Szijjártó Péterék közölték az ukrán nagykövettel, nem tűrik, hogy „a baloldal oldalán beavatkozzanak a választásokba”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az elmúlt napokban egy új korszak kezdődött a választásra történő felkészülésben. A tárcavezető új Facebook-videójában arról beszélt, hogy „Ukrajna elnöke és kormánya ugyanis egy kendőzetlen, szégyentelen, nyílt, durva beavatkozásba kezdett.”
A miniszter szerint Kijev azt akarja elérni, hogy a Tisza Párt nyerje meg a választást, mert ha ez megtörténne, akkor ők „azonnal zöld lámpát adnának Ukrajna Európai Uniós csatlakozásának, azonnal igent mondanának Brüsszelnek arra, hogy vigyék bele Magyarországot a háborúba, és azonnal engednék Brüsszelnek, hogy elvigyék a magyar emberek pénzét az ukrán állam működtetésére.” Szijjártó Péter ezzel szemben kijelentette: „mi azonban nem adjuk a szuverenitásunkat.” Hozzátette, hogy Magyarország a magyaroké, és az ország jövőjéről kizárólag a magyar emberek dönthetnek. „Magyarország jövőjéről a döntés Magyarországon születik, nem Brüsszelben és nem Kijevben” – fogalmazott.
A miniszter elmondta, hogy a kialakult helyzet miatt bekérették Ukrajna budapesti nagykövetét, akivel közölték az álláspontjukat. Szavai szerint világossá tették, „Magyarország nem tűri azt, hogy bárki beavatkozzon a magyarországi parlamenti választásokba.” Külön kiemelte:
A miniszterhelyettese közölte a nagykövettel, hogy „Magyarország minden eszközzel megvédi a szuverenitását.” Szijjártó szerint megvédik a magyar embereknek azt a jogát, hogy „csak ők, csak a magyar emberek hozhatnak döntést Magyarország jövőjéről.”
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az áprilisi választás tétje világos. „Engedjük-e az országot háborúba menni? Vagy maradunk a béke útján. Megvédjük-e a biztonságunkat? Vagy igent mondunk Brüsszelnek arra, hogy beletoljanak minket a háborúba, és megengedjük Kijevnek, hogy belehúzzanak minket a saját háborújukba.” A választás másik tétje szerinte az, hogy „a magyar emberek pénzét Magyarország, a magyar családok javára használjuk föl, vagy a magyar emberek pénzét hagyjuk Brüsszelnek elküldeni Ukrajnába.” Ezzel kapcsolatban megjegyezte, nem szabad elfelejteni, hogy „1500 milliárd eurónyi igényt terjesztettek elő az ukránok, amire Brüsszel azt mondta, hogy hajlandó ezt az igényt befogadni.”
Szijjártó Péter kijelentette, hogy amíg nemzeti, szuverén kormánya van Magyarországnak, addig nem engedik, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába. Állítása szerint „minket nem fognak tudni belerángatni a háborúba, és nem fogják tudni elvinni a magyar emberek pénzét sem Ukrajnába.” A miniszter végül megismételte, hogy az ukrán nagykövet számára is világossá tették: Magyarország nem tűri a beavatkozást.
– mondta, majd hozzáfűzte: „Tartsák tiszteletben Magyarország szuverenitását, amely szuverenitást mi, Magyarország nemzeti, szuverén kormánya minden létező eszközzel meg fogunk védeni.”
A miniszter videójára délután reagált Orbán Anita is. A Tisza Párt szombaton bemutatott külügyi vezetője bejegyzésében több kérdést is feltett Szijjártó Péternek az ukrán nagykövet bekéretése kapcsán:
„Vajon miért “felejtette el” a magyar külügyminiszter berendelni az orosz nagykövetet, amikor orosz rakétatalálat érte Munkács városát, vagy a szlovák nagykövetet, amiért fél év börtönnel fenyegetik a felvidéki magyarokat?” - írta a tiszás politikus.