Orbán: Hadházy bolond, a múltkor is nekem támadt, és valami kádakat keresett rajtam
Orbán Viktor a Harcosok Klubja YouTube-műsorában, a Harcosok órájában arról beszélt, hogy szerinte kormánybuktatási kísérlet zajlik. Úgy fogalmazott: „itt nem Semjén Zsoltot támadták meg, hanem azt akarták elérni, hogy emiatt fellázadjon ellenünk a fél ország”.
A miniszterelnök elmondta, korábban sokszor támadták őket „kamu álhírekkel, becsületbe gázoló módon”, de ő inkább azt javasolta, ne foglalkozzanak ezekkel. Most azonban Semjén Zsolt szerinte másképp döntött, és vállalta a konfliktust.
Orbán hangsúlyozta:
Hozzátette, a rendőrségnek is segítséget kell adni abban, hogy egyértelműbbek legyenek a jogszabályok. Úgy fogalmazott: a megtorlás szó nem hangzik barátságosan, de ennek egy puhább kifejezése a jogkövetkezmény.
Rogán Antal kabinetminiszter szintén úgy nyilatkozott, hogy „ez már nem maradhat következmények nélkül”. Bár tévesen ukrán titkosszolgálati szálat említett, kijelentései szintén erősek voltak.
A műsorban Orbán a baloldali sajtót és az ellenzéki politikusokat is bírálta. Úgy fogalmazott: „a baloldali sajtó össze-vissza hazudozik és komolytalanul ír erről az ügyről”, és szerinte az ellenzéki politikusok is „komolytalanok, bohócok”.
Hadházy Ákosról azt mondta, nem tartja politikai szereplőnek, mert „nem akarja megbántani, de bolond”. Példaként említette: „múltkor a Parlamentben például valami kádat keresett rajtam”.
Az ellenzéki oldalról Orbán úgy fogalmazott: „az egyik egy kartonfigurával beszélget, a másik trombitál, a harmadik létrán mászik”. Szavai Magyar Péterre, Szabó Bálintra és Hadházy Ákosra vonatkoztak. Szerinte a nemzeti-konzervatív oldalnak ezzel szemben meg kell őriznie a komolyságát, és a digitális térben is meg kell ragadnia a figyelmet.
Szóba került az is, miért most hirdették meg a szlogent, hogy újra naggyá akarják tenni Magyarországot. Orbán így reagált:
A miniszterelnök visszautasította azt a felvetést is, hogy a gyermekbántalmazási ügyekben nem lépnek a hatóságok. Úgy fogalmazott: „mi minden gyereket azonnal megvédünk”.
A Harcosok órájában több témáról is szó esett, de Orbán Viktor főként a kormány elleni támadásokról, a jogkövetkezményekről és az ellenzék bírálatáról beszélt.