Kellett egy csapat – nem sztárok, hanem csapatok nyertek
Ez volt az oroszországi futball-világbajnokságnak legnagyobb tanulsága, amelyet az utóbbi évtizedek leglátványosabb döntője után levonhatunk.
Nem véletlen, hogy már a legjobb négy közé is azok a csapatok jutottak, amelyek a legnagyobb egységet tudták felmutatni, és már jóval előbb elhullottak azok a válogatottak – Argentína, Portugália, Uruguay, Brazília – akiknél egy-két sztárjátékoson állt vagy bukott a győzelem. És nem juthattak előbbre azok sem, - gondoljunk elsősorban a németekre és a spanyolokra - akiknél a szövetségi kapitányok ragaszkodtak a „dicső múlthoz”, ami ezúttal egyet jelentett a „jóllakottsággal”, a motiválatlansággal.
Az sem véletlen, hogy e négy csapat kapusai nyújtották végig a legjobb teljesítményt: Subasic, Courtois és Pickford nem kaptak potyákat (Lloris is csak egy méreteset, a döntőn, de belefért) és nem mellesleg bravúrok egész sorát hajtották végre.
Figyelemre méltó az is, hogy a négy közé jutó válogatottak szövetségi kapitányai valamennyien védekező középpályások voltak, tehát nemigen villogtak, ám nélkülözhetetlen volt szerepük a csapat gépezetében.
Éppen ezért totális víziójuk volt az egyes csapatrészek szerepéről és együttműködéséről. Ezzel függhet össze az is, hogy nem voltak állandó gólfelelősök, hanem a legjobbaknál féltucatnál is többen feliratkoztak a góllistára. Jellemző, hogy Harry Kane úgy végezhetett az élen 6 góllal, hogy az angol center az utolsó három meccsén nem talált kapuba, miközben a vb talán legszebb gólját a francia jobbhátvédtől, Pavard-tól láttuk az argentinok ellen.
És miért éppen a franciák?
A gallkakasos 11 „minimalista” focival jutott el döntőig, minden meccsen csak annyit játszottak, amennyi feltétlenül szükséges volt, egyedül az argentinok ellen sziporkáztak. A legerősebb kerettel felálló kékek éppen ezért kicsit csalódást okoztak, de azért az kétségtelen, hogy Didiker Deschamps masinája végig jól forgott, és kevés gólhelyzetüket ki tudták használni. No és a szerencsével sem álltak hadilábon. A fináléban sem, hiszen öngóllal szereztek vezetést, és a vb egyik legelképesztőbb kapushibáját is kibírták. Tulajdonképpen csak ezen a két meccsen mutatták meg, hogy Mbappé, Griezmann és Pogba mire képes és ezzel 2018-ban vb-t lehetett nyerni.
A nagy egyéniségek éppen akkor hozták magukat, amikor a legjobban kellett.
A horvátok voltak ennek a vb-nek az egyértelmű hősei, vagy ahogyan korábban mondták: az „erkölcsi győztesei”. Még soha egyetlen csapattal sem fordult elő, hogy mind a három egyenes kiesési meccsen hosszabbításban, ráadásul ebből kétszer 11-esekkel jussanak tovább. És ha látszólag a franciáknak jutottak a nehezebb ellenfelek – Argentína, Uruguay, Belgium – a kockásmezeseknek csupa olyan csapatot kellett legyőzniük, akik foggal-körömmel küzdöttek, ellensúlyozva gyengébb játéktudásukat: a dánokat, a házigazda oroszokat, és az angolokat. Ezen felül mindegyik meccsen hátrányból álltak fel, sőt, az oroszok ellen úgy győztek, hogy Modric a 116. percben kihagyott egy büntetőt.

A fináléban is az utolsó percig küzdöttek, a már reménytelennek látszó helyzetben sem adták fel, és még ekkor is voltak kifejezetten szemet gyönyörködtető megoldásaik. Modric, Perisic, Rakitic alighanem újabb híveket szerzett világszerte a focinak.
Olyan csapatot láthattunk, amelynek érdemes volt szurkolni, mert nemcsak futballozni tudnak, hanem szívük is van.
A belgák 3. helye több, mint megérdemelt és ez most nem közhely. Ők játszották az egész vb-n a legszebb, legszellemesebb focit, kár, kontráik, 2-3 húzásból kialakított gólhelyzeteik és persze góljaik élményszámba mentek. Kár, hogy az elődöntőben belefutotak a franciák „játékölő” stílusába, talán egy kicsit több csibészséggel bejuthattak volna a döntőbe. (Ekkor kellett volna beküldeni Nainggolant, ha ott lett volna…). Ezzel együtt Hazard, De Bruyne, Lukaku, Fellaini jó néhány emlékezetes pillanattal ajándékozták meg a focirajongókat és könnyen lehet, hogy számukra a vb-bronz még nem a végállomás.
Az angoloké volt az egyik legrokonszenvesebb csapat, sportszerűségben is példát mutattak. Ki tudja, mi lett volna, ha nem vezetnek az 5. percben a horvátok ellen és nem hagynak ki ordító helyzeteket, de az egyenlítés után feltámadt, rendkívül agresszív ellenféllel már nem tudtak mit kezdeni.
A legnagyobb baj persze a szigetországiak játékával a fantáziátlanság.
Eléggé árulkodó, hogy góljaik többségét és legveszélyesebb helyzeteiket szinte végig pontrúgások előzték meg – ez egy világbajnokságon kevés. Mivel fiatal csapat az övék, vihetik még többre, de ehhez kellene legalább egy olyan irányító, aki színt, ötletet visz a játékba – mint amilyen a sokat emlegetett 1966-os vb-győzteseknél Bobby Charlton volt. Mert azért, mint már fent említettem, csak szürke robotosokkal, egyéniségek nélkül nem megy...
Vajon a vb-ről választják-e az idén az Aranylabdást?
Miután a 63. évében járó trófea ismét a France Football kezében van, könnyen lehet, hogy a világbajnokok közül kapja valaki. Utoljára 2006-ban fordult elő, hogy egy vb-hőst jutalmaztak, akkor Fabio Cannavaro, az olaszok csapatkapitányát választották meg. Kylian Mbappénak tán korai lenne, Antoine Griezmann mellett szólhat, hogy neki még egy Európa Liga-győzelme is van. De nem tartanám elképzelhetetlennek, hogy Luka Modricot jutalmaznák, hiszen nemcsak a vb-ezüstérmes horvátok lelke volt, és hanem a Real Madrid legutóbbi 4 BL-győzelmének is a kovácsa…Minden más szavazás megkérdőjelezné az Aranylabda komolyságát...
Összességében élvezetes, fordulatos vb-t láttunk, nem voltak kirívó sportszerűtlenségek sem a pályán, sem a tribünön, nemigen voltak olyan meccsek, amelyekből sütött a megegyezés, Oroszország sem élt vissza a vendéglátó jogával, amitől sokan tartottak. A foci-szerelmesek most fújhatnak egy nagyot, de nem pihenhetnek sokáig, hiszen ősszel újra indul a BL és az új rendszerű Európa-bajnokság, új esélyesekkel.
A meccsről szóló összefoglalónkat itt találod!
A mérkőzést percről percre követtük, ha kíváncsi vagy a részletekre is, ide kattints!