HÍREK
A Rovatból

Nincs elég hatósági áras tűzifa több helyen, rendelni sem lehet – a kormány szerint minden rendben halad

Monoron volt olyan, aki hétfőn hajnal óta sorban állt az esőben, de így sem jutott tűzifához.


„6 órára jöttem. Nekem a lábam elzsibbad, ha fél óránál tovább állok. Már harmadjára vagyok itt. Akkor nem kerültem sorra” – ezt nyilatkozta az RTL Híradójának egy férfi, aki egy hokedlin ülve várakozott Monoron, hogy tűzifához jusson. Hiába esett az eső hétfőn, reggel 7 órakor már körülbelül 30 ember állt sorba a hatósági áras tűzifáért.

Egy másik sorban álló pedig azt mondta, ő már hajnali 4 óta kint van, bár eredetileg csak 5-re jött volna. Volt, akinek a felesége sütött pogácsát, hogy legyen mit ennie, mivel fogalma sem volt, hogy mikor jut haza. Hivatalosan telefonon és emailben is lehet tűzifát igényelni. A várakozók viszont azt állították: arról tájékoztatták őket, hogy itt csak személyesen járhatnak el.

„Rendelni nem lehet. Mindenki személyesen jön be ide hozzánk. Nekünk, akik felvesszük a tizenötezredik telefont minekünk főnökeink azt mondták, hogy személyesen kell bejönni regisztrálni”

– mondta el a Híradónak az erdészet munkatársa.

Egy másik település, a 280 kilométerre fekvő Drávaszerdahely polgármestere úgy tudja, feléjük legkorábban januárban tudnak a kormány által ígért olcsóbb tűzifához jutni az emberek, noha a kabinet azt ígérte, a fűtési szezon kezdetéig mindenki kapni fog a tüzelőből.

„Úgy tudom, hogy óriási a várólista és azok, akik megigényelték most a fát, azok több mint valószínű, hogy idén nem fognak már hozzájutni”

– mondta Alpár György polgármester.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint viszont minden rendben halad a tűzifák kiosztásánál. „Emailen is lehet igényelni fát vagy telefonon is lehet igényelni. Ebben az esetben csak akkor kell megjelenni, ha valaki már átveszi a fát. Ezért az a vállalása az agrártárcának, ez a vállalása a kormánynak is, hogy aki ma igényel fát a fűtés szezon kezdetéig megkaphatja” – mondta el a miniszter az RTL Híradónak.

Az RTL teljes riportja a tűzifahelyzetről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Tisza 52, Fidesz 34” – Magyar Péter egy eltitkolt közvélemény-kutatásról beszélt
Azt mondta a Klubrádióban: „Kérdezzük már meg a kormányt, hogy miért nem hozzák le azt az ötezer fővel készített legfrissebb közvéleménykutatást, aminek az eredménye: Tisza 52, Fidesz 34.”
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 19.



Magyar Péter múlt héten gyalog indult el Nagyváradra. Az akcióját azután jelentette be, hogy szerinte Orbán Viktor a tihanyi apátság csodálatos barokk oltára előtt állva árulta el a külhoni magyarságot, és ezzel a nemzetet is.

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorának hétfői adásában beszélt az útjáról. A beszélgetés idején még úton volt Kisújszállás felé, amely aznap estére volt a célja.

A Tisza Párt elnöke arról is beszélt, hogy létezik egy közvélemény-kutatás, amely szerinte jelentős előnyt mutat a Tisza Pártnak. Azt mondta: „Kérdezzük már meg a kormányt, hogy miért nem hozzák le azt az ötezer fővel készített legfrissebb közvéleménykutatást, aminek az eredménye: Tisza 52, Fidesz 34. Ha már ennyi pénzt kidobtak rá, akkor igazán nyilvánosságra hozhatnák.”

Magyar szerint ezt a kutatást nem közvetlenül a kormány rendelte meg, hanem egy nagyobb cég megbízásából készítik el minden választás előtti évben. Azt állította, hogy ez az anyag „a Karmelita csodás teraszára is” eljut. Ennél többet nem árult el, mert szerinte ez a kormány dolga lenne, de hozzátette, hogy ha úgy alakul, a Tisza is megtehetné.

Úgy fogalmazott, hogy „rögtön érthetővé válik a pánik, és ez a dühreakció, mint egy kisgyerek, aki dühös, amikor elveszik a labdáját”. Azt mondta, a kormányban is tudnak erről a kutatásról, és szerinte ezért ilyen a reakciójuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Markó Béla: Orbán hosszú ideje egy olyan Európa-képet, és egy olyan állameszmét képvisel, amely rossz a határon túli magyaroknak
Az RMDSZ korábbi elnöke úgy fogalmazott: „Orbán rosszul mérte be a romániai helyzetet, és rosszul mérte be az erdélyi magyarok közérzetét.”


Markó Béla szerint Orbán Viktor kiállása a romániai elnökválasztás második fordulója előtt a szélsőjobboldali jelölt mellett nem azt az eredményt hozta, amit a magyar miniszterelnök szeretett volna. A Klubrádió Reggeli gyors című műsorában arról beszélt, hogy sokan attól tartottak, Orbán Viktor tihanyi beszéde miatt a romániai magyarok George Simionra szavaznak majd, de épp az ellenkezője történt.

Markó úgy látja, hogy Orbán megszólalása miatt többen is elmentek szavazni, csak épp nem arra a jelöltre, akit ő támogatott. A Székelyföldi és más erdélyi magyar szavazók végül Nicușor Dan mellé álltak.

Az RMDSZ volt elnöke szerint a második forduló megmutatta, hogy az erdélyi magyarokban megvan a józanság, és „kulcspillanatokban szolidárisak tudnak lenni, össze tudnak fogni, és egységesen tudnak föllépni, és a saját érdekeikre figyelnek, nem arra, hogy mit mond Orbán Viktor”.

Markó beszélt arról is, hogy bár az első forduló után jelentős, körülbelül 20 százalékpontos különbség volt a két jelölt között, amit nagyon nehéz volt ledolgozni, végül mégis Nicușor Dan nyert.

A végeredményt Markó Orbán vereségének tartja. Úgy fogalmazott: „Orbán rosszul mérte be a romániai helyzetet, és rosszul mérte be az erdélyi magyarok közérzetét.”

Hozzátette: „Több mint hiba, hogy ő nemcsak most, hanem már hosszú ideje egy olyan Európa-képet, és egy olyan állameszmét képviselt, amely rossz a határon túli magyaroknak, és nagyon rossz az erdélyi magyaroknak.

És most kiderült az, hogy ezt nemcsak néhány politológus gondolja, vagy nemcsak néhány politikai vezető látja így, hanem maguk az erdélyi magyarok is nagyon jól érzékelik, hogy mit jelent egy olyan nacionalista állameszme, amelyet sajnos a magyar kormánypolitika is támogat.”

Markó felidézte, hogy az erdélyi magyarok emlékeznek a román–magyar konfliktusokra, különösen a marosvásárhelyiek márciusára. Úgy fogalmazott: „éppen ezért nem értem, hogy miért kell Magyarországról megmondani nekünk, és miért kell Orbán Viktornak megmondani, hogy mi mit akarjunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Az Európa Tanács a nagytakarítási törvényről: felszólítjuk a magyar Országgyűlést, hogy függessze fel a törvénytervezet tárgyalását
Szerintük a törvény „felhatalmazná a kormányt arra, hogy korlátozásokat vezessen be egyesületek és médiumok ellen, homályos és pontosan meg nem határozott indokokra hivatkozva, amelyek csődbe vihetik vagy bezárásra kényszeríthetik ezeket.


Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének két jelentéstevője, az észt Eerik-Niiles Kross és a görög George Papandreou is véleményt mondott a magyar törvénytervezetről. A két tisztviselő szerint a „közélet átláthatóságáról” szóló javaslat komoly következményekkel járhat.

Azt írják, hogy „a jelenlegi formájában előterjesztett törvényjavaslat lehetetlenné tenné a civil társadalmi szervezetek és a független médiumok működését, sőt létezését is. Indokolatlan és aránytalan támadást jelent a magyar állampolgárok gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadsága ellen. A javaslat elfogadása sértené Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásait az emberi jogok és alapvető szabadságok tekintetében.”

Szerintük a törvény „felhatalmazná a kormányt arra, hogy korlátozásokat vezessen be egyesületek és médiumok ellen, homályos és pontosan meg nem határozott indokokra hivatkozva, amelyek csődbe vihetik vagy bezárásra kényszeríthetik ezeket. Emellett nem biztosít elegendő garanciát az önkényes alkalmazás ellen.”

A közleményben azt is leírták, hogy nem tartják jogilag megalapozottnak a magyar kormány érvelését, amely szerint a törvény hasonlít az Egyesült Államok Külföldi Ügynökök Regisztrációs törvényéhez - írta a 444.hu.

Kiemelték: „Ahogy azt a Reykjavíki Demokrácia-elvek is hangsúlyozzák, a magyar kormány – mint az Európa Tanács tagja – köteles biztosítani a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint az információhoz való hozzáférés és annak továbbadásának jogát. A szabad, független és sokszínű média, valamint a civil társadalom a demokratikus társadalom alapkövei.”

A két jelentéstevő szerint egy ilyen törvényt nem lehet elfogadni anélkül, hogy ne történjen előtte egy széles körű értékelés és egyeztetés. „Ezért felszólítjuk a magyar Országgyűlést, hogy függessze fel a törvénytervezet tárgyalását, és kötelezze el magát egy átfogó és inkluzív felülvizsgálati folyamat mellett, beleértve a Velencei Bizottság véleményének kikérését is.”

A törvénycsomagot Halász János nyújtotta be május 13-án. A parlament kedden vitázik róla, és a héten akár el is fogadhatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Bödőcs kifigurázza az Orbán-konzultációt: kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?
A humorista egy poszton belül teszi nevetségessé a kormánypropagandát, a nemzeti konzultációt, az ukránellenes kampány és a Megafont. Vagyis kompletten a NER-t.


Bödőcs Tibor egy Orbán-konzuláció paródiájával jelentkezett a Facebookon:

"ORBÁNI KONZULTÁCIÓ

ERRŐL-ARRÓL

Ha Ön Orbán Viktor, kérjük, válaszoljon az alábbi kérdésekre! Köszönjük, hogy együttműködik velünk! (Magyarok.)

1. EGÉSZSÉGÜGY, KÖZLEKEDÉS

Tudjuk, hogy Gulyás Márton miatt hosszúak a várólisták a sok helyen nagyon szépen felújított kórházainkban, ahol nem verik vascsövekkel a betegeket, de a 444-et is azért hozták létre, hogy a hiperszuper MÁV lassú, piszkos és ráfizetéses legyen, továbbá minden harmadik magyar a létminimum alatt éljen, ugye?

A. Kinek a pap, kinek a papné: elöl ül a masiniszta!

B. Nincsenek várólisták, de a Partizán miatt hosszúak."

A kedvencünk a negyedik "kérdés"

"4. JEGESMEDVE

Mindenki tisztában van vele, hogy Kopaszoszt többet tud a magyar irodalomról, filmről és politikatörténetről, mint Tarr Béla, Ungváry Krisztián és Nádasdy Ádám együttvéve, de a kérdésünk az lenne, ha Hadházy Ákostól elveszik a drónkameráját végre, ha mindenki befogja, aki máshogy látja, mint ön, és elköltözik ebből az országból, akkor kinek az adójából épül majd Hatvanpusztára jegesmedveszauna, gyémánt csizmalehúzó, meg cápaleves szökőkút?

A. Megveszi majd nekem a ROSZATOM.

B. Háború van."


Link másolása
KÖVESS MINKET: