HÍREK
A Rovatból

Jegybankbotrány: két egyetem is célkeresztbe került – Megszólalt az ÁSZ elnöke

Windisch László szerint felmerülhet a hűtlen kezelés gyanúja az MNB körüli ügyekben. A nyomozás újabb fordulatot vehet, és akár a pénz visszaszerzése is szóba kerülhet.


Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a 24.hu Della című podcastműsorában beszélt először a Magyar Nemzeti Bank (MNB) körüli botrány márciusi kirobbanása óta. Az adásban elárulta, hogy a jegybank és alapítványainak ellenőrzése során szerzett tapasztalatok, illetve a feltárt kockázatok miatt új vizsgálatokat indítottak, amelyek két egyetemet is érintenek.

A beszélgetésben Windisch kitért arra is, hogy az ÁSZ miért nem tett feljelentést a jegybanki ingatlanok felújításának ügyében. Szerinte az MNB „kihúzta a számvevőszéki jelentésben foglaltak méregfogát”, de hozzátette, hogy ebben még lehet fordulat.

Az ÁSZ-elnök szerint a legkomolyabb megállapításuk az, hogy „itt vélhetően hűtlen kezelés történt, tehát nem kellő gondossággal kezelték a rájuk bízott vagyont”.

Windisch László ugyanakkor nem értett egyet azzal, hogy a jegybank mindenkori vezető testületeinek tagjai számon kérhetők lennének. Erről az volt a véleménye, hogy „önmagában a büntetés kiszabása a közpénz szempontjából, bár hasznos és talán elrettentő a jövőre nézve,

még hasznosabb lenne, ha vissza lehetne szerezni a pénzeket”.

Az ÁSZ vezetője úgy véli, az MNB-alapítványok jó célra jöttek létre, de nem megfelelően használták őket, valahogy úgy, ahogy egy kenyérszeletelő kést, ami gyilkos fegyverré válik. „Nem biztos, hogy a kenyérszeletelő késnek a gyártója vagy maga a kés a hibás. Az a hibás, aki rossz célra használta” – mondta.

Windisch László külön kihangsúlyozta, hogy nem kapott utasítást Orbán Viktortól az ellenőrzési terv elkészítésére, csak „javaslatokat kérek a minisztériumoktól, de kevés szokott beérkezni. A nemzeti bankra vonatkozólag nem érkezett javaslat” – állította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A világ legnagyobb bankrablása kötődik az Orbán-kormányhoz
„Egy sima bankrablásért 10 év fegyház jár. A világ legnagyobb bankrablása mennyit ér?” – írta a TISZA Párt elnöke.


„A világ legnagyobb bankrablása kötődik az Orbán-kormányhoz.

Összesen 650 milliárd forintot, vagyis minden magyar embertől fejenként 65 ezer forintot loptak el. Nem nokiás dobozokban hordták ki a szajrét, mint a szocik, hanem teherautóval”

– írja Facebook-bejegyzésében Magyar Péter az MNB-botrányra utalva.

„A bankrablást végignézte a legfőbb ügyész és az Állami Számvevőszék. Ott ültek a tolvajok között Orbán képviselői és államtitkárai, valamint a Dinasztia pénzemberei.

A lopott vagyonból svájci kastélyokat, New York-i luxus lakást, 100 darabos autógyűjteményt, palotákat, Dubajban pedig nyaralókat vásároltak. Amerikában a Wall Street farkasa 200 millió dollárt lopott el, nálunk a magyar közpénz farkasai ennek a tízszeresét”

– fogalmazott a TISZA Párt elnöke.

„Egy sima bankrablásért 10 év fegyház jár. A világ legnagyobb bankrablása mennyit ér?”

– teszi fel a kérdést végül Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kinevették Nagy István agrárminisztert Bábolnán, amikor megköszönte a tüntető helyiek türelmét
A miniszter megpróbálta megnyugtatni a helyieket, de kifütyülték, és azt követelték, ne ott temessék el a száj- és körömfájás miatt leölt állatok tetemét.


Szerda reggel több tucat ember gyűlt össze Bábolnán a polgármesteri hivatal előtt, ahol Nagy István agrárminiszter egyeztet a város polgármesterével, a független Horváth Klárával és a térség országgyűlési képviselőjével, a fideszes Czunyiné Bertalan Judittal a ragadós száj- és körömfájás ügyében.

A tömeg azért demonstrált, mert a város határában jelölték ki az egyik dögkutat, ahova a száj- és körömfájás miatt leölt állatok tetemeit szállították több telephelyről is, többezres nagyságrendben.

A megbeszélései előtt Nagy István a hivatal lépcsőjéről szólt néhány szót a körülbelül 100-150 fős tömeghez. Megköszönte a helyiek türelmét, mire kinevették.

„Gondolják végig...el kell valahol temetni az állatokat?”

– kérdezte a miniszter.

A válasz a demonstrálóktól jött:

„De nem itt!”

A miniszter szerint a kijelölt dögkutak régóta ilyen célra szolgáló állami tulajdonú területek, és

„senkit nem fenyeget a legkisebb veszély sem”.

A tömeg erre felhördült és kifütyülte a minisztert, aki hozzátette, hogy ez a „pillanatnyi harag” az ára annak, hogy megmentsék a magyar állatállományt.

A tüntetők még akkor is a hivatal előtt álltak, amikor a miniszter távozott. Nagy István végül átvágott az élőláncon, és anélkül távozott, hogy bármit egyéb érdemit mondott volna. Többen azt kiabálták: „Menekül!”

Bábolnára egyébként rövid időn belül másodszor érkeztek a vírus miatt leölt állattetemek.

(via hvg.hu, Magyar Hang)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még mindig nem szolgáltattak igazságot a ralibaleset áldozatainak - egy anya és 12 éves lánya is meghalt
Aradi Gergely a 12 éves lányát és feleségét veszítette el. Úgy érzi, a felelősök hallgatnak, a kérdéseire máig nem kapott választ és senki sem kért tőle bocsánatot.


Aradi Gergely több mint egy évvel a tragédia után is válaszokat keres. A felesége és 12 éves kislánya 2024 márciusában vesztették életüket az Esztergom–Nyerges ralin, ahol egy versenyautó kisodródása következtében összesen öten haltak meg. Az Aradi család azért ment ki a versenyre, mert a kislány programja megváltozott, így még meg tudták nézni az apát, akinek előfutó résztvevőként az volt a feladata, hogy a hivatalos mezőny előtt haladjon végig a pályán, ellenőrizve a pálya állapotát és a futam előkészítését.

A férfi később elmondta: a családja eredetileg egy hosszú, egyenes szakaszon tartózkodott, nem pedig azon a ponton, ahol a baleset történt. Ide csak később sétáltak fel. Aradi épp a szervizből indult volna az újabb futamra, amikor értesítették, hogy baleset történt. „És akkor a semmiből hívott a Bendi sírva” – mondta a 444.hu-nak az apa, a fiára célozva, aki túlélte a tragédiát.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közlése szerint a tragédia nézőktől elzárt területen történt, az elzárás pedig a szokásoknak megfelelően jelölve volt. A rendőrségi nyomozás jelenleg is tart, két gyanúsított van, több részlet viszont még nem tisztázott.

Az apa úgy gondolja, az Esztergom–Nyerges rali mindig is problémás helyszín volt, ezért több rendező kellett volna a helyszínre. Az is felmerült benne, hogy a balesetet okozó A licenccel rendelkező pilóta hogyan kaphatott versenyengedélyt anélkül, hogy korábban megfelelő eredményeket ért volna el. Szerinte ehhez több év versenyzés kell.

Aradi hangsúlyozta, hogy az MNASZ akkori raliszakág-vezetője kétszer is végigment a kérdéses szakaszon a tragédia előtt, így látnia kellett a veszélyes helyen álló tömeget. Úgy fogalmazott, a szervezőkre vonatkozó egyik kötelességre utalva:

„Ha a tömeget nem tudod kezelni, akkor leállítod a versenyt.”

Az interjúból kiderült, hogy a versenyzőpáros nem kereste fel az áldozatok hozzátartozóit, a navigátor pedig két héttel a tragédia után ismét rajthoz állt egy másik versenyen. A szövetség anno 200 ezer forintos hozzájárulást ajánlott fel a temetésre, amit Aradi méltatlan körülmények között kapott csak meg. Szeptemberben viszont volt egy jótékonysági gála, ahol az öt áldozat családja között osztották szét a bevételt.

A rendezvényen részt vett Szujó Zoltán, a szövetség elnöke is, aki öt példányt ajánlott fel saját könyvéből. Arra a kérdésre, hogy lesz-e kártérítés, akkor azt válaszolta: megvárják a rendőrségi vizsgálat eredményét. Aradit viszont azóta sem kereste senki a szövetségtől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Három földrengés rázta meg Isztambult, a legerősebb 6,2-es erősségű volt
Rövid időn belül egy 3,9-es, egy 6,2-es és egy 4,4-es földrengés is megrázta a 16 milliós lakosságú várost és környékét. Áldozatokról egyelőre nincs információ.


Egy erős, 6,2-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Isztambult – közölte a török katasztrófavédelmi ügynökség, az AFAD, írja a Reuters.

Ez az egyik legerősebb földmozgás az utóbbi években a 16 milliós lakosságú városban.

A BBC arról ír, hogy nem is egy, hanem három földrengés is történt Isztambul környékén egy órán belül. Az első földrengés helyi idő szerint 12.13 perckor pattant ki Silivri környékén. Ez 3,9-es erősségű volt. A második, 6,2-es erősségű rengést, 12.49-kor észlelték ugyanazon a területen. A harmadik, 4,4-es erősségű földrengés Isztambul Buyukcekmece kerületében 12.51-kor pattant ki.

Bár az első jelentések nem számoltak be károkról és egyelőre sérültekről, áldozatokról sincs hír.

A BBC helyi tudósítója szerint ugyanakkor a rengés érezhető volt, az emberek pedig az utcára menekültek.

„Hat éve élek Isztambulban, de ilyet még nem tapasztaltam. Az épület megremegett. Néhány másodpercre fedezékbe húzódtam bent, majd kirohantam az épületből, amikor a rengés folytatódott. Egy szomszéd azt mondja, hogy a lakásában lámpák csapódtak a padlóra”

– írja Orla Guerin.

Az X-re egy ijesztő videó is felkerült. A felvételen a CNN török adása látható. A műsorvezető éppen interjút készít egy online bekapcsolódó közgazdásszal, amikor egyszer csak elkezd remegni a stúdió. A műsorvezető pedig kétségbeesetten félbeszakítja az interjúalanyt.

A rengésekről már több videó is felkerült a közösségi oldalakra.


Link másolása
KÖVESS MINKET: