Az MLSZ megcáfolta Orbán Viktort a dublini magánrepülőzésével kapcsolatban
Orbán Viktor a legutóbbi dublini magánrepülős útja után az Ötmédiának adott interjúban beszélt arról, hogy a magyar futballválogatott külföldi meccseire rendszeresen így utazik. Azt mondta:
Így történik ezzel. Ez azért történik így, mert miután a parlament ezt végigvitatta, mint egy nagy ügyet, és határozatot hozott, hogy hogyan kell kezelni az ilyen helyzeteket, abból ez következik. Tehát azért van így, mert én betartom azt, amit egyébként a parlament döntött.”
Kálmán Olga emlékeztetett arra, hogy a parlament mentelmi bizottsága a 2018-as állásfoglalásában nem tért ki arra, hogy az államnak kellene fizetnie a miniszterelnök magángépes útjait. Az ellenzéki képviselők kezdeményezték, hogy vizsgálják meg, fel kell-e tüntetnie Orbánnak a vagyonnyilatkozatában az ajándékként kapott repüléseket. A bizottság kormánypárti tagjai ezt elutasították, és azt mondták: „nem tekinthető ajándéknak egy olyan sportrendezvényre szóló út, amelyen magyarok vagy Magyarország is részt vesz”. Hozzátették, hogy a kormányfőnek csak a képviselői megbízatásával összefüggésben kapott ajándékokat kell beírnia a vagyonnyilatkozatba.
Közben a 444 közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Labdarúgó Szövetséghez. Arra voltak kíváncsiak, hogy 2010. június 1. és 2025. szeptember 10. között hányszor, milyen utakra és mennyiért biztosítottak repülőjegyet Orbán Viktornak magántulajdonú repülőgépekre.
Vági Márton, az MLSZ főtitkára azt válaszolta:
Mivel Orbán arról beszélt, hogy a kormány fizeti a jegyeket, a lap közérdekű adatigényléssel fordult az összes minisztériumhoz is. Azt kérték, hogy adják ki, 2010 óta hányszor és mennyiért utaztatták a miniszterelnököt magánrepülőgéppel. Válasz még nem érkezett.