HÍREK
A Rovatból

Öltözzünk fel: szerdán legfeljebb 12 fok várható, záporok is előfordulhatnak

Csípős őszi reggelre ébredhetünk ismét, 8 fokig hűl le a levegő, délutánra azért javul valamelyest a helyzet.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Szerdán a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett időnként záporok is előfordulhatnak. Az északias szél élénk, erős lesz.

Csípős őszi reggelre ébredhetünk ismét, 8 fokig hűl le a levegő, majd délután 12 fok körül alakul a hőmérséklet,

írja az Időkép.

Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délkeleten, keleten növekedhet meg erősebben a felhőzet, amiből néhol gyenge eső előfordulhat, valamint helyenként a Dunántúlon záporok kialakulhatnak. Élénk, erős lesz az északi, északkeleti szél. A minimumok -1, +7 fok között alakulnak, délután a maximumok 11 és 16 fok között.

Pénteken a Dunántúlon és a középső tájakon süthet ki több órára a nap, míg a Tiszántúlon felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Délkeleten este, késő este megvastagodhat a felhőzet, és gyenge eső előfordulhat. Marad a szeles idő, többfelé erős, néhol viharos lesz az északi, északkeleti szél. Napközben 11-16 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint Magyar Péter miatt bukott egymilliárd eurót a MÁV, pedig a döntés még meg sem született
A bank szerint jelenleg is tart a projekt értékelése. A döntés az igazgatótanács egyik idei ülésén várható.


Lázár János közlekedési miniszter nemrég azt írta: a Tisza Párt akadályozta meg, hogy az Európai Beruházási Bank (EBB) egymilliárd eurós hitelt adjon a MÁV-nak.

A miniszter szerint „Magyar Péter személyesen járt közben, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást”.

A Tisza Párt elnöke erre úgy reagált: Lázár „végleg meghibbant”.

A hvg.hu ezután megkereste az Európai Beruházási Bankot, hogy megtudja, valóban történt-e beavatkozás.

A bank válasza szerint még nem született döntés a kérdéses pályázatról.

Közölték, hogy jelenleg is zajlik a MÁV vasúti infrastruktúra modernizációs programjának értékelése.

Az EBB azt írta, hogy az értékelés a bank „szigorú, átlátható és pénzügyileg objektív kritériumai szerint halad”, és ez a standard értékelési és jóváhagyási folyamat része. Hozzátették, hogy a döntés várhatóan az igazgatótanács idei rendes üléseinek egyikén születik meg.

A bank igazgatótanácsában mind a 27 uniós tagállam, valamint az Európai Bizottság képviselői is helyet kapnak.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Szalay-Bobrovniczky Kristóf új alapítványának célja a miniszter és családja anyagi jólétének biztosítása
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára, ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások.


Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – derült ki a HVG cikkéből. Az alapító okirat szerint

az alapítvány célja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétét „generációkon átívelően biztosítsa”.

Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára. Ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogramok, valamint olyan tevékenységek és javak, mint a vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek és „egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”.

Az alapítvány kuratóriumát Király András vezeti, aki a miniszter egyik vagyonkezelő cégének is az ügyvezetője. A vagyonellenőri feladatokat Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt nemzetfejlesztési miniszter lánya látja el.

Az alapítvány nevének jelentése – „kard által” – Szalay-Bobrovniczky egyik felmenőjének címeréből származik. A miniszter ezzel szeretné hangsúlyozni „a családi hagyományok és értékrend megőrzésének és továbbvitelének fontosságát”.

Szalay-Bobrovniczky az elmúlt években több olyan birtokot is megvásárolt, amelyek korábban a család tulajdonában voltak.

Így került hozzá 2023-ban a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő, 1,4 hektáros terület is, amely egykoron apai dédapja, Szalay Bálint birtoka volt. A területen 1896-ban épült fel a Tölgyes Kúria, amelyben hosszú ideig a Badacsony Borászati Szövetkezet működött. A birtokot később két pénzügyi szakember vásárolta meg, tőlük szerezte vissza a miniszter. Az ingatlant 750 millió forintos értéken bevitte a Per Ensem alapítványba, amely azóta annak kezeléséről is gondoskodik.

A HVG megemlíti azt is, hogy a Per Ensem alapítvány ügye azért is érdekes, mert korábban a kormány többször is bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt, a honvédség volt parancsnokát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint az ő szolgálati villája körülbelül egymilliárd forintból épült fel, prémium kategóriás berendezésekkel. A beszerzésekről azonban Ruszin-Szendi nem dönthetett egyedül, azokat más kormányzati szereplőknek is jóvá kellett hagyniuk.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
„Igaz, hogy pedofil vagy?” – Lázár János durván beszólt Szabó Bálintnak
A volt képviselő teljesen kiborult, és már a feljelentést is megtette. Azt mondja, ilyen vádat még soha senki nem hozott vele kapcsolatban.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 01.



Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”

A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,

semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.

„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.

A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.

Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”

A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szentképekkel felszerelkezett ellentüntetők várták Hadházyékat a Ferenciek terén
A független képviselő közölte: megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni.


Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.

Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy

szerintük a múlt héten „súlyos bűncselekmény” történt, amire békés kiállással szerettek volna reagálni.

A fiatal férfi azt mondta: „Általános jelleggel is fontosnak tartjuk azt, hogy bárki, akik úgy gondolja, hogy templomokra támad, papokra támad – mint ahogy sajnos a történelem során számos alkalommal megtörtént Magyarországon is –, akkor mi ott leszünk, és megvédjük a templomainkat.” Hozzátette, hogy jelenlétük békés, és adott esetben imádságra is sor kerülhet.

Hadházy Ákos a tüntetésen arról beszélt, hogy hitre törekvő embernek tartja magát, és majdnem minden nap imádkozik.

Kiemelte, hogy mélyen érinti, amikor „bizonyos futballszerető emberek ki vannak vezényelve”, hogy megvédjék tőle a templomot.

A demonstráción arra kérte azokat a résztvevőket, akik magukat szintén hitre törekvő embereknek tartják, hogy mondják el vele a Miatyánkot.

A mostani tüntetést megelőzően Hadházy Ákos és Reisz Péter Pál ferences szerzetes múlt héten szóváltásba keveredett a téren, miután a templom harangja körülbelül húsz percen keresztül szólt a demonstráció ideje alatt.

Az esetre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. A Facebook-oldalán azt írta: „Magyarországon mindenki ott tüntet, ahol akar. Össze lehet jönni, lehet tiltakozni. De egy szerzetest szidalmazni a templom kapujában, amiért az harangozni merészel, az nem tüntetés. Az inkább szégyen. Aki ilyet tesz, aki másokat erre biztat, az pedig nem a falu bolondja, szimplán gonosz ember. Lelke rajta.”

A keddi tüntetésen Hadházy közölte, hogy megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni. Azt mondta, hogy a Ferenciek tere másik oldalán, „Orbán török barátjának szállodája előtt, a buszmegállóban” tartják majd a megmozdulást. A politikus aljas hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint „aki a kormányt bírálja, az egyházat támadja”.

A ferences templom harangja kedden, a tüntetés ideje alatt nem szólalt meg.

A demonstráció végén a résztvevők a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonultak, ahol este hétkor megemlékezést tartottak. Három évvel ezelőtt ezen a napon bocsátottak el több olyan pedagógust, akik részt vettek a tanártüntetésekben és a polgári engedetlenségi akciókban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: