Nem sikersztori: interjú egy hajléktalan fiatalemberrel
A hajléktalanság egy kurrens téma manapság, amely megosztó tud lenni. Azonban a hajléktalanok is mások és mások tudnak lenni, nagy variancia jellemzi ezt a csoportot (is). Az alábbiakban interjúmat olvashatjátok Lászlóval (38), aki szintén hajléktalan életmódot folytatott fiatal felnőtt korában, de a szokványostól eltérő módon.
László egészen 18 éves koráig intézetben volt, akkor hazakerült, de édesanyjával annyira megromlott a viszonya, hogy egy fél éves otthonlakást követően el kellett mennie, mert édesanyja nem tűrte tovább László életvitelét (akkoriban sokat drogozott és bulizott), és az anyagi megterhelést, mivel László nem szállt be a költségekbe, így utcára került.
– Milyen volt az első nap az utcán, hogyan élted meg?
– Az első nap csak a buliról szólt.
18 évesen a szórakozáson járt folyton az eszem, a sok drogtól nem aludtam 3-4 napig,
így szerencsére csak ritkán kellett alvóhelyet keresnem magamnak. Először barátoknál húztam meg magam, meg lányoknál, egyszer jobb volt, máskor rosszabb, de nem zavart. Ez így ment másfél évig.
– Honnan tudtad előteremteni a pénzt a megélhetésre?
– Mindig is szerettem dolgozni, eléggé aktív embernek tartom magam. Mivel sok ismerősöm volt, tudtam érdeklődni náluk munkalehetőségek iránt, gyakorlatilag bármit elvállaltam. Vettem egy kis Simpsont az intézetből való szabadulásom után, amivel elkezdtem futárkodni egy hotelben, mint iratfutár.
Aztán a családi pótlékból vettem egy autót, hogy több munkát tudjak vállalni, és tudjak benne aludni.
A hotelben le tudtam fürdeni, adtak törülközőt meg fogkefét, sőt, még szolárium is volt! Aztán sajnos egy idő után már nem tudtak elég munkát adni, szóval elvállaltam egy pultos munkát egy talponállóban. Félretenni nem tudtam, napi bérezésben voltam, és annyi meg pont elment ételre, bulira, ruhára, mert hát, valahogy fel kellett öltözni, nem akartam igénytelen lenni. Nem tudtam mit kitalálni, ezért elkezdtem drogot árulni, hogy legyen tartalékom.