HÍREK

Nyomozás: Vlagyimir Putyin dönthetett a maláj utasszállítót megsemmisítő rakéta átadásáról

Az így kerülhetett a szeparatisták kezébe, akik lelőtték a gépet. Több mint 300-an haltak meg.

Link másolása

Erős jelek utalnak arra, hogy maga Vlagyimir Putyin orosz elnök személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – közölte a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport szerdán.

A ügyben eljáró, holland vezetésű – holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű – nemzetközi nyomozócsoport közölte, az orosz elnök érintettségét egy orosz tisztségviselők közötti 2014-es telefonbeszélgetés lehallgatása bizonyítja; eszerint Putyin jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy a szeparatisták felszerelés iránti kérelmét teljesíteni lehessen.

Arról is tájékoztattak, hogy további vádemelés nélkül felfüggesztették az MH17-es járat lelövésével kapcsolatos nyomozást, mivel nem áll rendelkezésükre elegendő bizonyíték újabb büntetőeljárások megindításához. Megjegyezték, sok új információt szereztek különböző érintettekről, köztük orosz tisztségviselőkről, a részvételükre vonatkozó bizonyítékok jelenleg azonban nem elégségesek ahhoz, hogy azok alapján új eljárásokat lehessen indítani.

Elmondták továbbá: nem tudták konkrétan azonosítani azokat az Oroszország 53. kurszki dandárjából érkezett katonákat, akik személyesen felelősek a repülőgépet megsemmisítő rakéta kilövéséért.

Novemberben az ügyben eljáró holland bíróság távollétében életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt két orosz és egy oroszbarát ukrán szeparatistát, akik a gépet eltaláló mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vettek részt, tevékenyen hozzájárulva ezzel a fedélzeten tartózkodók halálához. Igor Girkin az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredese 2014 nyarán az ukrajnai szakadár „Donyecki Népköztársaság” (DNR) „védelmi minisztereként” szolgált. A szintén orosz Szergej Dubinszkij a DNR katonai hírszerző ügynökségének vezetője volt, az ukrán Leonyid Harcsenko pedig a felderítő osztag vezetője volt.

Kimondták továbbá, hogy a repülőgépet megsemmisítő rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után a kilövőállást vissza is vitték. A rakétavető az 53. légvédelmi rakétadandártól, az orosz fegyveres erők Kurszk városában állomásozó egységétől származott.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat. A pilótafülke mellett felrobbanó rakéta szilánkjainak ezrei fúrták át a Boeing típusú gépet, amely a levegőben darabokra tört, és lezuhant. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas – köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár –, valamint a legénység is életét veszette.

Oroszország mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.

Mark Rutte holland miniszterelnök szerdán újságíróknak nyilatkozva „keserű csalódásnak” nevezte, hogy az MH17-es lelövésével kapcsolatos nemzetközi nyomozás bizonyítékok hiányában és további büntetőeljárások nélkül zárul. Szavai szerint Hollandia továbbra is Oroszországot tartja felelősnek az utasszállító megsemmisítéséért.

„Továbbra is számon fogjuk kérni Oroszországot a tragédiában játszott szerepéért” - fogalmazott a holland kormányfő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: