Nekiestek a kommentelők G.w.M-nek miután a rapper a betegségére hivatkozva lemondta a nagyobb koncertjeit. Sokak egészen más okot sejtenek amögött, hogy elmaradnak a bulik.
G.w.M. az utóbbi időben komoly problémákkal küszködött. A rapperen ugyanis eluralkodott a depresszió, a bal fülében pedig leállt az egyensúlyért felelős szerve. Emiatt állandó szédülés, hányinger és levertség kínozza. Ezért a napokban
úgy döntött, lemondja a betervezett nagyobb élőzenekaros koncerteket, mert nem tudna 60-70 percet folyamatosan a színpadon tölteni. A kisebb bulikat azonban megtartja.
A Redditen a kommentelők most neki is mentek a rappernek. Sokak szerint ugyanis nem az egészségügyi állapota miatt kell lemondani a koncerteket, hanem azért, mert ezekre nagyon kicsi volt az érdeklődés.
„Akinek »leáll az egyensúlyközpontja« az nem koncertezik EGYÁLTALÁN, 20 perces kis bulikat sem vállal, vezetni meg pláne nem vezet! Ez jó duma, hogy elkendőzzék mennyire nem érdekelt senkit az Akvás buli”
- írta egy hozzászóló.
Kulcsár Edina reagált is a pletykákra, szerinte az orvos kimondottan javasolta a párjának, hogy vezessen, „és ezzel erőltesse a szemét”. Korábban azonban a Ripostnak Bense Tamás orvos azt mondta, hogy semmilyen körülmények között nem ajánlott gépjárművet vezetni, mivel „a fülkristályok elmozdulása általában szédülést, egyensúlyzavart, de a legrosszabb esetben még eszméletvesztést is okozhat”.
Nekiestek a kommentelők G.w.M-nek miután a rapper a betegségére hivatkozva lemondta a nagyobb koncertjeit. Sokak egészen más okot sejtenek amögött, hogy elmaradnak a bulik.
G.w.M. az utóbbi időben komoly problémákkal küszködött. A rapperen ugyanis eluralkodott a depresszió, a bal fülében pedig leállt az egyensúlyért felelős szerve. Emiatt állandó szédülés, hányinger és levertség kínozza. Ezért a napokban
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tévétörténelmi pillanat és meglepő kiesés a Nagy Duett elődöntőjében
Az utolsó két páros közül már csak a nézők szavazatai döntöttek. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.
Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik siker sorozatának → sikersorozatának főcímdalával érkeztek.
Az adás végére kialakult a döntő mezőnye. A veszélyzónába három páros került: Radics Gigi és Visváder Tamás, Nótár Mary és Aurelio, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. Közülük utóbbi duó bejutott a döntőbe, a másik két páros közül pedig már csak a nézők szavazatai döntöttek.
A hetedik évad elődöntőjében végül Radics Gigi és Visváder Tamás búcsúzott. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
A döntőben így már csak három páros küzdhet tovább A Nagy Duett címéért.
Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.
Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik siker sorozatának → sikersorozatának főcímdalával érkeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miindenki szétizgulta magát – A Nagy Duettben kis híján nem tudott színpadra állni az egyik páros
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.
Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.
A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.
Lékai-Kiss Ramóna a kulisszák mögött így beszélt a helyzetről:
„Nagyon izgulunk, ugyanis úgy alakult az esténk, hogy Bence a Vígszínházban játszik, előadása van, és azt hiszem, ha minden igaz, 21 óra 39 perckor fog lelépni onnan a színpadról.”
Hozzátette:
„Akkor beül egy autóba, ami áthozza ide, és számításaink szerint körülbelül 52-re megérkezik, de 22 órakor, tehát rá 8 percre színpadon kell lennünk, és fel kell öltöznie a jelmezbe, és fel kell, hogy portozzák.”
Elmondása szerint, még ha a haját és a sminkjét el is engedik, akkor is kérdéses, hogy időben felérnek-e a színpadra.
„Az a kérdés, hogy színpadra tudunk-e állni ma este” – mondta a színésznő.
Végül a páros este 22 óra 20 perc körül megérkezett a TV2 stúdiójába, és színpadra is álltak. A produkciójukban a Barátok közt főcímdalát adták elő, amit Lékai-Kiss Ramóna „tévétörténelmi pillanatként” jellemzett.
Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.
A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A francia Thylane Blondeau mindössze hatéves volt, amikor világszerte ismert lett, miután „a világ legszebb kislányának” nevezték. Háromévesen kezdett modellkedni, miután Jean Paul Gaultier felfedezte.
Ma már 24 éves, és olyan ismert divatmárkáknak dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, a L'Oréal Paris, a Versace, a Ralph Lauren vagy a Hugo Boss - írja az Unilad.
2018-ban a The Telegraphnak mesélt arról, hogy gyerekként nem érzékelte a körülötte zajló felhajtást. Így fogalmazott:
„Az emberek azt mondják: »Tudod, te vagy a világ legszebb kislánya«, te meg csak annyit mondasz: »Nem, csak az iPademmel játszom.«” Hozzátette: „Még most is azt mondják: »Te vagy a legszebb lány«, én meg csak annyit válaszolok: »Nem, még mindig nem, csak egy ember vagyok, egy tinédzser.«”
Ugyanabban az évben elindította saját divatmárkáját, amely a Heaven May Clothing nevet kapta. A név két középső nevéből származik. A lapnak azt is elmondta, hogy olyan ruhákat szeretett volna tervezni, amiket ő maga is hordana.
Így fogalmazott: „Sokat utazom, úgyhogy olyan ruhákat szeretnék, amiket bármikor fel lehet venni – kényelmes ruhákat. Tinédzser vagyok, szóval nálam a pulcsik, nadrágok és melegítők a nyerők.”
Az Instagram-oldalát több mint 7 millióan követik. 2022-ben ott mutatta meg először, hogy már barna hajjal látható.
A francia Thylane Blondeau mindössze hatéves volt, amikor világszerte ismert lett, miután „a világ legszebb kislányának” nevezték. Háromévesen kezdett modellkedni, miután Jean Paul Gaultier felfedezte.
Ma már 24 éves, és olyan ismert divatmárkáknak dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, a L'Oréal Paris, a Versace, a Ralph Lauren vagy a Hugo Boss - írja az Unilad.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gigi Hadid harmincadik születésnapjára bulit rendeztek, ahol egy fotó is készült róla és Bradley Cooperről. A képen megcsókolják egymást.
A fotó egy hatalmas, háromszintes csokoládétorta mögött készült, ahol Hadid átkarolta Cooper arcát, miközben szenvedélyesen csókolták meg egymást.
Ez a fotó az Instagramon is megjelent, így a kapcsolatukat most már nyilvánosan is felvállalták.
A modell az ünneplésről szombaton több képet is megosztott, az egyikben Cooper is szerepel. A poszt mellé ezt írta:
„Olyan szerencsésnek érzem magam, hogy harminc lehetek!”
Majd így folytatta:
„Olyan szerencsés vagyok minden csúcs és mélypont miatt – minden lecke és ajándék, amit ezek hoztak nekem. Hogy mindezt érezhetem! Szerencsés vagyok, hogy anya, barát, társ, testvér, lány és kolléga lehetek néhány hihetetlen ember mellett!!”
Egy ideje már megy a pletyka arról, hogy Gigi Hadid, a 30 éves modell, aki egy gyermek édesanyja, és Bradley Cooper, az 50 éves, sokszoros Oscar-jelölt színész együtt vannak.
A párt április 25-én együtt látták megérkezni a New York-i Le Chalet étterembe, kéz a kézben. A fotókon Hadid gyűrűsujján egy aranygyűrű is feltűnt.
Mostantól viszont ez már nem pletyka, szóval nyugodtan tovább lehet adni azt a roppant fontos információt mindenkinek különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy Hadid és Cooper egy párt alkotnak.
Gigi így zárta a posztját: „Szerencsés vagyok a világ minden tájáról érkező támogatásért és bátorításért, nap mint nap és a születésnapomon is. Nagyon jól éreztem magam az ünneplésen, és áldás, hogy ennyire szeretve érezhetem magam! Hálás vagyok, és megtiszteltetés számomra, hogy egy új évtizedbe léphetek.”
Hadid és Cooper először 2023 októberében jelentek meg együtt, amikor vacsorázni mentek a Via Carota étterembe New York West Village negyedében.
Gigi márciusban a Vogue-nak adott interjújában beszélt arról, milyen fontos megtalálni azt, akivel kölcsönösen támogatják egymást:
„Eljutni oda, hogy tudd, mit akarsz és mit érdemelsz egy kapcsolatban, létfontosságú. Aztán megtalálni valakit, aki szintén tudja, mit akar és mit érdemel. És mindketten dolgoztok magatokon külön-külön, hogy együtt a lehető legjobb társak lehessetek.”
Hozzátette: „Rengeteget ad nekem: bátorítást és hitet. Ha olyan emberek biztatnak, akiket csodálsz, az óriási önbizalmat adhat. Olyankor azt gondolom: mi a legrosszabb, ami történhet, ha megpróbálom?”
Coopernek van egy nyolcéves kislánya, Lea, akit Irina Shaykkal való korábbi kapcsolatából nevel. Hadidnak pedig négyéves lánya van Zayn Maliktól, akivel több mint két év után 2021 végén szakítottak.