prcikk: Órák óta köröz egy repülőgép egy amerikai város felett, a pilóta szándékos becsapódással fenyegetőzik | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Órák óta köröz egy repülőgép egy amerikai város felett, a pilóta szándékos becsapódással fenyegetőzik

A pilóta azzal fenyegetőzik, hogy egyenesen egy szupermarketbe csapódik a kisgéppel együtt.


Frissítés: Leszállt a pilóta, akit őrizetbe vettek és megkezdték a kihallgatását. Részletek:

Korábban írtuk:

Elraboltak egy repülőt szombat reggel, majd órákon át köröztek vele a Mississippi állambeli Tupelo felett - írja a Daily Star. A rendőrség szerint a pilóta azzal fenyegetőzött, hogy egyenesen egy szupermarketbe csapódik a kisgéppel együtt.

A rendőrök úgy tudják, hogy a maximum 9 személyes Beechcraft King Air 90 kisrepülőgépet hajnali 5 óra körül lopta el a közeli repülőtér egyik alkalmazottja. A pilóta egy idő után a segélyhívón kezdett azzal fenyegetőzni, hogy szándékosan lezuhan. Hiába beszéltek a géprablóval, egyelőre nem derült ki, hogy a fenyegetőzéssel mik a szándékai.

A becsapódással megfenyegetett Walmartot kiürítették, az embereket elterelték a környékről, amíg le nem zárul az ügy. Egy helyi lap értesülése szerint a gép nemrég elhagyta a környék légterét, de attól tartanak, hogy bármikor visszatérhet.

A Twitteren több videó is terjed a város felett köröző repülőgépről. Az ott élők arról írnak, hogy folyamatosan evakuálják a környékbelieket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Választás 2026: ezt az egy dolgot ne felejtsd otthon vasárnap, különben buktad a szavazást
Amikor elindulsz szavazni a 2026-os választáson, duplán ellenőrizd, hogy nálad van-e.


Egyetlen elfelejtett vagy lejárt okmányon múlhat, hogy leadhatod-e a szavazatodat most vasárnap.

Érvényes, fényképes igazolvány nélkül ugyanis senkit nem engednek az urnákhoz április 12-én.

Milyen okmánnyal mehetsz szavazni?

Elfogadják a személyi igazolványt, az útlevelet és a kártyaformátumú jogosítványt is, a lényeg, hogy ne legyen lejárt.

Egy fontos változás is történt.

Idén már nem kötelező a lakcímkártyát is bemutatni a szavazáshoz, ezt a Kormányhivatalok hivatalos oldala közölte.

Aki az utolsó pillanatban döbben rá, hogy lejárt a személyije, az se essen pánikba.

A legtöbb kormányablak rendkívüli nyitvatartással, szombaton és vasárnap is vár, és ideiglenes személyi igazolványt állítanak ki. Ezzel már gond nélkül lehet szavazni.

A rendkívüli nyitvatartás célja, hogy senki ne essen el a szavazás jogától egy hiányzó okmány miatt.

Fontos tudni, hogy a hétvégén kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeket és a lakcímkártya pótlását intézik a kormányablakoknál, a díjakat pedig csak bankkártyával lehet kifizetni.

Amikor tehát vasárnap elindulsz szavazni, duplán ellenőrizd, hogy nálad van-e az érvényes igazolványod. A leggyakoribb hiba, amivel a választókat visszafordítják, a lejárt okmány, azzal tehát felesleges is próbálkozni. A diákigazolvány vagy a bérlet sem ér semmit az urnánál, kizárólag a három hivatalos, fényképes okmányt fogadják el az érvényes szavazáshoz. Bár a lakcímkártya bemutatása már nem feltétel, nem árt, ha az is nálad van.

Forrás: Kormányhivatalok.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kérdezi, hogy mész-e szavazni: elindult a Tisza Párt telefonos mozgósítása
A kampány során a felhívottak a pártelnök rögzített üzenetét hallhatják. A párt arra kíváncsi, részt veszünk-e a vasárnapi választáson.


Olvasónk meglepő hívást kapott péntek délelőtt: Magyar Péter hangja szólt a telefonban, azt kérdezte, elmegy-e szavazni vasárnap. Ha igen, nyomja meg az 1-es gombot – kérte a Tisza Párt elnöke. Persze ez nem egy élő telefonhívás volt, egy előre rögzített hanganyagot játszottak le.

Elindult ugyanis a párt telefonos mozgósító kampánya,

amelyről Magyar hétfőn a Telex műsorában beszélt. A lap szerint már csütörtökön megcsörgettek többeket a Tisza nevében.

Olvasónkat egyébként egy budapesti, vonalas telefonszámról hívták. Azt mondta, korábban egyszer a székesfehérvári kórház előtt aláírásgyűjtőknek adta meg az adatait, máshol nem regisztrált, nem töltötte le a Tisza alkalmazását.

„Mindent rögzíteni fognak”

Magyar Péter péntek reggeli videónyilatkozatában elsősorban Orbán Viktor üzenetére reagált, de egyben a választáson való részvételre is buzdított. Szerinte a választás napjának ünnepnek kell lennie, amelyet úgy élünk meg, mint egy békés, rendszerváltó népszavazást.

„Április 12-én rendszert váltunk, és egy új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A Tisza-kormány minden magyar embert képviselni fog, és közösen építünk egy működő és emberséges Magyarországot. A Tisza-kormány alatt újra rend, béke, biztonság és fejlődés lesz Magyarországon” – jelentette ki Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke többször beszélt arról is, hogy a választás napján minden szavazókörnél lesznek önkénteseik, akik ügyelni fognak a választás tisztaságára, és „mindent rögzíteni fognak”.

A kampányhajrá felfokozott hangulatát jelzi, hogy a Publicus Intézet friss felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók körében már 13 százalékpont a Tisza Párt előnye a Fidesszel szemben, miközben a kormányközeli Alapjogokért Központ prognózisa is több, korábban biztosnak hitt fideszes körzetet minősített át „csatatérnek”.

A szoros versenyhelyzet mindkét politikai oldalt intenzív mozgósításra késztette. Magyar Péter a győri nagygyűlésén már „soha nem látott áradásról” beszélt, a kormánypárti oldalon pedig Orbán Viktor Debrecenben jelölte ki a célt, mondván, legalább 3 millió szavazatra van szükségük. Ezzel párhuzamosan Rákay Philip új, videós feladattal aktivizálta a Fidesz digitális segítőit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Balogh Levente: Arról kell szavaznunk, hogy az unióban európaiként vagy a kontinensen kitaszítottként éljünk
A Szentkirályi alapítója videóban buzdít arra, hogy mindenki menjen el szavazni vasárnap. Balogh Levente szerint a voksolás arról dönt, hogy a jövő generációi európaiként élhetnek-e, vagy az orosz befolyás tér vissza.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 10.



A választáson való részvételre buzdít Facebookon közzétett videójában Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz alapítója. Szerinte ugyanis a rendszerváltás óta most a legnagyobb a tét.

„Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább, vagy pedig Európában, a saját kontinensünkön kitaszítottként élhetünk”

– fogalmazott az üzletember.

Azt kéri, mindenki menjen el szavazni, a szavazófülkében pedig döntsön saját belátása szerint. A videó mellé további gondolatokat is fűzött:

„57 évesen már volt részem abban, milyen az, amikor nem mi döntünk a saját jövőnkről, hanem mások teszik meg helyettünk. Életem egy szakaszában megéltem az orosz befolyás idejét – köszönöm, abból nem kérek újra.”

Azt is hangsúlyozta, hogy számára fontos, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon.

Az elmúlt napokban egyre több ismert ember buzdít a szavazásra valamilyen formában a nyilvánosság előtt. Vannak, akik nyíltan kiállnak a Fidesz vagy a Tisza Párt mellett, míg mások csak azt hangsúlyozzák, hogy a mostani választáson nagyon fontos részt venni, ezért mindenki menjen el szavazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy közelebbről is megmutatta Mészáros Lőrinc épülő új palotáját
A politikus ismét ellátogatott Felcsútra, hogy fotókat készítsen a leggazdagabb magyar újabb, grandiózus kúriájáról, amely gőzerővel épül. Hadházy szerint az egész magyarság szégyene lenne az, ha Mészáros Lőrinc valaha is beköltözne oda.


Újabb, közeli képeket mutatott Mészáros Lőrinc új, épülő "palotájáról" Hadházy Ákos. A képviselő azután látogatott el ismét Felcsútra, hogy március végén „korrupcióturista kirándulást” szervezett a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz. Akkor arról a felcsúti utcáról is készített fotókat, ahol a Mészáros-család több ingatlana is található.

Hadházy most újra megnézte „az új, gőzerővel épülő, grandiózus palotát”, amelyről így írt Facebook-oldalán:

„A felcsúti faluszélen, a korábbi gázos kúria mellett, prosztóklasszicista stílusban épülő kastély méretei igazán nem az utcáról, hanem a hátsó homlokzat felől bontakoznak ki. Hátulról az is látható, hogy itt is épült bőven földalatti létesítmény is”

Azt is megjegyezte, hogy „ha ide valaha is beköltözne Lőrinc, az az egész magyarság szégyene lenne”. Később egy másik posztban azt is hozzáfűzte, reméli, hogy a leggazdagabb magyar „a következő éveket egy másik, szintén adófizetői pénzekből épülő, de kisebb és rácsos ablakokkal rendelkező épületben tölti majd el”.

Az épülő palotáról készült fotókat ide kattintva nézheted meg. A politikus később egy videót is posztolt arról, hogyan közelítette meg az építkezést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk