi 7,2 milliós fizetéséből. Ha már több millió idős honfitársunkat magára hagyta, miközben a saját fizetését 750 ezer forinttal emelte. Azonnali nyugdíjkompenzációt, most!”

A TISZA Párt elnöke azt is hozzátette: Értjük mi a milliárdokért felbérelt amerikai kampánytanácsadók vicceit, csak nem szeretjük!

Közben a miniszterelnök is újabb zebrás bejegyzéssel jelentkezett. Este ugyanis egy gyalogátkelő előtt készült fotót tett közzé, amihez azt írta:

„Az első zebrám. Az állatkerttel már tárgyalásban vagyok a másodikról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Vogel Evelin a dűnés statisztaszerepről: A végén jó amerikai módjára mindenkinek meg lett adva a hála
Magyar Péter volt barátnője elárulta, hogy tényleg ő láható a sorozatban. Arról is mesélt, hogy nagyon élvezte a forgatást, ahol barátságokat is kötött.


Ahogy arról korábban írtunk, a hvg.hu kiszúrta Gróf Balázs posztját, amelyben a képregényrajzoló-karikatúrista arról ír: Magyar Péter exbarátnőjét vélte felfedezni a Dűne: Prófécia című amerikai sorozat néhány képkockáján.

Bár a néhány jelenetből nem volt teljesen bizonyos, hogy valóban Vogel Evelin csatlakozott a fantasysorozat szereplőgárdájához, végül ő maga tett pontot az ügy végére, mikor válaszolt a 444 kérdéseire. Azt írta:

„Igen, szerepeltem statisztakent. Nem sokkal azelőtt volt az utolsó forgatási napom, hogy Péterrel belecsaptunk ebbe a – mostanra felforrt – lecsóba. Izgalmas volt nagyon. A hangulat, a díszletek, a jelenetek nagyon jól ki voltak találva. A díszlet tényleg 10/10-es volt, varázslatos tereket alkottak, amelyekbe szívesen be is költöztünk volna.

„A rendezők sík idegek voltak végig, de azért a végén jó amerikai módjára mindenkinek meg lett adva a hála.”

Olyan szempontból is kifejezetten jó tapasztalat volt, hogy sok érdekes és értékes nőt megismerhettem a statiszták között. Ki is alakult egy valódi háttér sisterhood a forgatások alatt. Jelenleg két jó barátnőm is van a közvetlen környezetemben, akikkel ott hozott minket össze a sors. Szóval összességében kifejezetten jó élmény volt számomra.”

Vogel Evelin, aki sokáig a Tisza rendezvényein Magyar Péter mellett jelent meg, tavaly szeptemberben az Indexnek adott „leleplező” interjút az ellenzéki vezetőjéről. Ezután kiderült, hogy Vogel többször lehallgatta Magyart és más tiszásokat is. A hangfelvételeket ki is szivárogtatták a sajtónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a kézigránátos tragédiáról: „Hősnek tekintjük a hölgyet, aki elvesztette a két karját”
A miniszterelnök először szólalt meg az újdörögdi baleset kapcsán az Országgyűlésben. Alapos vizsgálatot ígért és azt, hogy segítik az áldozatokat.


Orbán Viktor hétfőn, az Országgyűlés plenáris ülésének azonnali kérdések órájában beszélt először az újdörögdi balesetről, miután Gurmai Zita, az MSZP képviselője megszólította az ügy kapcsán.

A Telex tudósítása szerint Orbán Viktor sajnálatát fejezte ki az áldozatok felé, illetve hangsúlyozta, hogy „szörnyű balesetről és súlyos emberi tragédiáról van szó”. A kormányfő kiemelte: „Hősnek tekintjük a hölgyet, aki elvesztette a két karját.”

Hozzátette, hogy nemcsak most, hanem a jövőben is minden segítséget megadnak az érintetteknek.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a baleset kiképzés közben történt. Elmondása szerint a kiképzések tíz éve ugyanezzel a tematikával és ütemezéssel zajlanak, és hosszú évek óta ez volt az első ilyen baleset. Hozzátette: minden jelentkezés eddig is önkéntes volt, és ez így is marad. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nagyra tartják azokat a kormánytisztviselőket, akik önként vállalják a kiképzést.

Azt viszont aljas politikai visszaélésnek nevezte, ha valaki ennek az ellenkezőjét állítja.

Gurmai Zita erre reagálva azt mondta, az a minimum, hogy azonnali vizsgálat indul, és garantálják, hogy a jövőben nem tesznek ki civileket ekkora veszélynek. Szerinte itt az ideje, hogy a kormány vállalja a felelősséget a történtekért. Orbán erre azt válaszolta: „szégyellje magát”, majd ígéretet tett rá, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: