HÍREK
A Rovatból

Így teltek Ferenc pápa utolsó órái - Az ápolója osztotta meg a szívszorító történetet

A pápa húsvét hétfőn hunyt el, csendben és szenvedés nélkül. Utolsó kívánsága az volt, hogy még egyszer találkozhasson a hívekkel a Szent Péter téren.


A Vatican News olyan emberek segítségével rekonstruálta Ferenc pápa utolsó óráit, akik az elmúlt napokat vele töltötték. Ezekből a nyilatkozatokból tudjuk, hogy az egyházfő húsvétvasárnap délután pihent, este elköltött egy csendes vacsorát, majd hétfő hajnalban hirtelen rosszul lett. Az első tünetek reggel fél hat körül jelentkeztek. Körülbelül egy órával később, a Casa Santa Marta második emeleti lakásában, az ágyból még búcsút intett személyes ápolójának, Massimiliano Strappettinek (akivel a címlapképen látható), majd kómába esett.

Az utolsó pillanatokban mellette lévők szerint nem szenvedett, minden nagyon gyorsan történt.

Egy nappal korábban Ferenc pápa még utoljára meg akarta lepni a híveket. A húsvéti Urbi et Orbi áldást követően pápamobilba ült, hogy végighajthasson a Szent Péter téren. Ez volt az első alkalom, hogy a kórházi kezelése után ismét a hívek közé ment. Az út során különösen a gyermekekre figyelt.

Strappetti beszámolójából tudni lehet, hogy a pápa a körút végén, fáradtan, de elégedetten fordult hozzá, és így szólt: „Köszönöm, hogy visszavittél a térre.”

Az ápoló hosszú időn át vigyázott a főpapra, aki 2022-ben személyes egészségügyi asszisztensévé nevezte ki. Strappetti végig mellette volt a római Gemelli Klinikán töltött 38 nap alatt, majd a Casa Santa Martában, a felépülés során, illetve a húsvéti áldás napján is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Elevenen falta fel a partközelben úszó búvárt egy cápa a Földközi-tengeren - videóra vették, mi történt
Az izraeli partszakaszon eddig a napig nem történt hasonló cápatámadás. A férfi tilalom ellenére tartózkodhatott a vízben.


A Földközi-tenger izraeli partszakaszán, Hadera strandjánál történt halálos cápatámadás hétfőn. Egy búvár a tiltás ellenére merült víz alá, amikor a cápa rátámadt. A parton tartózkodó turisták közül többen is látták és videóra vették, ahogy a férfi a felszínre bukkanva kiabál segítségért és próbál menekülni, de a ragadozó újra meg újra lecsap, míg az áldozat el nem tűnik a hullámok között.

A Times of Israel úgy tudja, a strandolók riasztották a parti őrséget, akik jet-skikkel és helikopterekkel kezdték keresni a búvárt, de az kedd reggelig nem került elő. A hatóságok szerint ha búvárruhát viselt, akkor a víz felszínén lebegve előkerült volna, így valószínűbb, hogy nem volt rajta ilyen öltözék, így az áramlatok messzebbre sodorhatták.

Ez volt az első halálos cápatámadás a Földközi-tenger izraeli partjai mentén.

Helyi szakértők szerint Hadera térségében a cápák és ráják ősztől tavaszig gyakran feltűnnek, mivel a közeli hőerőműből a tengerbe engedett víz melegebbé teszi a környéket. Éppen ezért ebben az időszakban vannak tiltott partszakaszok, ahol nem szabad a vízben tartózkodni. A szerencsétlenül járt búvár ezt hagyta figyelmen kívül, ráadásul a közelben nemrég halpusztulást is észleltek, ami még inkább odavonzhatta a ragadozó halakat.

A Telex emlékeztet: az izraeli hatóságok az elmúlt években többször figyelmeztettek arra, hogy a jachtok, halászhajók, szörfösök és búvárok felzavarják a part menti élővilág állatait, ami fokozza a veszélyt. Az Izraeli Természetvédelmi Társaság négy évvel ezelőtt javaslatot is tett rá, hogy a haderai partszakaszt egy az egyben zárják el a strandolók elől, mert azok túlságosan felbátorodva közelítik meg és a viselkedésükkel provokálják is a cápákat, amiből előbb-utóbb baj lesz. Igazuk lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Összetörik Ferenc pápa pecsétgyűrűjét - az ékszer 185 millió forintot érhet
A gyűrű szétzúzása egy ősi egyházi szertartás része, amit különleges kalapáccsal végeznek. Megvan a hivatalos oka, hogy miért kell tönkretenni.


A Vatikán által kiadott képeken látható, hogy Ferenc pápa a ravatalán fekve is viselte az arany pecsétgyűrűt, amelyet halászgyűrűnek, vagy a halász gyűrűjének neveznek. Ezt az ékszert minden pápa megkapja a megválasztásakor, és halála után elveszik tőle, majd a Bíborosi Kollégium jelenlétében összetörik, még azelőtt, hogy kezdetét venné a konklávé, vagyis a következő pápa megválasztásának folyamata.

A katolikus egyház hagyományai szerint a gyűrűt különleges kalapáccsal semmisítik meg, amit a bíboros kamarás, jelen esetben Kevin Farrell végez el.

Az Unilad riportja megemlíti: erre a tradíció szerint azért van szükség, hogy az ékszert a pápa halála után ne lehessen visszaélésekre felhasználni. Mint ismert, eredetileg ez a gyűrű szolgált a pápa magánleveleinek lepecsételésére, de manapság már csak szimbolikus jelentősége van.

A gyűrű megsemmisítése hivatalosan csak akkor történhet meg, amikor megerősítették a pápa halálát. Erre a szertartásra hétfő este sor került, így a gyűrűt talán már meg is semmisítették. Ha nem, akkor a várhatóan 15-20 napon belül kezdődő konklávé előtt teszik majd meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ferenc pápa nyitott koporsójánál készült videót mutattak be - A főpap rezidenciáján vették fel
A szertartáson hivatalosan megállapították a pápa halálát és koporsóba helyezték a testét. Holnaptól a hívek is elköszönhetnek tőle.


Hétfőn este Kevin Joseph Farrell bíboros, a Szent Római Egyház kamarásának vezetésével megtartották a hagyományos szertartást, amelyen hivatalosan megállapították a pápa halálát és koporsóba helyezték a testét.

A videó alapján egy szűk körű szertartás zajlott le, amelyen a Bíborosi Kollégium legfőbb dékánja, a néhai pápa családja, továbbá a Vatikánváros Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának igazgatója és igazgatóhelyettese vett részt.

A Vatikán közleménye szerint a szertartásra I. Ferenc rezidenciájának épületében, a Santa Marta kápolnában került sor.

A főpaptól szerda reggeltől a hívek is személyesen búcsúzhatnak, a Szent Péter Bazilikában felállított ravatalnál, míg a temetésre szombaton reggel kerül sor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tokióban lazít Orbán Ráhel és Tiborcz István – húsvéti vakáción kapták őket lencsevégre
A Blikk egyik olvasója a japán főváros egyik kis utcájában szúrta ki a házaspárt, amint egy utcai büfénél nézelődtek. A pár a gyerekeikkel utazott el a távol-keleti országba.


Japán fővárosának egyik kis utcájában bukkant fel Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István. A párról a Blikk egyik olvasója készített rövid videókat, amint egy utcai büfé előtt nézelődtek.

A felvételek szerint Orbán Ráhel éppen valami japán helyi specialitást választott férjének és magának.

A Blikk megkereste Tiborcz Istvánt is, hogy valóban Japánban tartózkodnak-e. A kérdésre a BDPST PR-osztálya válaszolt: „Orbán Ráhel és Tiborcz István jelenleg a szabadságukat töltik a gyermekeikkel.”

Másfél hónapja, március elején Orbán Viktor másik lánya, Sára került be a hírekbe azzal, hogy férjével, Szokira Tamással egy magánrepülővel nyaraltak a Maldív-szigeteken (egyes jelek szerint a népszerű nyaralóhely egy luxus-magánszigeten is), ahonnan Jászai Gellért, a 4iG milliárdos elnökének társaságában jöttek haza.

Az Orbán Ráhelről és Tiborcz Istvánról készült rövid videót a Blikk oldalán lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: