HÍREK
A Rovatból

Orbán: a járványügyi készültség valószínűleg 2021 végéig fennmarad

2021 vége előtt nem leszünk túl a válságon a miniszterelnök szerint.
MTI - szmo.hu
2020. december 21.



A dolgok mostani állása szerint úgy kell számolni, hogy a koronavírus-járvány miatti járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fennmarad - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfő reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban, miután átadta az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek a kinevezési okiratukat.

2021 vége előtt "nem leszünk túl a válságon" - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: könnyebb szakaszok talán lesznek az első adag vakcina után, majd az oltóanyag tömeges megérkezését követően, "de mire visszaáll minden a normális kerékvágásba, az legalább egy teljes esztendőt elvisz majd".

Az országos kórház-főigazgató és helyettesei feladatait az orvosszakmai, egészségügy-irányítási munka csúcsának nevezte, majd köszönetet mondott nekik, hogy vállalták a nehéz, nagy felelősséggel járó feladatot.

A kórházak jó működéséhez az intézmények vezetőinek és az őket irányítóknak a mostani helyzetben olyan képességeket is be kell mutatniuk, amelyek egyébként nem erősségei a magyar közigazgatásnak - emelte ki Orbán Viktor, aki az együttműködés kultúráját nevezte a legfontosabbnak.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőinek egyszerre kell együttműködniük a miniszterelnökkel, az operatív törzs vezetőjével és a szakmai irányítást végző miniszterrel - hangsúlyozta. Hozzáfűzte:

meglehet, hogy a kormánytagok után a legtöbbet a főigazgatóság vezetőinek kell majd dolgozniuk a teljes magyar államigazgatásban.

"Válság idején ilyen nehéz pontjára állni a gátnak, mint ahol önök állnak majd a következő hónapokban, egyszerre nehéz, de egyúttal megtisztelő feladat is. Az egész ország bizalma önökben van. (...) Ne felejtsék el, minden élet számít" - zárta szavait Orbán Viktor.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Előkerült az utolsó fotó, amin a később holtan talált szekszárdi főorvosnő még életben van – a klinika szerint nem hibáztak
A doktornőt csaknem 30 órán keresztül keresték rendőrök és kutyás önkéntesek is. Végül egy használaton kívüli garázssor mögött bukkantak rá a holttestére.


Előkerült egy felvétel, amelyen a péntek hajnalban eltűnt, majd szombaton holtan megtalált szekszárdi doktornő látható. A képeken az látszik, ahogy péntek hajnali 5 órakor, fekete pizsamában, papucsban, nyakán kötéssel, vállán egy pulóverrel elhagyja a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának osztályát, miközben a fal melletti korlátba kapaszkodik.

Ezt követően rendőrök és kutyás önkéntesek csaknem 30 órán át keresték, végül szombat délután találtak rá a holttestére a klinika melletti, elhagyatott garázssor mögött.

Családja szerint eltűnését a személyzet csak két órával később vette észre. A főorvosnő a rendkívül hosszú, 12 órás műtét után erős fájdalomcsillapítókat kapott, és ezek hatása alatt zavartan bolyonghatott. Lánya a 24.hu-nak azt mondta, csütörtökön beszéltek utoljára, édesanyjának nagyon nagy fájdalmai voltak, és arra panaszkodott, hogy borzasztóan viselkednek és beszélnek vele a kórházban az alkalmazottak. Azt mondta, rá sem néztek a nővérek, nem is érdekelte őket, hogy mi van vele. Úgy gondolják, olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

Az RTL Híradó szerint a főorvosnő még a kórház területén eleshetett és a sebei is felszakadhattak, mielőtt kiment az épületből.

Bár a Blikk korábban azt írta, az ügyben belső vizsgálat indult, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja az RTL Híradóval közölte:

álláspontjuk szerint a szakszemélyzet a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el, nem történt mulasztás, ezért belső vizsgálatot sem indítottak. Indoklásuk szerint nem történt szakmai hiba, a betegek szabad mozgását pedig nem korlátozhatják.

A fül-orr-gégészként dolgozó doktornő a szekszárdi Balassa János kórház megbecsült orvosa volt, a tragédia mélyen megrázta kollégáit. „Nyilván tisztában voltunk a műtét kockázataival, és előtte nagyon sokat beszélgettünk vele erről. Mondtuk neki, hogy várjuk vissza, nyugodtan gyógyuljon meg” – nyilatkozta a kórház főigazgatója, hozzátéve, hogy a főorvosnő rendkívül elhivatott volt, és komoly fájdalmai ellenére a műtét előtti héten is végigdolgozott.

„Egyfajta szervezője volt az osztálynak. Aktívan részt vett a betegellátásban, tanította a fiatal szakorvosokat, rengeteg ügyeletet vitt. Minden beteggel megtalálta a közös hangot, és látjuk a közösségi médiában is, mennyien búcsúznak tőle jó szívvel” – méltatta elhunyt kollégáját a főigazgató.

A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk
A miniszterelnök korábban azzal hárított a vita elől, hogy csak a politikus „gazdáival” vitázna. A Tisza Párt alelnöke szerint ez a gyávaság egyértelmű jele.


Magyar Péter egy Facebook-posztban reagált arra, hogy állítása szerint Orbán Viktor ismét menekül az élő, egyenes vita elől. A Tisza Párt elöke azt írta: „Hallom, Orbán Viktor megint menekül az élő egyenes vita elől. Szerintem nem sokan lepődtek meg ezen”. Úgy véli, a miniszterelnök valójában az olyan kényelmetlen témák elől futamodik meg, mint az Amerikában kitárgyalt mentőcsomag, az egészségügy, a közlekedés és az oktatás összeomlása, vagy épp a vágtató infláció és a megélhetési válság.

Magyar Péter a bejegyzésében szó szerint idézi a miniszterelnök állítólagos indoklását, majd arra reagálva megszólítja Orbán Viktort. „Azt is hallottam, hogy azzal indokolja a megfutamodását, hogy ő csak a »gazdáimmal« vitázik.

Miniszterelnök Úr, Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk. Akkor se, ha mást gondolunk a világról.

Nem kell félni egy vitától! Tudja: »Gyáva népnek nincs hazája.«”

Orbán Viktor korábban Pintér Bence győri polgármesternek fogalmazott úgy, hogy az általa lehetőségként felkínált miniszterelnök-jelölti vitán nem vesz részt, ő szívesebben vitázna Magyar Péter brüsszeli bürokrata „gazdáival”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra” – Belső vizsgálat indult a klinikáról eltűnt, majd holtan talált főorvosnő ügyében
A 12 órás gerincműtét után magára hagyott doktornő zavart állapotban sétált ki a kórházból. Holttestét másnap találták meg, a család most válaszokat követel.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, holtan találták meg szombaton Szegeden azt a 61 éves doktornőt, aki a rendőrség tájékoztatása szerint november 7-én, hajnalban távozott a Szegedi Tudományegyetem klinikájáról. Dr. Kett Antónia holttestére egy lakossági bejelentés után, szombaton délután 2 órakor bukkantak rá az Állomás utcai garázssor mögötti erdős területen. A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

„Két órán keresztül rá sem néztek az édesanyánkra. Csak két órával az eltűnése után értesítették a biztonságiakat arról, hogy nincs meg”

– mondta el a 24.hu-nak a Szekszárdi Balassa János Kórház fül-orr-gégész főorvosaként dolgozó nő lánya. A családtag szerint az édesanyja az eltűnése előtt arról panaszkodott, hogy nagy fájdalmai vannak, a kórházi alkalmazottak pedig „borzasztóan viselkednek és beszélnek” vele, a nővérek rá sem néztek.

A lánya elmondta, édesanyja egy komoly, 12 órás gerincműtéten esett át november 3-án. „Szét voltak csúszva a csigolyái. (...) titánlemezeket ültettek be neki, hogy kimerevítsék a gerincét.”

A család úgy véli, a tragédiához hozzájárulhatott, hogy az orvosnő olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.

A kórházban belső vizsgálat indult annak tisztázására, hogy kinek a hibájából vagy hanyagságából hagyhatta el egy frissen műtött, zavart beteg az idegsebészeti klinikát, írta a Blikk. A lap szerint a beteg nem jelezte távozási szándékát, és állapota miatt erről nem is lehetett volna szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a klub milliárdokat és a stadionját is megkapja
Leisztinger Tamás tulajdonos szerint elfogyott az ideje, ezért új, öttagú elnökség jön. A friss főszponzor, a Vulcan Shield Global több százmillió forintot pumpál a klubba a következő négy évben.


Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere – írta a Telex a futballklub hétfői budapesti rendezvényén elhangzottak alapján.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint itt van az ideje annak, hogy a Budapest Honvéd a magyar és a nemzetközi futballvilágban is visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel, és így a csapatot újra mindenkinek komolyan kelljen vennie.

Szijjártó Péter szerint ennek három fontos feltétele van. Az első, hogy négymilliárd forint értékű beruházási programot indítanak a kormány támogatásával, aminek része a sportcsarnok, illetve az akadémia felújítása és működtetése.

„Abban állapodtunk meg a sportkormányzattal és a parlamenti többséggel, hogy november végén a Bozsik Stadion és a Magyar Futball Akadémia a Budapest Honvéd tulajdonába kerül”

– jelentette be.

A miniszter a harmadik ponttal kapcsolatban helytelennek nevezte, hogy a klubnak eddig nem volt főszponzora, de elmondta, hogy ez most megváltozik. „A Vulcan Shield Globallal tegnap aláírtuk a szerződést, így ez azt jelenti, hogy a következő négy évre több százmillió forintos nagyságrendben megnő a klub költségvetési mozgástere és pénzügyi ereje” – közölte.

Leisztinger Tamás, a klub tulajdonosa úgy döntött, hogy maga mellé állít egy öttagú elnökséget. „Az ember nem rendelkezik végtelen idővel és végtelen kapcsolatrendszerrel sem” – indokolta a döntést.

Múlt pénteken megírtuk, hogy a külügyminiszter a washingtoni tárgyalások előtt szokásához híven futni indult: akkor a Bayern München logójával díszített melegítőfelső volt rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk