Nehéz megvédenünk a gyermekeinket, ha olyanra bíztuk, aki bántalmazza
Mostanában a pedagógusoktól hangos az internet. A cikkek egy része kiosztja a szülőket, hogy mégis mi lenne a dolguk és milyen mulasztásokat követnek el, amit nem a pedagógusok dolga lenne korrigálni, ergo a nevelés, fejlesztés nem tartozik a feladataik közé, (azért bennem már ez is kérdéseket vet fel...) mások pedig leírják, hogyan telik el egy munkanapjuk, és úgy általában mik a feladataik, milyen nehéz és sokrétű ez a pálya és mennyire nincs megbecsülve és megfizetve, miközben Vekerdy arra bátorítja a szülőket, hogy szarják le az iskolát.

Kicsit erősnek tartom, hogy még ily módon is a szülőkre próbálnak nyomást gyakorolni, holott a fizetéseket és óvodai-iskolai férőhelyeket, körülményeket nem mi, szülők határozzuk meg.
A legtöbb oviban, iskolában a szülők támogatják a pedagógusok munkáját, ahogyan lehetőségeik engedik.
Ügyes kezű apukák festenek, barkácsolnak, varrni tudó anyukák varrnak, gyümölcsöket, nasikat, tisztasági csomagot, színezőket, játékokat, rajzpapírt hordanak be szülők ezrei napi szinten a gyermekek óvodájába, iskolájába. Kiemelt napokon ajándékkal köszönjük meg a a tanárok munkáját, kirándulások, úszásoktatás alkalmával kísérőként van jelen, aki segíteni tud. Sok szülő munka után, hétvégén és a családi élet rovására próbálja behozni a tanórai elmaradást, tehát úgy érzem, hogy az átlag szülő igenis jelen van, és gyakran erőn felül igyekszik besegíteni.
Mindeközben azzal szembesülünk, hogy
a jelenlegi szülőkhöz és gyermekekhez látszólag képtelen, vagy csak nem óhajt alkalmazkodni a rendszer.
Egyrészt az iskolák működési ideje nem kedvez a mai nagyszülőmentes szülői társadalomnak, másrészt meg se próbálják felkelteni az gyerekek érdeklődését, megérteni, szeretni és motiválni őket. Valóban túlingerelt és túlféltett generációt nevelünk, sőt, lehet, hogy szemtelenebbek is, mint mi voltunk, de ők gyerekek, vágynak felfedezni a világot, csak talán picit korszerűbben kéne hozzájuk állni.

Sajnos a tanévek itthon úgy vannak kitalálva, hogy egyáltalán nem kedveznek a családoknak, szülőknek.
Nem csak a pedagógusok, a szülők is szeretnének dolgozni, sokan hivatástudatból, mert bár szép hivatás a pedagógusé, de nem az egyetlen, más is szeret szívből dolgozni.
Ha pedig nem ilyen szerencsés, legalább azért, hogy fedezni tudja a családfenntartás költségeit. A nevelés nélküli napokkal, összevont csoportokkal, nyári szünettel és óvodai, iskolai nyitva tartással nagyon nehéz helyzetbe kényszerítik a dolgozó szülőket, hiszen a szülőknek nincs annyi szabadságuk, mint a pedagógusoknak, és aki 8 órában dolgozik, nem ér haza, csak jóval délután 5 óra után, amikor már minden ovi és iskola bezárt.
Képtelenség még az egygyerekes és kétszülős családokban is alkalmazkodni a nevelési, oktatási év rendjéhez.
A családoknak komoly anyagi megterhelést jelent, ha alkalmazniuk kell valakit, aki napi szinten oviból, iskolából hazahordja a gyerekeket, nem beszélve a nyári táborok költségeiről. Mindeközben gyakran nem támogatást kapnak, hanem elvárásokat, szájhúzásokat, pusztán azért, mert dolgoznak.

A tanárok sem pusztán emberszeretetből, hivatástudatból, hanem munkaköri kötelességből és fizetésért is dolgoznak.
Ha multis fizetést szeretnének, azzal bizony együtt járna a folyamatos, mérhető teljesítmény, ügyfélközpontúság (esetükben a gyerek-és szülőközpontúság) és valós 8-8,5 órás munkahelyi jelenlét alap szabadsággal, ami huszonegynéhány nap.
Megbecsülést pedig igenis kapnak gyerekektől és szülőktől, iskolaigazgatótól, önkormányzattól. Kitüntetéseket, okleveleket, évközi és év végi ajándékokat. Később pedig láthatják munkájuk elismerését, ha egy-egy tanítványuk sikeres lesz, sosem felejti el, kinek köszönheti az alapokat.
Ismer viszont mindenki a múltjából bántalmazó pedagógust is, akik a pályán vannak évtizedekig, és gyermekek ezreit nyomorítják. Attól tartok, leginkább ők azok, akik szidják a szülőket, gyerekeket, rendszert, és vágyják az elismerést ahelyett, hogy észrevennék magukon a kiégés tüneteit, és tennének ellene.

Nehéz megvédenünk a gyermekeinket, ha kénytelenek vagyunk olyanra bízni, aki ahelyett, hogy kinyitná számára a világot és segítene kibontakoztatni a képességeit szavaival és tetteivel bántja őt, olyan nyomokat hagyva benne, amire még felnőttként is emlékezik.
Úgy vélem, ha ezek az emberek eltűnnének a pályáról, sokkal több motivált, proaktív és kompetens pedagógus lépne a helyükre, akik esetleg pont miattuk dolgoznak máshol, vagy épp a szakmában vannak, de nem olyan hangosak, mint társaik, csak szépen csöndben teszik a jót. Máris megbecsültebb lenne a szakma, többen választanák, így magasabb lenne a felvételi ponthatár, nagyobb az elvárás, hatékonyabb a szűrés, ami vonzaná magával a vágyott bért, megbecsülést és korszerű oktatást, amit minden rátermett pedagógus, és kisgyermek megérdemelne. Példaként elég, ha megnézzük a magán, alapítványi és alternatív óvodákat, iskolákat.