Népszava: újabb iskolákban szigorítottak, csak egynapos kirándulást lehet szervezni ebben a tanévben
Újabb iskolákban született döntés arról, hogy az idei tanévben csak egynapos osztálykirándulásokat lehet intézményi keretek között szervezni az elmúlt években megszokott utazós, ottalvós kirándulások helyett – írja a Népszava.
Minderre azután derült fény, hogy a Momentum parlamenti képviselője és oktatáspolitikusa, Tóth Endre szerdán a Facebook-oldalán közölte: az Észak-Pesti Tankerületi Központ betiltja az ottalvós osztálykirándulásokat, hogy „ne kelljen a pedagógusoknak kifizetni a túlórapénzt”, valamint a különbuszok bérlését is. Emiatt már leszervezett utakat is vissza kellett mondani.
A Népszava ezután megkereste az érintett tankerületet, de annak szakmai vezetője cáfolta a tiltásról szóló híreket. Jaksicsné Kronekker Zsuzsanna szerint egyetlen iskola esetében sem tiltották meg a többnapos osztálykirándulások szervezését, illetve a különbuszok bérlését, így a lefoglalt „osztálykirándulások” lemondása sem történt meg. Nem sokkal később azonban XV. és XVI. kerületi iskolák pedagógusaitól a Népszava is úgy értesült,
Pénteken aztán újabb fordulatot vett az ügy: a Népszava által megkeresett pedagógus jelezte, visszavonja az egy nappal korábban tett nyilatkozatát. A tankerület szakmai vezetője pedig további kérdéseikre azt közölte, a központ nem tiltotta meg a több napos kirándulásokat, de „a köznevelési törvény értelmében az iskolák szakmailag önállóak”, így a kirándulásokról szóló döntések és a szülők tájékoztatása is „az intézmény vezetésének hatásköre”.
Azt, hogy idén csak egynapos kirándulások lesznek, az egyik XVI. kerületi iskola igazgatója is megerősítette a lapnak. Mint írta, az iskolai munkarend szerint az idei tanévben egynapos kirándulásokkal terveztek, az erre biztosított napokat rögzítették, és „a pedagógusok ennek fényében szervezik a tanulmányi kirándulásokat”. Arra a kérdésre, hogy mi az oka a kirándulások lerövidítésének, nem kaptak választ.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás a Népszavának azt mondta: