HÍREK
A Rovatból

Nem engedélyezte a minisztérium a digitális oktatást a gödöllői iskolában, ahol tanítás közben bontották az azbeszttartalmú tetőt

A felújítás miatt október közepéig nincs fűtés az intézményben. Az iskola igazgatója végül saját hatáskörben rendelt el szünetet a hétre.


Mint arról nemrég mi is beszámoltunk, úgy bontották az azbeszttartalmú tetőt egy gödöllői gimnáziumban, hogy a gyerekek bent ültek az iskolában. Az RTL Híradó birtokába került jegyzőkönyv szerint az építés vezetője is elismerte ezt, de szerinte a veszélyes anyag mennyisége minimális volt.

A felújítás miatt október közepéig fűtés sem lesz az épületben. Egy szülő elmondása szerint a termekben 17-18 fok van, és az osztályfőnökük azt kérte, hogy a gyerekek vigyenek be télikabátot és abban üljenek az osztályban.

A Híradóhoz eljutott másik dokumentum szerint az iskolában a felújítás miatt vezetékek lógnak ki a falból, több helyen beáztak, víz folyik a lámpákból és a kapcsolókból is, a falak penészesek. Szerintük az állapotok miatt nem alkalmas az épület a tanításra.

Az iskola igazgatója kérte a Belügyminisztériumtól, hogy rendeljen el digitális oktatást, de ezt magyarázat nélkül elutasították.

Végül saját hatáskörben szünetet rendelt el a hétre. A minisztérium a Híradónak azt írta, hogy azért nem engedélyezték a digitális oktatást, mert "nincs jogalapja".

Az iskola fenntartója, a Dunakeszi Tankerületi Központ azt írta a Híradó megkeresésére, hogy a bontást végző cég hatósági engedéllyel szedte fel a tetőborítást. A légtérmérés pedig azt igazolta, hogy a levegőben nem volt egészségkárosító koncentrációjú azbeszt. A felújítást a katasztrófavédelem és a munkaügyi hatóság is vizsgálta, és az oktatási tevékenységre nézve veszélyt nem állapítottak meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc a kötcsei házában lesz-e vasárnap a Fidesz piknikjének idején
A volt politikus korábban gyakran töltötte a hétvégéit a településen. Most Orbán Viktor és Magyar Péter is Kötcsén lesz, ahol politikai rendezvényeket tartanak.


Vasárnap Kötcsén a Dobozy-kúriában tartja meg hagyományos évadnyitó rendezvényét a Fidesz. A kötcsei pikniken Orbán Viktor zárt körű beszédet mond. A rendezvényen várhatóan bemutatkozik a párt új kampánycsapata is. A pikniken évről évre részt vesznek a Fidesz meghatározó politikusai és a párt szellemi holdudvarának tagjai is.

A kormánypárt mellett Magyar Péter is bejelentette, hogy ők is rendezvényt tartanak Kötcsén, a Hősök terén, körülbelül 500 méterre a Dobozy-kúriától. A politikus a Facebookon közölte, hogy itt mutatkoznak be a TISZA Párt új arcai is.

Kötcsén van Gyurcsány Ferenc családi nyaralója is. Korábban a Demokratikus Koalíció sajtóosztálya a Telex kérdésére megírta, hogy a család gyakran tölti hétvégéit a kötcsei házban.

A lap most telefonon elérte Gyurcsány Ferencet, akit arról kérdeztek, hogy ő is ott lesz-e vasárnap Kötcsén, illetve mit gondol a politikai eseményekről. A volt kormányfő elmondta, hogy politikáról nem szeretne nyilatkozni, de annyit hozzátett: vasárnap nem lesz otthon a kötcsei házban.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„De jó, hogy nincs köztük Mohamed” – Oroszlány polgármesterének tanévnyitó beszéde több szülőt és tanárt is megdöbbentett
Takács Károly egy szülő kifakadására a közösségi oldalon reagált: „akinek nem tetszik a beszédem, az ne hallgassa meg. S nekik ha tetszik a Mohamed név, akkor keressenek egy migrációs országot”.


Hétfő reggel volt a tanévnyitó ünnepség az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában is. Ezen a város fideszes polgármestere, Takács Károly is beszédet mondott. A 24.hu információja szerint a köszöntőjében többek között az is elhangzott:

"De jó, hogy nincs köztük Mohamed."

Egy másik forrás szerint az is elhangzott:

"Nagyon örülök, hogy az előttem felsorolt elsősök között nincs ilyen. Ezt meg kell őrizni."

Majd hozzátette, hogy Németországban már a legelterjedtebb név az iskolákban a Mohamed.

A lap úgy tudja, hogy a kijelentések miatt több szülő is felháborodott, és a tantestület egy része is megdöbbent.

Az egyik szülő a közösségi oldalán fakadt ki, melyhez a polgármester is hozzászólt. Azt írta:

"akinek nem tetszik a beszédem, az ne hallgassa meg. S nekik ha tetszik a Mohamed név (azaz ezzel a migrációt akartam kifejezni, azzal szembeni véleményem), akkor keressenek egy migrációs országot."

A lap megkeresésére Takács Károly polgármester megerősítette:

„Igen, mondtam, s örülök, hogy az elmúlt időszakról, a rengeteg munkáról nem, de erről hírt adnak.”

Az ügyben megszólalt Borsos Márton, Tatabánya alpolgármestere is:

"Nem véletlenül alapelv az, hogy az iskolákban nem politizálunk. Szomorú látni, amikor egy ünnepi pillanat, egy új tanév kezdetének örömteli rítusa, valaki számára a kirekesztés alkalma lesz. Szomorú, hogy gyerekek előtt hangzik el egy ilyen mondat. Nálunk minden gyerek, minden család, függetlenül névtől, vallástól vagy származástól fontos, és méltó az üdvözlésre. Minden tanulónak sikert, örömet és megbecsülést kívánunk az új tanévhez. Mert az ő jövőjük a legfontosabb."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mire készül Magyar Péter Kötcsén a fideszes Polgári Piknik idején
A TISZA Párt vezetője szerint egy nyugodt és nyitott rendezvényt tartanak, ahol bemutatják a párt új arcait is. Arra számít, hogy kordonok és TEK-esek nélkül találkozhatnak sok hazaszerető magyar emberrel.


Orbán Viktor nemrégiben jelentette be, hogy vasárnap, szeptember 7-én megtartják a hagyományos Polgári Pikniket Kötcsén, ahol minden évben összegyűlik a kormánypárt holdudvara. A hírre reagálva Magyar Péter szintén a közösségi oldalán üzent: „Készüljetek, vasárnap találkozunk Kötcsén!”

A TISZA Párt vezetője most egy bejegyzésben azt is megírta, hogy mi várható:

A pártvezető szerint:

„Hallom, a vergődő hatalom már zavargásokat vízionál Kötcsére vasárnap. Mindenki önmagából indul ki…”

Majd elárulta, mit terveznek:

„Nem, elvtársak, mi egy nyugodt, nyitott rendezvényt tartunk szeptember 7-én 11.00 órától a kötcsei Hősök terén kordonok és TEK-esek nélkül, viszont sok jóérzésű, hazaszerető magyar emberrel.”

A programról is elmondott néhány részletet: „A rendezvényen bemutatkoznak a TISZA új arcai is. Kiderül majd az is, hogy mi a különbség a Menczerek, a Deutschok, a Rogánok és a becsületes szakemberek között. Bemutatjuk azt is, hogy miként épít majd a TISZA-kormány egy működő és emberséges országot, ahol több mint kétmillió embernek csökken a személyi jövedelemadója, ahol radikálisan csökkentjük az áfát és bevezetjük az 5 milliárdos vagyonok felett a vagyonadót”

– áll a közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter Kim Dzsongun és Putyin társaságában vesz részt a kínai győzelem napi parádén
Ott lesz még Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök, Aleksandar Vučić szerb elnök, Robert Fico szlovák elnök, Ilham Aliyev azeri elnök, valamint a türk, az üzbég és a kirgiz államfő is.
Fotó: Kovács Tamás - szmo.hu
2025. szeptember 02.



Kedden délelőtt, még az indulása előtt egy rövid videót tett közzé Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elmondta, hogy Pekingbe utazik, ahol a magyar–kínai együttműködés bővítése és új beruházások megbeszélése szerepel a programjában.

A felvételen arról beszélt: „blokkosodás indult el a világban, ami nagyon nem érdeke Magyarországnak, hiszen a kormány a Kelet-Nyugat együttműködésében érdekelt. És egyébként is mennyire jó, hogy az elmúlt időszakban hazánk a Kelet és a Nyugat gazdasági találkozási pontjává vált.”

A külügyminisztérium közleményéből az is kiderült, hogy a látogatás nemcsak tárgyalásokról szól. Szijjártó Péter részt vesz a pekingi győzelem napi parádén is, ahol a kínai hadsereg legmodernebb fegyvereit mutatják be. A Tienanmen téren több ezer katona vonul majd fel, és láthatóak lesznek légi járművek, tankok és drónelhárító rendszerek is.

A vendéglista különösen figyelemre méltó: ott lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök, Kim Dzsongun észak-koreai vezető, Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök, Aleksandar Vučić szerb elnök, Robert Fico szlovák elnök, Ilham Aliyev azeri elnök, valamint a türk, az üzbég és a kirgiz államfő. Nyugati országok vezetői azonban nem szoktak megjelenni ezen az eseményen.

A győzelem napi felvonulást szeptember 3-án rendezik meg, amellyel Kína a japánokkal szembeni ellenálló háborúra és a II. világháború végére emlékezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: