Elegük van a boltosoknak – Május végén már kivezetnék az árrésstopot
A kereskedők szerint a szabály csak ront a helyzetükön, miközben az árak már csökkennek. A kormány viszont újabb termékekre is kiterjesztené az árrésstopot.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt szeretné, ha a kormány május végén kivezetné az élelmiszerekre vonatkozó árrésstopot – derül ki a szervezet sajtóközleményéből.
A szövetség szerint az árrésstop bevezetése óta csökkent a szabályozásban érintett termékek átlagos kosárértéke, az online árfigyelő adatai alapján pedig nem történt meg a veszteségek tovább hárítása a vásárlókra, írta a Telex. Példaként említik, hogy a tojás ára közel 30 százalékkal, a búzafinomliszté több mint 20 százalékkal, a tejé pedig 15 százalékkal lett alacsonyabb.
A közleményben az OKSZ kiemelte: „Az árrésstop bevezetésének indoka a magas infláció volt, ami most már csökkenő pályára állt.”
A kiskereskedők úgy látják, hogy az intézkedés hátrányos hatásai az idő előrehaladtával egyre jobban érezhetőek az ágazatban.
A szervezet azt is jelezte, hogy ha a szabályozás kiterjesztéséről döntene a jogalkotó, részt kívánnak venni az előzetes szakmai egyeztetésekben. Hangsúlyozták, hogy a kiskereskedelmi vállalatok partnerek a kormány infláció elleni törekvéseiben, de szeretnék elkerülni a további veszteségeket, ezért fontos számukra az árrésstop megszüntetése.
A kormány még márciusban döntött arról, hogy bizonyos alapvető élelmiszerek esetében 10 százalékban maximálja a kiskereskedelmi árrést.
Ezzel egy időben a boltokat arra is ösztönözték, hogy más termékek árát ne emeljék. Az OKSZ szerint ez az intézkedés jelentős veszteséget okoz a szektor szereplőinek.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy nemcsak megtartanák az árrésstopot, hanem azt újabb termékekre is kiterjesztenék.
Az OKSZ közleménye úgy fogalmaz: „Bízunk abban, hogy a kivezetésre minél előbb sor kerül, mivel annak hátrányos hatásai az idő múlásával halmozódnak a kiskereskedők és a beszállítók üzletvitelében. A magyar fogyasztók érdeke is az, hogy magas színvonalon, jó áron szolgálják ki őket a kiskereskedők.”
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) azt szeretné, ha a kormány május végén kivezetné az élelmiszerekre vonatkozó árrésstopot – derül ki a szervezet sajtóközleményéből.
A szövetség szerint az árrésstop bevezetése óta csökkent a szabályozásban érintett termékek átlagos kosárértéke, az online árfigyelő adatai alapján pedig nem történt meg a veszteségek tovább hárítása a vásárlókra, írta a Telex. Példaként említik, hogy a tojás ára közel 30 százalékkal, a búzafinomliszté több mint 20 százalékkal, a tejé pedig 15 százalékkal lett alacsonyabb.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megjelent a kormány rendelete a szombati nemzeti gyásznapról
A rendelet szerint a Parlament előtti nemzeti zászlót ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra eresztik. A szabályozás a rendezvények korlátozását nem említi.
Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy a települések jegyzői még nem kaptak információt arról, hogy szombaton Ferenc pápa temetése miatt lesz-e nemzeti gyásznap, és annak mik lesznek a szabályai.
Csütörtök estére jelent meg a Magyar Közlöny, melyből kiderül, hogy április 26-ra:
"A Kormány Őszentsége Ferenc pápa búcsúztatásának napjára a méltó megemlékezés érdekében nemzeti gyásznapot rendel el".
Azt nem említi, hogy a gyásznap miatt a rendezvényeket korlátozni kellene.
A rendelet szerint a Parlament előtti nemzeti zászlót ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra eresztik. A középületekre kiteszik a gyászlobogót, a magyar és az európai zászlókat félárbócra eresztik.
Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy a települések jegyzői még nem kaptak információt arról, hogy szombaton Ferenc pápa temetése miatt lesz-e nemzeti gyásznap, és annak mik lesznek a szabályai.
Csütörtök estére jelent meg a Magyar Közlöny, melyből kiderül, hogy április 26-ra:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Komoly szigorítás jöhet a műszaki vizsgáknál, az autókat, furgonokat és motorokat is érintené az új uniós szabályozás
A cél a balesetek és a környezetszennyezés csökkentése. A tervezett változások 2026 és 2050 között akár 7 ezer ember életét menthetik meg, és 65 ezer súlyos sérülés elkerüléséhez járulhatnak hozzá.
Az Európai Bizottság olyan javaslatcsomagot dolgozott ki, amely jelentős változásokat hozhat a járművek műszaki vizsgáztatásában, nyilvántartásában és közúti ellenőrzésében – írja a Portfolio.
A cél az, hogy csökkenjen a közúti balesetek száma, valamint hatékonyabbá váljon a közlekedés okozta környezetszennyezés elleni fellépés.
A tervek alapján
évente kötelező műszaki vizsga várna minden tíz évnél idősebb személygépkocsira és furgonra. Emellett megszűnne a jelenlegi kivétel a motorkerékpárok esetében is:
a 125 köbcentiméter feletti motorokra szintén kötelező lenne a rendszeres vizsgálat. A bizottság indoklása szerint „a régi járművek gyakrabban hibásodnak meg, nagyobb valószínűséggel vesznek részt balesetben, és aránytalanul sok káros anyagot bocsátanak ki”.
A javaslat technológiai fejlesztéseket is tartalmaz. Az új járműtípusok – különösen az elektromos autók – esetében célzott ellenőrzések bevezetését írná elő. Vizsgálnák többek között a biztonsági rendszerekhez tartozó szoftverek épségét is. A kibocsátásmérésben is szigorítást terveznek: kötelezővé válhat az ultrafinom részecskék és a nitrogén-oxidok szintjének mérése, különösen a dízelmotoros járműveknél.
A kilométeróra-manipuláció visszaszorítására is kitér a javaslat. Ennek érdekében minden szervizelés és javítás során rögzíteni kellene a kilométeróra állását, amelyet egy nemzeti adatbázisban tárolnának. Ezek az adatok más uniós tagállamok hatóságai számára is elérhetővé válnának például akkor, ha egy járművet újra kell regisztrálni.
A tervezet szerint a rendszer digitalizációja is fontos szerepet kap.
Bevezetnék az egységes, elektronikus formátumú műszaki vizsga- és forgalmi engedélyeket, valamint összekapcsolnák a tagállamok járműnyilvántartásait.
A jövőben lehetőség nyílna arra is, hogy az ideiglenesen másik országban tartózkodó járművezetők ott végezzék el a műszaki vizsgát, az eredményt pedig ideiglenes tanúsítvány formájában elfogadnák.
A bizottság számításai szerint a tervezett változások 2026 és 2050 között akár 7 ezer ember életét menthetik meg, és 65 ezer súlyos sérülés elkerüléséhez járulhatnak hozzá.Az Európai Bizottság olyan javaslatcsomagot dolgozott ki, amely jelentős változásokat hozhat a járművek műszaki vizsgáztatásában, nyilvántartásában és közúti ellenőrzésében – írja a portfolio.hu. A cél az, hogy csökkenjen a közúti balesetek száma, valamint hatékonyabbá váljon a közlekedés okozta környezetszennyezés elleni fellépés.
A tervek alapján évente kötelező műszaki vizsga várna minden tíz évnél idősebb személygépkocsira és furgonra. Emellett megszűnne a jelenlegi kivétel a motorkerékpárok esetében is: a 125 köbcentiméter feletti motorokra szintén kötelező lenne a rendszeres vizsgálat. A bizottság indoklása szerint „a régi járművek gyakrabban hibásodnak meg, nagyobb valószínűséggel vesznek részt balesetben, és aránytalanul sok káros anyagot bocsátanak ki”.
A javaslat technológiai fejlesztéseket is tartalmaz. Az új járműtípusok – különösen az elektromos autók – esetében célzott ellenőrzések bevezetését írná elő. Vizsgálnák többek között a biztonsági rendszerekhez tartozó szoftverek épségét is. A kibocsátásmérésben is szigorítást terveznek: kötelezővé válhat az ultrafinom részecskék és a nitrogén-oxidok szintjének mérése, különösen a dízelmotoros járműveknél.
A kilométeróra-manipuláció visszaszorítására is kitér a javaslat. Ennek érdekében minden szervizelés és javítás során rögzíteni kellene a kilométeróra állását, amelyet egy nemzeti adatbázisban tárolnának. Ezek az adatok más uniós tagállamok hatóságai számára is elérhetővé válnának például akkor, ha egy járművet újra kell regisztrálni.
A tervezet szerint a rendszer digitalizációja is fontos szerepet kap. Bevezetnék az egységes, elektronikus formátumú műszaki vizsga- és forgalmi engedélyeket, valamint összekapcsolnák a tagállamok járműnyilvántartásait. A jövőben lehetőség nyílna arra is, hogy az ideiglenesen másik országban tartózkodó járművezetők ott végezzék el a műszaki vizsgát, az eredményt pedig ideiglenes tanúsítvány formájában elfogadnák.
A bizottság számításai szerint a tervezett változások 2026 és 2050 között akár 7 ezer ember életét menthetik meg, és 65 ezer súlyos sérülés elkerüléséhez járulhatnak hozzá.
Az Európai Bizottság olyan javaslatcsomagot dolgozott ki, amely jelentős változásokat hozhat a járművek műszaki vizsgáztatásában, nyilvántartásában és közúti ellenőrzésében – írja a Portfolio.
A cél az, hogy csökkenjen a közúti balesetek száma, valamint hatékonyabbá váljon a közlekedés okozta környezetszennyezés elleni fellépés.
A tervek alapján
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy ÁkosMatolcsy Ádám és Rogán Antal feleségeinek luxuséletmódja után most ifjabb Mészáros Lőrinc luxusautójáról posztolt
„Ifjú Mészáros Lőrinc a felcsúti benzinkúton pumpálja a Ferrari 488 kerekét. Egy újabb jelölt, akire a luxizós Lázár gondolhatott, amikor luxizó NER-kullancsokról beszélt. És egy újabb kép a magyar elitről”
– írja a Facebook-oldalán a független országgyűlési képviselő, aki fotót is posztolt a jelenetről.
„A típus árát nem tudom belőni, használt hirdetések szerint 100-120 millióért már Ön is vehet ilyenből 8-10 éves példányt”
Hadházy ÁkosMatolcsy Ádám és Rogán Antal feleségeinek luxuséletmódja után most ifjabb Mészáros Lőrinc luxusautójáról posztolt
„Ifjú Mészáros Lőrinc a felcsúti benzinkúton pumpálja a Ferrari 488 kerekét. Egy újabb jelölt, akire a luxizós Lázár gondolhatott, amikor luxizó NER-kullancsokról beszélt. És egy újabb kép a magyar elitről”
– írja a Facebook-oldalán a független országgyűlési képviselő, aki fotót is posztolt a jelenetről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
"klasszikus" tornádó csapott le a Bács-Kiskun vármegyei Soltvadkertre április 18-án hajnalban, és okozott jelentős károkat
- írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt tanulmányban.
Felidézték:
április 18-án hajnali 2 órakor Soltvadkert északi részére egy átvonuló zivatarfelhőből rendkívül erős szélvihar, heves csapadék és intenzív jégeső csapott le. A nagyon rövid idő alatt orkán erősségűre fokozódó szél házakat rongált meg, fákat tört ki, jelentős károkat okozott.
A legnagyobb pusztítás többé-kevésbé egy vonal mentén történt, attól már néhány száz méterrel eltávolodva a károk mértéke jelentősen csökkent, a káreseményektől körülbelül három kilométerre délnyugatra lévő meteorológiai mérőállomáson mindössze óránkénti 25 kilométeres legerősebb széllökést regisztrált a HungaroMet Zrt. hitelesített szélműszere, és a környéken másutt sem mértek viharos szelet.
A radarképek alapján hajnali 1 órakor érte el az országhatárt az a két, nagy méretű cellából álló zivatargóc, amely gyorsan mozgott északi irányba. Az első cella 1.40-kor már Soltvadkert térségében volt, a második Kiskunmajsa és Kiskunhalas között vonult északra. Ez az erősebb, második cella érkezett hajnali két órára Soltvadkert fölé szélvihart, illetve jégesőt okozva. A gyorsan vonuló rendszer két fő cellája ezután a főváros irányába haladt, azonban olyan mértékű káreseményről, ami Soltvadkerten történt, nem érkezett beszámoló.
Hozzátették: a radarképek alapján az átvonuló zivatarcellák forgó zivatarok, szupercellák lehettek, ezt alátámasztja a két fő cella sarlós alakzata, illetve a cellák hosszú élettartama is. A sarlós szerkezet ugyanis a forgásra utal, a hosszú élettartamhoz pedig éppen ez a forgás járul hozzá.
A Soltvadkert feletti állapotot mutató, függőleges irányú metszet ugyancsak jellegzetes szupercellás képet mutat, amelyen jól elkülönül a szűkebb, úgynevezett "beáramlási terület" és a lezúduló csapadék nagyobb területe. A károkat a szupercella beáramlási csatornájában kialakuló tornádó okozhatta.
Az elemzés szerint
a Soltvadkertre lecsapó vihar okozta károk főként a szupercellából kialakult tornádóhoz köthetőek, a károk alapján a tornádó erősségének becslésére szolgáló, módosított Fujita-skálán jellemzően EF1, esetleg EF2 osztályú tornádó alakult ki.
Hozzátették: egy 2004-2012 közötti időszakot feldolgozó tanulmány szerint Magyarországon évente átlagosan körülbelül 70 szupercella alakul ki, évenként erősen változó számban. A szupercelláknak csak kisebb, 10-20 százalékában jön létre tornádó.