HÍREK
A Rovatból

Népszava: nincs remény béremelésre az egészségügyben, még jobban eladósodnak a kórházak

Hiába bíztak benne a dolgozók, a jövő évi költségvetésben nyoma sincs szakdolgozói fizetésemelésnek. Kórházfelújításra se jut, miközben az adósság csak nő.


A 2026-os költségvetési tervezet szerint sem bérkorrekció, sem kórházfelújítás nem szerepel az állami egészségügyben. Az Egészségbiztosítási Alap előirányzata 2025-ben 4706 milliárd forint volt, jövőre pedig 4944 milliárd. Ez 5,1 százalékos növekedés, de a szakértők szerint nem fedezi az inflációt, a dolgozók megtartását, vagy a többletfeladatokat – írja a Népszava.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta a lapnak, hogy a szervezet kezdeményezte a szakdolgozó béremelést, aminek viszont a jövő évi költségvetésben „nyoma nem látszik”.

Jelenleg körülbelül 92 ezer szakdolgozói állás van betöltve a közfinanszírozott egészségügyben, de a rendszer optimális működéséhez legalább tízezerrel többre lenne szükség. A szabadságokat sok helyen nem tudják kiadni, mert nincs elég dolgozó a helyettesítésre, így a hiányzók feladatait is a meglévő munkatársak végzik el.

További bérkifizetésre azonban nincs lehetőség, mivel nincs is erre elkülönített forrás.

A minimálbéren foglalkoztatottak mindazonáltal számíthatnak jövedelemnövekedésre, hiszen a korábbi megállapodás szerint 2026-ra 13 százalékkal emelkedik a minimálbér. Ezen túl azonban nem látszik további emelés az ágazatban. A kórházak tartozása közben pedig tovább emelkedik: márciusban az intézmények 57 milliárd forinttal tartoztak beszállítóiknak.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára az Economxnak úgy nyilatkozott: csak márciusban 12 milliárd forinttal nőtt a kórházak adóssága. A kormány tavaly 96 milliárd forinttal rendezte az előző évből felgyülemlett tartozásokat, de azóta a probléma újra megjelent, ráadásul a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóságnál további 40-50 milliárd forintnyi tartozás keletkezhet ebben az évben.

A gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható kassza 2024-ben 150 milliárd forinttal bővült, 2026-ban pedig újabb 80 milliárd forinttal nő, de a szakértők szerint ez nem elegendő a kórházak adósságmentes működtetéséhez.

A Magyar Kórházszövetség konferenciáján Bodó Attila főigazgató-helyettes arról beszélt, hogy forráshiány miatt kiigazításra lesz szükség, és már az idei évre is kértek a kormánytól támogatást.

Weltner János orvos a Népszavának arról is beszélt, hogy a magyarországi, különösen a fővárosi fekvőbeteg-ellátó intézmények többsége száz évnél is idősebb, és nem alkalmas a modern technológiai követelmények befogadására. Úgy látja, hogy ezek részleges felújítása nem hoz létre méret- és költséghatékony működést.

A költségvetési törvény preambulumában a kormány kiemeli, hogy 2010 óta megháromszorozta az egészségügyre fordított közkiadásokat, viszont a GDP-hez viszonyított arány csökken: az idei körülbelül 4,2 százalékról 3,8 százalékra eshet vissza. A Költségvetési Tanács véleménye alapján a gyógyszertámogatásra szánt keret a 2026-os tervszámokkal valószínűleg szintén nem lesz elegendő, ha figyelembe vesszük az elmúlt három év költéseit és a 2025-ös időarányos teljesülést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Minden eddiginél több tüntető fogadta Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, nem is hagyta szó nélkül
A kormányfő többször is kiszólt az őt kifütyülő, szerinte a Tisza Párthoz köthető tiltakozóknak. Azt is üzente nekik, ne engedjék, hogy a gyűlölet megkeményítse a szívüket.


Tüntetők „Stop Orbán, rendszerváltást” feliratú molinóval várták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, a miniszterelnök beszéde alatt szórványos füttyszó és némi bekiabálás is beszűrődött az élő közvetítésbe – írta a Telex. A helyszíni tudósítás szerint pár fiatal kezdte a bekiabálást, de később többen is csatlakoztak hozzájuk a tömegből. Úgy tűnt, nem szervezett akcióról van szó, mindenesetre a szervezők körbe vették a skandálókat, hogy ne tudjanak előrébb menni a közönségben.

Orbán Viktor is hallotta a tüntetőket, akiket tiszásoknak nevezett, és beszédében az erőviszonyokat ecsetelte.

„Látom, itt vannak az ellenfeleink, valahol ott hátul. Az arány éppen megfelel. Vannak százan, mi vagy 3 ezren, ez választási eredménynek is jó lesz” – mondta.

Majd arról beszélt, hogy az ellenfél csak ócsárol, és a Fideszről beszél, miközben ők az országról. A tiszásoknak azt üzente: „Ne engedjétek, hogy a gyűlölet megkeményítse a szíveteket”. A beszéd végén ismét szóba hozta a tüntetőket, és megköszönte a közönségének, hogy támogatták a hátul kiabálókkal szemben. „Nagyon fontos, hogy az ember megtanuljon kesztyűbe dudálni, hát így megy ez kedves tiszások.”

Az Orbán Viktor előtt felszólaló Lázár János is kitért a tüntetőkre. Külön köszöntötte azokat, akiket szerinte Magyar Péter küldött provokálni.

„Nem félünk a tiszásoktól, nem engedünk az erőszaknak, megállítjuk a Tiszát!”

– bíztatta a fideszeseket. Ezután a Tisza Párt nevéből kiindulva a folyóról kezdett beszélni. Lázár szerint a magyarok három dolgot tudnak a Tiszáról: a forrása Ukrajnában van, áradáskor szemetet hoz magával, és amilyen gyorsan árad, olyan gyorsan apad.

Az Orbán Viktor ellen tüntető csoportról a Magyar Hang videót is készített:

Nem ez volt az első eset a hétvégén, hogy tüntetők jelentek meg Orbán Viktor egy gyűlésén. A szombati miskolci rendezvényen pár tucatnyi ellenzéki fejezte ki a véleményét transzparensekkel és a „mocskos Fidesz” skandálásával. Lázár János akkor is tiszás provokációt emlegetett, de végül az az esemény is békésen lezajlott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videón a férfi, aki húszcentis késsel a kezében fenyegetőzött a Tisza Párt kesztölci fórumán
Az esetről elsőként Magyar Péter számolt be szentgotthárdi fórumán. Nem sokkal később Radnai Márk megosztott egy videót arról, ahogy a késes támadót megbilincselték a rendőrök.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 22.



Ahogy korábban lapunk is beszámolt róla, Magyar Péter késve kezdte vasárnap a szentgotthárdi rendezvényét. A politikus azzal indokolta a csúszást, hogy nemrég értesült egy késes támadásról, ami Radnai Márk ellen irányult Kesztölcön.

Nem sokkal később a Tisza Párt alelnöke a Facebookon osztott meg egy videót arról, ahogy a rendőrök előállították a támadót.

„A kesztölci békés, barátságos fórumunk közben egészen megdöbbentő dolog történt. Egy ott élő munkásember késsel a kezében fenyegetni kezdett minket. A rendőrök gyorsan intézkedtek, előállították és bilincsben elvitték. Ez kizárólag annak a gyűlöletkeltésnek a következménye, amit évek óta épít a kormány”

- olvasható Radnai posztjában.

„A folyamatos gyűlöletkeltés, a hergelés, az egymás ellen fordítás súlyos következményekkel jár. Soha nem volt ilyen mélyen a magyarok közti bizalom. Soha. Pedig van egy dolog, ami mindennél fontosabb: mi egy nemzet vagyunk és nem félünk kiállni a demokráciáért. Pártpolitikától függetlenül” - tette hozzá a Tisza alelnöke.

A felvételen megszólalt Zelcsényi Miklós, a párt korábbi rendezvényigazgatója. Azt mondta, hogy az előállított férfi késsel a kezében indult a rendezvény felé, de még időben „arrébb tudták tessékelni”.

A videóban hallatszik, ahogy a rendőrök arról kérdezik a támadót, hova tette a későt. Erre a férfi azt mondja, hogy az övtáskában találják meg. Ezután a rendőrök megbilincselték, és beültették a rendőrautóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró nem lépett fel, Radics Gigi ott sem volt a DPK-gyűlésen, aminek szerződését Magyar Péter nyilvánosságra hozta
Az énekesnő a tiszás politikus posztja alá kommentelt. Nagy Feró pedig a Telexnek cáfolta, hogy megkapta volna a DPK-rendezvény szerződésében szereplő másfél millió forintos gázsiját.


Magyar Péter vasárnap nyilvánosságra hozott egy dokumentumot a Digitális Polgári Körök (DPK) tavaly szeptemberi, sportarénás nagygyűléséről, amelyre több, a papíron szereplő művész is reagált. Nagy Feró szerint a neki szánt gázsi csak papíron létezik, Radics Gigi pedig azt állítja, ott sem volt a rendezvényen.

Magyar Péter a sajtónak eljuttatott egy dokumentumot, amely állítása szerint a DPK 2025. szeptember 20-i arénás rendezvényének szerződése. A papírok szerint a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 390 millió 700 ezer forint plusz áfa díjat fizetett a lebonyolításért a Human Telex Agency Kft.-nek. Magyar szerint „Orbánék csak erre az egy rendezvényre majd 400 millió forintot égettek el”, és az eseményt valójában a magyar adófizetők pénzéből állták.

A dokumentum melléklete részletesen taglalja a fellépők gázsiját is. Másfél millió forintos összeg szerepel Demjén Ferenc, Pataky Attila, Nagy Feró, Oláh Gergő és Nagy Adri neve mellett, míg Radics Giginél hárommillió forintot tüntettek fel. A Telex vasárnap esti cikke szerint azonban

a tavaly szeptemberi eseményen a szerződésben nevesített előadók közül sem Radics Gigi, sem Nagy Feró, sem Nagy Adri nem lépett fel. A színpadon Demjén Rózsi, Lakatos Mónika és a Romenga, Pataky Attila, Oláh Gergő és Szarka Tamás állt.

Az ellentmondásra az érintettek is reagáltak. „Ott sem voltam” – írta Magyar Péter posztja alá Radics Gigi. Nagy Feró a Telexnek megerősítette, hogy bár a helyszínen volt, nem lépett a színpadra, a szerződést pedig nem tartja hitelesnek. Arra a kérdésre, hogy megkapta-e a dokumentumban szereplő összeget, a zenész egyértelmű választ adott:

„igen, sajnos csak azon van, nem az én zsebemben”. A menedzsere, Nagy Botond sem emlékezett ilyen szerződésre, és úgy vélte, ez „nem fizetős buli volt”.

A Tisza Párt szerint a dokumentum valódiságát nem kérdőjelezi meg, hogy végül mások léptek fel. „A dokumentum hiteles. Az, hogy utolsó pillanatban cserélődnek fellépők, az nem cáfolja a dokumentum valódiságát” – közölték, hozzátéve, hogy szerintük az ügyben felmerül a tiltott pártfinanszírozás gyanúja, ezért az Állami Számvevőszéknek kellene vizsgálnia.

A vita tárgyát képező szerződésben a fellépői gázsikon túl szerepel többek között 20 millió forint étkeztetésre, 12,5 millió ajándék zászlókra és repoharakra, 3,5 millió egy szelfiboxra és 20 millió forint világító karkötőkre is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: Orosz hálózat terjeszt kamu videókat egy Orbán Viktor elleni merényletről és puccskísérletről
Az X-en pörgetett, botokkal felturbózott anyagok az ukrán-magyar feszültséget akarják kiélezni. Az oknyomozó újságíró szerint a háttérben egy orosz titkosszolgálatokhoz köthető dezinformációs művelet áll.


Panyi Szabolcs arról írt vasárnap a Facebookon, hogy orosz hálózatok Orbán Viktor elleni merénylet- és puccskísérletről terjesztenek kamu videókat. Az oknyomozó újságíró állítása szerint egy orosz titkosszolgálatokhoz kötődő, Matrjoska nevű online dezinformációs hálózat nemrég olyan tartalmakat kezdett terjeszteni, amelyekkel az ukrán-magyar feszültségeket próbálták kiélezni. A poszt szerint a bothálózat most újabb, még keményebb tartalmú álhíreket kezdett el terjeszteni, elsősorban az X-en.

Panyi szerint mindez azzal párhuzamosan történik, hogy a Washington Post megírta: az orosz hírszerzés, az SZVR aktív intézkedésekkel foglalkozó részlege egy önmerénylet tervét dolgozta ki, mely szerintük megfordíthatná a kampányt, és győzelemre segíthetné Orbán Viktort. Az újságíró úgy látja, a Matrjoska orosz dezinformációs hálózat ehhez kapcsolódva most egy állítólagos merényletkísérletről, illetve

egy „Magyarországon szerveződő puccskísérletről" terjeszt kamu videókat – utóbbival szerinte azt akarják sugallni, hogy ha Orbán Viktor megnyerné a választást, ellene szerveződne puccskísérlet.

A posztban az áll, hogy a botok által terjesztett friss videókról a Matrjoska működését vizsgáló orosz Bot Blocker projekt osztotta meg elemzésének részleteit az Agentstvo orosz ellenzéki oknyomozó oldallal. Panyi Szabolcs bejegyzése szerint:

„Az Orbán elleni esetleges merényletre utaló első videót március 17-én tették közzé. A videót – szokásos orosz módszerrel – úgy próbálják beállítani, mintha az a Deutsche Welle felvétele lenne. A kamu anyag azt állítja, hogy »egy csoport ukrán menekült halálos sérüléseket szenvedett Magyarországon, miközben házilag készített robbanószerkezetet próbáltak felrobbantani Orbán Viktor miniszterelnök irodája közelében.« A botok által mesterségesen felduzzasztott megtekintésszámoknak köszönhetően a videót tartalmazó bejegyzés mintegy százezer megtekintést gyűjtött. Két nappal később egy, a »Moldovai Televízió és Rádió« (TRM) logójával ellátott videót tettek közzé, amely hamisan azt állította, hogy a magyarok ukránoktól kapnak üzeneteket, amelyek »fegyverbe szólítják őket, ellenállásra biztatják a hatóságokkal szemben, és Orbán meggyilkolására buzdítanak.«”

Az újságíró több más, hamis logóval ellátott videót is említ. Írása szerint egy, az ukrajnai United24 médiaplatform nevével fémjelzett anyag azt állította, hogy Oleh Tatarov, az ukrán elnöki iroda elnökhelyettese arra szólította fel a magyarokat, hogy „vérükkel szavazzanak”, és „véres forradalommal érjék el Magyarország felszabadítását”.

Egy másik videóban Panyi szerint

azt a hamis állítást terjesztették, hogy Jevhen Khmara, az SZBU megbízott vezetője közzétette Orbán személyes adatait és lakáscímeit az X-en egy „Cselekedj!” felhívással.

A poszt szerint a Matrjoska-hálózat Eliot Higginsről, a Bellingcat oknyomozó oldal alapítójáról is terjesztett egy videót, hamisan azt állítva, hogy Higgins az ukrán SZBU-t vádolta egy magyarországi erőszakos hatalomátvételi terv kidolgozásával. Volt olyan, a The Kyiv Independent tartalmának álcázott videó is, amely azt az álhírt terjesztette, hogy az ukrán kulturális minisztérium egy Orbán Viktor ellen erőszakra buzdító graffitiművész munkásságát ismerte el.

Panyi Szabolcs a Bot Blocker projektre hivatkozva újdonságnak nevezi, hogy a Kreml által működtetett hálózat katonai puccsal riogat arra az esetre, ha egy Kreml-barát jelölt nyeri meg a választást. Végül megjegyzi, hogy a hálózathoz kötődő profilok március 13-án kezdtek a magyar választásokkal kapcsolatos videókat közzétenni, március 19-től pedig a választások témája már valamennyi videóban megjelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET: