KÉK HÍREK
A Rovatból

Nem vonják vissza a Cseppkő Gyermekotthon vezetőjének kitüntetését, akinek igazgatósága alatt haláleset és zaklatás is történhetett az otthonban

A vezetése alatt lévő intézményben egy jelentés szerint három gyerek is meghalt az elmúlt tíz évben, két lány válhatott prostitúció áldozatává, egy nevelő meg további két kislányt rendszeresen hazavitt magával, csókolózott velük és közösen fürödtek. A Bárczy István-díjra Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette fel még 2021-ben.


A Magyar Hang megkeresésére Kiss Ambrus főpolgármesterhelyettes azt mondta, azért nem vonják vissza a kitüntetést, mert

„ez nem olyan ügy, mint a bicskei, és méltatlan is lenne párhuzamot vonni. Nem az intézményvezető ellen volt vizsgálat vagy jogerős ítélet, hanem az egyik ott dolgozó ellen, ami végül bűncselekmény hiányában le is zárult 2011-ben.”

A kérdés előzménye, hogy a Népszava megszerezte a nevelőotthonban történt visszaélések nyomán történt vizsgálatok jegyzőkönyveit. Az intézményt már akkor is H. Krisztián vezette, amikor 2010. novemberében

egy felügyelet nélkül maradt, néhány hónappal korábban gondozásba vett három éves kisfiúra ráborult egy szekrény. Súlyos sérüléseket szenvedett, néhány nap múlva lekapcsolták a lélegeztető gépről. Ugyanebben a hónapban az otthon egyik 13 éves lakójának holttestére a Millenáris Parkban találtak rá, az akkori feltételezések szerint a halál oka túladagolás volt.

Néhány hónappal később, 2011. január első hetében kiderült, hogy egy nevelő

rendszeresen hazavisz két, akkor 7 és 8 éves kislányt az otthonból.

Herczegről leírták, hogy a vizsgálatok során nem volt együttműködő. Más helyen azt írták róla, hogy „az igazgató nagyon ritkán keresi fel a csoportokat, ellenőrzési terve és naplója sincs, a csoportnaplók is rendkívül hiányosak, így követhetetlen egy-egy gyermek fejlődése, a dolgozói fluktuáció nagyon-nagy, a korábbi ellenőrzésen feltárt rossz szokások nem változtak számottevően, a haláleset ellenére is többször találkoztak felügyelet nélküli gyerekkel.” 2016-ban az OPCAT (kínzás elleni ENSZ-egyezmény) nemzeti megelőző mechanizmusa keretében ismét vizsgálódott az ombudsman az akkor már állami kezelésben lévő intézményben, ahol abban az időben 111 állami gondozott élt.

H. Krisztián a jelentés készítői szerint akkor sem volt együttműködő, a gyerekeket például „játszóterezni” vitték, hogy a szakemberek ne beszélhessenek velük. Azt is kifogásolták a vizsgálatot végzők, hogy a problémás gyerekeknek „büntető céllal” hoztak létre csoportot, gond volt a nagy dolgozói fluktuáció, a sok iskolai hiányzás is. A jelentés szerint 1-2 lánynövendék gyerekprostitúció áldozata lehetett, amit a nevelők nem jelentettek.

Azt írták a jelentésben, hogy „aggodalomra ad okot, hogy a munkatársak nem tudták megvédeni a gyermekeket az önmaguktól vagy kortársaiktól feléjük irányuló agressziótól”. Előfordult, hogy a verekedések vagy rongálások olyan mértéket öltöttek, hogy a rendőrség beavatkozására volt szükség. Az igazgató kifogásolta a jelentés megállapításait és az intézmény jó hírnevének megsértése miatt beperelte az ombudsmani hivatalt 3 millió forint sérelemdíjat és 1,5 millió forint kártérítést követelve. A Fővárosi Törvényszék első fokon azzal az indoklással utasította el a keresetet, hogy a „felperes a neki megfelelő tartalmú jelentés kikényszerítésére bírósági utat nem vehet igénybe”. Herczeg Krisztián fellebbezett, de a Fővárosi Ítélőtábla a Népszavának adott tájékoztatás szerint 2018-ban helyben hagyta az ítéletet.

Mindezek után a fideszes Láng Zsolt 2021-ben Herczeget Bárczy István díjra terjesztette fel, amit az akkor már ellenzéki vezetésű főváros meg is szavazott.

A tragédiákban érintett dolgozók elleni fegyelmi eljárást felfüggesztették a nyomozás elindítása miatt. „A kisfiú halála miatt négy dolgozó ellen emeltek vádat, első és másodfokon is felmentették őket, majd az ismételt ügyészi fellebbezésre tekintettel a nevelőtanárt 2015-ben 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, de ezt 2016-ban 1 év próbára bocsátásra enyhítették” – írta a Népszavának a Fővárosi Főügyészség.

A kislányokat zaklató nevelő esetében nem is indult fegyelmi, közös megegyezéssel távozhatott. A rendőrség végül „bűncselekmény hiányában” lezárta a nyomozást.

Ugyanezt a Bárczy István-díjat kapta meg a bicskei gyermekotthon pedofil vezetője is, is egy fideszes politikus, Bagdy Gábor, Tarlós István helyettese javasolta a díjra. A Népszava szerint Herczeg Krisztián is jó kapcsolatokat ápolhat a kormánypárttal, mivel jelenleg is elnökségi tagja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, amelynek elnöke az a Kardosné Gyurkó Katalin, aki a köztársasági elnök lemondása előtti utolsó napokban is kiállt ki a kegyelmi döntés mellett, persze azóta törölte ezt a bejegyzést a Facebook-oldaláról. Jelenleg Kardosné a Fidesz érdi polgármester-jelöltje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.


Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.

A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.

A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.

A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”

Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.

Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.

A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.

A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.

A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk