Orbán Viktor szerint jó hír az, hogy az állam kifizeti a magyar családoknak a megtakarításaik után a kamatot
Orbán Viktor a Facebook-oldalán már szerda délelőtt belengette, hogy „hamarosan” jó hírrel fog érkezni. Nem sokkal dél után pedig fel is lebbentette a fátylat róla.
2025 januárjában a munka és a teljesítmény éve indul – közölte a miniszterelnök a jóhírhozó Facebook-videóban. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy konkrét programokkal és intézkedésekkel támogatják a magyar családokat és vállalkozásokat.
Orbán videójában két fontos kezdeményezést is megemlített:
- A Demján Sándor-program: Ez a kis- és középvállalkozások fejlődését segíti elő.
- Munkahitel dolgozó fiataloknak: Az intézkedés célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson azoknak, akik a munkaerőpiacon indulnak el.
A miniszterelnök szerint az idei év egyik legnagyobb pénzügyi könnyítése az állampapírok után járó kamatkifizetés lesz. Mint mondta:
2025-ben összesen 1700 milliárd forintot fizetnek ki a magyar lakosságnak az állampapírok után járó kamatok formájában. A kifizetések már január 20-án megkezdődtek, és minden hónap végén folytatódnak.
Az első negyedévben a kamatok összege eléri a 954 milliárd forintot.
A kormányfő szerint ez az intézkedés nemcsak a családok pénzügyi helyzetét erősíti, hanem azt is biztosítja, hogy a kamatkifizetések magyar kézben maradjanak, nem pedig külföldi befektetők zsebébe vándoroljanak. „A magyar családok arra költik ezt a pénzt, amire csak szeretnék” – tette hozzá.
A miniszterelnök optimistán zárta videóját: szerinte a mostani intézkedések megalapozzák 2025 sikeres indulását.
– ismételte meg többedszerre a 2025-ös év állandó jelzőjét Orbán Viktor.