A Rovatból

Orbán Viktor: Nekünk a szabadság nem cél, hanem az út a céljainkhoz

A miniszterelnök a közös nemzeti akarat és a szabadság fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében.
Fotó: Mervai Márk - szmo.hu
2019. március 15.



Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Múzeum kertjében mondott beszédet a nemzeti ünnepen pénteken délelőtt. Először a lengyeleket dicsőítette, mivel az ünnepségen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is részt vett, aki Orbán Viktor előtt elismerő szavakkal illette Magyarországot.

A magyar miniszterelnök is kiemelte, hogy a lengyelek nélkül, ma a magyarok nem lennének szabadok, és Európát sem lehetett volna újraegyesíteni.

"Ma itt vannak velünk a lengyelek, itt vannak velünk ma is, ahogy itt voltak velünk '48-ban, '49-ben és a 20. században is!" - idézte fel Orbán Viktor, hozzátéve, hogy "mindig számolni kell az erős lengyel-magyar kötelékkel!"

A kormányfő azt is mondta, "egy közép-európai reneszánszra készülünk", ami egy "látványos felemelkedésben fog megnyilvánulni.

Ezután a miniszterelnök elkezdte szavalni a Nemzeti Dalt, majd kiemelte, hogy a 12 pont is arra emlékeztet minket, hogy kell lennie egy közös célnak, ami összetartja a nemzetet.

"A közös akarat Magyarországon az az, hogy egy szabad nemzet élhessen, egy független szuverén államban"

- mondta.

Orbán Viktor ezután visszaemlékezett az 1848-as eseményekre és az akkori politikai helyzetre, majd párhuzamot vont a jelennel:

"Nehéz időkben is élni kell. Voltak idők, mikor nem élhettünk úgy, ahogy akartunk, csak ahogy lehetett. De az igazság ilyenkor is igazság maradt. Van, hogy a kiegyezés árnyékában kell élni, de Kossuth Lajossal álmodunk, van úgy, hogy szétszóratásban kell élni, de közös hazáról álmodunk. Nem lesz olyan agyafúrt birodalom, ami ezen változtatni tudhat" - mondta.

A kormányfő azt is kihangsúlyozta, hogy keresztény kultúra nélkül nincs magyar szabadság, és nincs szabad Magyarország sem. Szerinte Európa szemén hályog van, aminek le kell kerülnie, mert kereszténység nélkül elveszítjük Európát.

"Szabaduljanak meg a farkasvakságtól, vegyék észre, hogy egy liberális európai birodalomban szabad ember csak az lehet, aki szabad nemzet fia, csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját sorsáról" – fogalmazott.

"Szabad ember csak az lehet, aki egy szabad nemzet fia és nem egy birodalom alattvalója. Szabad ember csak akkor lehet boldog, ha maga dönthet saját és nemzete sorsáról."

Ezután a májusi európai parlamenti választásra is kitért:

„Közeleg az EP-választás napja, még 10 hét és bekopog az ajtónkon. Nekünk, magyaroknak is tisztáznunk kell, mit akarunk, mit akarhatunk. Mi magyarok voltunk azok, akik 1848-ban legtovább harcoltunk, ’56-ban pedig mi fordultunk szembe a szovjet armádiával, és az Európába indított migránsinváziót is mi állítottuk meg" - jelentette ki, majd azt is hozzátette, hogy

"új kezdetet akarunk, hogy megállítsuk Európa hanyatlását, és erős vezetőket akarunk látni Európa élén".

Orbán Viktor végül Magyarországot dicsőítette, amely szavai szerint egy gyönyörű ország, fantasztikus kultúrával.

"Szeretni Magyarországot annyit tesz, mint újra és újra egyesíteni a magyarokat. A magyarokat csak a szabdság zászlaja alatt lehet egyesíteni. Magyarországon a szabadságban minden van: boldog békeidők, biztonság, sok gyermek, gyarapodó ország, erős nemzet. Nekünk a szabadság nem cél, hanem az út, amin eljuthatunk a céljainkhoz...Nekünk a szabadság nem elvont idea, hanem maga az élet: lélegzetvétel, vérkeringés, szívdobbanás."

"A magyarok mindenek előtt, a Jóisten mindenek fölött, Hajrá magyarország, hajrá magyarok!"

- zárta beszédét a miniszterelnök.

Az ünnepség vendégeként Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is felszólalt, aki a magyar-lengyel kapcsolatokat hangsúlyozta beszédében. Felidézte, hogy a két nemzet közötti barátság immár 1000 éve tart.

"Isten áldja meg a magyart, Isten áldja meg a lengyeleket, adjon nekünk jobb Európát!"

- mondta a lengyel kormányfő, majd ezekkel a szavakkal búcsúzott: "Jobb Lengyelországért, jobb Magyarországért, jobb Európáért harcolunk újra az igazságért!"

Orbán Viktor beszédét élőben közvetítettük Facebook-oldalunkon:

Szeretlek Magyarország

ÉLŐ: Orbán Viktor beszéde a március 15-i nemzeti ünnepen


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: