HÍREK
A Rovatból

Nem ad béremelést a tanároknak a kormány, hanem csak a szakmai bérpótlékot emeli

Ezt amúgy a szakmai szervezetek már korábban is többször kifogásolták. Úgy néz ki, tényleg csak akkor emel érdemben a kormány, ha jönnek uniós pénzek, ezt a rendelet indoklásába is beleírták.


Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amelyet Pintér Sándor a közoktatási konzultáción ígért péntekre. Ugyan ott béremelésről volt szó, ám a szöveg a szakmai bérpótlék 20-ról 32 százalékra emeléséről rendelkezik, és Orbán Viktor írta alá.

A kormány erről döntött:

„A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 16. § (11) bekezdésében a ”húsz„ szövegrész helyébe a ”harminckettő„ szöveg lép. Ez a rendelet 2023. január 1-jén lép hatályba.”

A hivatkozott kormányrendelet ominózus, eddig hatályos szövegrésze így rendelkezik:

„A pedagógus előmeneteli rendszer hatálya alá tartozó foglalkoztatott a (9) bekezdésben foglaltak alapján a pótlék és illetményeltérítés nélkül számított illetménye húsz százalékának megfelelő ágazati szakmai pótlékra jogosult.”

Tehát a kormány nem a munkabért növeli, hanem az ágazati szakmai pótlékot, és ez 10 százalékos növekménynek felel majd meg.

A Telex szerint azonban ezt a szakmai szervezetek már korábban is többször kifogásolták, hiszen a pedagógus munkabérek számítási alapját jelenleg is a 2014-ben meghatározott 101.500,- Ft összegű vetítési alap határozza meg, aminek következtében 2015-től a pedagógus életpálya munkabérei elszakadtak a mindenkori minimálbértől.

Pintér egyébként is óvatosan fogalmazott pénteken: további ígéreteket csak akkor tesz a tanároknak, ha már a számlájukon vannak az uniós források. Emiatt eddig csupán a korábban megígért 10 százaléknyi emelésről döntöttek.

Az indoklásban meg is jelenik ez:

„A Kormány elkötelezett a pedagógusok bérének emelése mellett, ezért a hazánknak járó uniós források megérkezését megelőzően is döntést hozott a béremelések folytatásáról. Ennek alapján a rendelkezésre álló hazai források terhére 2023 januárjától az előző évi bérszinthez képest 10%-os béremelésre kerül sor. Amint az Európai Uniós források megérkeznek, a kormányzati vállalásoknak megfelelő mértékű béremelés következő lépéseire is sor kerül.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Piros lap! - Megvan a vb első kiállítása, és majdnem az első tizenegyese is
Rögtön a nyitómérkőzésen kiállították az egyik dél-afrikai védőt, akinek nagyon más választása a szabálytalanságon kívül nem is volt. Csak bottal üthette volna a kapura törő mexikói csatár nyomát.


Yaya Sithole (Dél-Afrika) egyértelmű gólhelyzetet hiúsított meg a Mexikó-Dél-Afrika mérkőzés 48. percében, ezért a mutatványáért pedig a játékvezető piros lappal szankcionálta. Ez a 2026-os világbajnokság első kiállítása.

Centiken múlt, hogy a faltból büntető legyen, a bíró végül csak egy tizenhatoson éppen kívül eső szabadrúgást ítélt meg, amiből Mexikó nem tudott eredményes lenni.

Dél-Afrika így emberhátrányban kénytelen befejezni a meccset, amelyen egyelőre Mexikó érezhetően jobban játszik, és csak a szerencse, egy kapufa és Sithole taktikai kiállítása akadályozza meg, hogy durva kiütés legyen a mérkőzésből. Az eredmény a játék képét nem tükrözi, Mexikó vezet 1-0-ra.

Ezzel a góllal:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk