Felravatalozták a húsvéthétfő reggelén elhunyt Ferenc pápát. A Vatikán fotókat is közzétett a nyitott koporsóban fekvő elhunyt egyházfőről.
A pápa koporsóját a Svájci Gárda két tagja őrzi a Szent Márta-házban. A fotók szerint Ferenc pápa fején fehér püspöksüveg látható, testét vörös miseruhába öltöztették, kezébe pedig rózsafüzért helyeztek.
A 88 éves Ferenc pápa halálát hétfő reggel jelentette be a Vatikán. Kedden reggel 9 órától pedig a bíborosok összeültek Rómában, hogy megkezdjék Ferenc pápa temetésének előkészületeit.
Felravatalozták a húsvéthétfő reggelén elhunyt Ferenc pápát. A Vatikán fotókat is közzétett a nyitott koporsóban fekvő elhunyt egyházfőről.
A pápa koporsóját a Svájci Gárda két tagja őrzi a Szent Márta-házban. A fotók szerint Ferenc pápa fején fehér püspöksüveg látható, testét vörös miseruhába öltöztették, kezébe pedig rózsafüzért helyeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiengedték az őrizetből azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részegen vezette a Dunán a szombat este felborult motorcsónakot. Kiderült, a férfi tagadja, hogy egyáltalán ő vezette a hajót, amelyből mind az öten a Dunába zuhantak. Hárman ki tudtak úszni a partra, a negyedik embert vízi rendőrök mentették ki, egy utas eltűnt, ő a Csepel TC erőnléti edzője.
A 34 éves Lieszkovszky Zalánt hétfőig keresték a hatóságok, de nem találták meg, és már nem kutatnak tovább.
A hajó vezetőjét 72 órára őrizetbe vették a rendőrök, később azonban elengedték, szabadon védekezhet. A balesetet megelőzően egy videó is készült a fedélzeten, amely segíthet tisztázni a körülményeket - számolt be róla a Tények.
A felvételt az eltűnt Zalán készítette, akkor nem ő vezette a hajót. De az a férfi is tagadja, hogy ő vezetett volna, akit a hatóságok őrizetbe vettek.
„Sokkos állapotba került, viszont bizonyítékaink vannak rá a balesetet megelőzően – videó, a Facebookon chatelt –, hogy nem ő vezetett. Tehát ő különböző pozíciókban foglalt helyet a hajón, vagy elől volt vagy középen, de nem ő vezetett”
– jelentette ki az ügyvédje a Tényeknek.
A Tények úgy tudja, hogy a meggyanúsított férfinek nem volt hajóvezetési engedélye, a csónak tulajdonosának engedélyét - aki szintén a fedélzeten volt - korábban ittas vezetésért elvették.
Kiengedték az őrizetből azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részegen vezette a Dunán a szombat este felborult motorcsónakot. Kiderült, a férfi tagadja, hogy egyáltalán ő vezette a hajót, amelyből mind az öten a Dunába zuhantak. Hárman ki tudtak úszni a partra, a negyedik embert vízi rendőrök mentették ki, egy utas eltűnt, ő a Csepel TC erőnléti edzője.
A 34 éves Lieszkovszky Zalánt hétfőig keresték a hatóságok, de nem találták meg, és már nem kutatnak tovább.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Földközi-tenger izraeli partszakaszán, Hadera strandjánál történt halálos cápatámadás hétfőn. Egy búvár a tiltás ellenére merült víz alá, amikor a cápa rátámadt. A parton tartózkodó turisták közül többen is látták és videóra vették, ahogy a férfi a felszínre bukkanva kiabál segítségért és próbál menekülni, de a ragadozó újra meg újra lecsap, míg az áldozat el nem tűnik a hullámok között.
A Times of Israel úgy tudja, a strandolók riasztották a parti őrséget, akik jet-skikkel és helikopterekkel kezdték keresni a búvárt, de az kedd reggelig nem került elő. A hatóságok szerint ha búvárruhát viselt, akkor a víz felszínén lebegve előkerült volna, így valószínűbb, hogy nem volt rajta ilyen öltözék, így az áramlatok messzebbre sodorhatták.
Ez volt az első halálos cápatámadás a Földközi-tenger izraeli partjai mentén.
Helyi szakértők szerint Hadera térségében a cápák és ráják ősztől tavaszig gyakran feltűnnek, mivel a közeli hőerőműből a tengerbe engedett víz melegebbé teszi a környéket. Éppen ezért ebben az időszakban vannak tiltott partszakaszok, ahol nem szabad a vízben tartózkodni. A szerencsétlenül járt búvár ezt hagyta figyelmen kívül, ráadásul a közelben nemrég halpusztulást is észleltek, ami még inkább odavonzhatta a ragadozó halakat.
דיווחים דרמטיים על צוללן שננשך ככה"נ על ידי כריש בחוף הים בחדרה. בנתיים הבחור לא נמצא. חיפושים כעת בחוף. ואווו pic.twitter.com/DfbABlFuj1
A Telex emlékeztet: az izraeli hatóságok az elmúlt években többször figyelmeztettek arra, hogy a jachtok, halászhajók, szörfösök és búvárok felzavarják a part menti élővilág állatait, ami fokozza a veszélyt. Az Izraeli Természetvédelmi Társaság négy évvel ezelőtt javaslatot is tett rá, hogy a haderai partszakaszt egy az egyben zárják el a strandolók elől, mert azok túlságosan felbátorodva közelítik meg és a viselkedésükkel provokálják is a cápákat, amiből előbb-utóbb baj lesz. Igazuk lett.
A Földközi-tenger izraeli partszakaszán, Hadera strandjánál történt halálos cápatámadás hétfőn. Egy búvár a tiltás ellenére merült víz alá, amikor a cápa rátámadt. A parton tartózkodó turisták közül többen is látták és videóra vették, ahogy a férfi a felszínre bukkanva kiabál segítségért és próbál menekülni, de a ragadozó újra meg újra lecsap, míg az áldozat el nem tűnik a hullámok között.
A Times of Israel úgy tudja, a strandolók riasztották a parti őrséget, akik jet-skikkel és helikopterekkel kezdték keresni a búvárt, de az kedd reggelig nem került elő. A hatóságok szerint ha búvárruhát viselt, akkor a víz felszínén lebegve előkerült volna, így valószínűbb, hogy nem volt rajta ilyen öltözék, így az áramlatok messzebbre sodorhatták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A húsvét hétfőn elhunyt pápa teste jelenleg a Vatikán területén található Santa Marta rezidencia kápolnájában van, vagyis abban az épületben, ahol főpápasága 12 éve alatt lakott.
A Vatikán közleményben tudatta, hogy I. Ferencet magyar idő szerint szerda reggel 8 órakor szállítják át a Szent Péter-bazilikába. A koporsót a temetésig tartják ott, hogy a hívek személyesen is elbúcsúzhassanak tőle.
Bejelentették továbbá, hogy Őszentsége temetését április 26-án, szombaton tartják, magyar idő szerint 9 órakor, a Szent Péter-bazilika előtti téren.
A szertartást Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezeti majd. A búcsúztatás végén hangzik majd el „a záró ima, amelyben a pápát hivatalosan Isten oltalmába ajánlják” – fogalmaz a vatikáni közlemény a BBC szerint. A testet ezt követően a római Santa Maria Maggiore-bazilikába szállítják, ahol örök nyugalomra helyezik.
Ferenc pápa korábban úgy rendelkezett, hogy ne elődei mellé, a Szent Péter-bazilika kriptájába temessék, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikába, a kedvenc Mária-ikonja közelébe. Az előkészületek részeként azt is kérte, hogy egyszerű, fából készült koporsóba helyezzék – ellentétben a hagyományos háromrétegű (ciprusfa, ólom és tölgyfa) koporsóval, amit korábban alkalmaztak.
A Vatikán jelezte, hogy hamarosan további részleteket is megosztanak a szertartásról.
A húsvét hétfőn elhunyt pápa teste jelenleg a Vatikán területén található Santa Marta rezidencia kápolnájában van, vagyis abban az épületben, ahol főpápasága 12 éve alatt lakott.
A Vatikán közleményben tudatta, hogy I. Ferencet magyar idő szerint szerda reggel 8 órakor szállítják át a Szent Péter-bazilikába. A koporsót a temetésig tartják ott, hogy a hívek személyesen is elbúcsúzhassanak tőle.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pénteken Rómába utazok és szombaton részt veszek Ferenc pápa temetésén - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter.
„Ferenc pápa a magyarországi látogatásán három mondatot mondott magyarul: »Isten, áldd meg a magyart«, »Jónak lenni jó«, és »Jobb adni, mint kapni«. Mindent köszönünk, Szentatya”
- fogalmazott posztjában a TISZA Párt elnöke.
Mint azt mi is megírtuk: a Vatikán nemrég bejelentette, hogy szombaton temetik a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát. A hívek szerdától róhatják le kegyeletüket az egyházfő ravatalánál. A temetés 9 órakor kezdődik a Szent Péter-bazilika előtti téren, majd a pápát rendhagyó végső nyughelyre szállítják.