Az orosz hatóságok azt állítják, hogy még nem állapították meg Navalnij halálának okát, ezért nem adják ki a holttestet a családnak. A mentősök eközben azt állítják, hogy sérüléseket láttak az elhunyt testén és arcán. Úgy vélik, hogy ezek olyan sebek, amelyek akkor keletkezhetnek, ha valakit a földre szorítanak, miközben a teste rángatózik.
A Novaja Gazeta úgy értesült, hogy egy mentős szerint ha valaki a börtönben hal meg, akkor a testét a halottkém hivatalába viszik, de most egy kórházba szállították.
„Bevitték a hullaházba, aztán két rendőrt állítottak az ajtóhoz. Akár ki is rakhattak volna egy táblát azzal a feliratta, hogy »valami gyanús dolog folyik itt!« Természetesen mindenki tudni akarta, mi történt, hogy mire fel ez az óriási titkolózás, illetve hogy valami komoly dolgot rejtegetnek-e”.
Ezt követően gyorsan megjelent a közlemény, amely szerint Navalnij halálakor „nem történt bűncselekmény”, és nem fegyver által halt meg.
A kórházi dolgozók arról számoltak be, hogy a legtöbb patológust eltiltották attól, hogy elvégezze a boncolást. Egyesek szerint Moszkvából kapták az utasítást, mások szerint viszont az intézmény igazgatója döntött így. Többek szerint mindenki tudja a haláleset politikai kapcsolatát, és ezért félnek, hogy ne legyen közük a holttesthez.
A mentős úgy véli, hogy Navalnij halálát szívleállás okozhatta, és megpróbálták újraéleszteni. De azt nem tudni, mi okozta a szívleállást.
A lapnak a börtöntábor egyik lakója elmondta: „rejtélyes zűrzavar” tört ki az orosz ellenzéki politikus halálát megelőző napon. Megerősítették a tábor biztonsági intézkedéseit, miközben az őrök szokatlanul sietve végezték el az ellenőrzést. Az ablakból pedig látták, hogy éjjel autók érkeztek a börtönbe, de azt nem tudták, hogy hová.
Másnap viszont szokatlanul alapos volt a cellák ellenőrzése. Lefoglaltak telefonokat, kártyát, fűtőtestet, amit eddig engedtek a raboknak. Hozzátette, hogy az ilyen ellenőrzésekről korábban egy hónappal előbb értesítették őket is, mert nem volt érdeke a börtönnek sem, hogy szabálytalanságot találjanak.
Navalnij halálhíre gyorsan elterjedt a börtönben. A rab szerint a mentő csak később érkezett. Úgy vélte, hogy a politikus előbb halhatott meg, mint ahogy a hivatalos tájékoztatás állítja, lehetséges, hogy még az éjszaka.
A lap megjegyzi, hogy a valóság jó eséllyel titok marad, mert a halálhír bejelentése után a hatóságok és a közeli börtönök vezetői is összeültek, valószínűleg azért, hogy megegyezzenek a Navalnij halálával kapcsolatos kommunikációról.
Az orosz hatóságok azt állítják, hogy még nem állapították meg Navalnij halálának okát, ezért nem adják ki a holttestet a családnak. A mentősök eközben azt állítják, hogy sérüléseket láttak az elhunyt testén és arcán. Úgy vélik, hogy ezek olyan sebek, amelyek akkor keletkezhetnek, ha valakit a földre szorítanak, miközben a teste rángatózik.
A Novaja Gazeta úgy értesült, hogy egy mentős szerint ha valaki a börtönben hal meg, akkor a testét a halottkém hivatalába viszik, de most egy kórházba szállították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.
Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.
Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.
Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben
„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.
Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:
„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”
A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.
A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.
„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”
Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.
Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.
Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”
– teszi hozzá.
A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.
A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.
Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.
Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.
A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.
A Fehér Ház kommunikációja a botrány kirobbanása után fordulatot vett. Karoline Leavitt szóvivő kezdetben „álfelháborodásként” utasította vissza a kritikákat. „Ez egy internetes mémvideóból van, amely Donald Trump elnököt a dzsungel királyaként, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként ábrázolja” – írta, majd hozzátette:
„Kérem, hagyjanak fel az ál-felháborodással, és számoljanak be ma valami olyasmiről, ami valóban fontos az amerikai közvélemény számára.” Később azonban egy másik Fehér Házi tisztviselő már arról beszélt, hogy a posztot tévedésből tették közzé. „Egy Fehér Házi alkalmazott tévedésből tette közzé a bejegyzést. Eltávolítottuk.”
A bejegyzés azonnali politikai visszhangot váltott ki. Tim Scott, fekete bőrű republikánus szenátor is bírálta a posztot. „Remélem, hogy hamis volt, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól. Az elnöknek el kell távolítania” – írta a közösségi médiában. Derrick Johnson, az NAACP elnöke közleményében úgy fogalmazott: „Donald Trump videója nyíltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült.” A Republicans Against Trump csoport annyit írt: „Nincs legalja.”
A fekete emberek majmokkal való, rasszista azonosításának hosszú múltja van az Egyesült Államokban. A gyakorlat a 18. századi kulturális rasszizmusig és azokig az áltudományos elméletekig nyúlik vissza, amelyekkel a rabszolgaságot igazolták. Thomas Jefferson azt írta, hogy a fekete nők az orangutánok kedvelt szexuális partnerei. Dwight Eisenhower elnök az 1950-es években azzal érvelt, hogy a fehér szülők aggódnak lányaik miatt, ha „nagy fekete hímekkel” kerülnek egy osztályba. Magát Obamát már elnökjelöltként és elnökként is majomként vagy más főemlősként ábrázolták pólókon és egyéb árucikkeken.
Trump maga is régóta személyeskedve bírálja Obamát, és gyakran használ uszító, időnként rasszista retorikát. A 2024-es kampányában azt mondta, hogy a bevándorlók „mérgezik országunk vérét”. Első elnöki ciklusa idején a többségében fekete lakosságú fejlődő országok egy részét „szarfészek országoknak” nevezte. Amikor Obama a Fehér Házban volt, Trump terjesztette a hamis állításokat, miszerint a 44. elnök Kenyában született, és így alkotmányosan nem lett volna jogosult az elnöki tisztségre.
Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.
A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: „A valóságos támogatottságunk az mindig kisebb volt, mint a mandátumarányú fölényünk”, mondta egy zárt körű aktivista fórumon
A Fidesz elnökeként szólt a párt aktivistáihoz, és elismerte a mandátumok és a szavazatok aránytalanságát. Szerinte a kampány utolsó két hete döntő lesz.
„A választási rendszer a kis győzelmet is fölnagyítja”
– ezzel a mondattal ismerte el Orbán Viktor miniszterelnök Mezőtúron, hogy a korábbi kétharmados győzelmek mögött nem állt kétharmados társadalmi támogatottság. A kormányfő egy zárt körű aktivista fórumon arról beszélt, hogy az április 12-i választás kimenetele akár egyetlen mandátumon is múlhat.
Orbán Viktor csütörtökön tartott fórumot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen. Az eseményre a Telex munkatársait először nem akarták beengedni, de később a miniszterelnök közösségimédia-menedzsere, Kaminski Fanny engedélyezte a forgatást – írta a hvg.hu.
A helyszíni beszámoló szerint a miniszterelnököt tapsvihar és „Viktor, Viktor!” kiáltások fogadták.
A miniszterelnök a beszéde elején jelezte, hogy az esemény nem klasszikus kampánygyűlés. „Nem úgy fogok beszélni, mint miniszterelnök, hanem mint pártelnök” – tette hozzá.
A pártelnök ezután fejtette ki, hogy a parlamenti mandátumok aránya nem tükrözi a valós szavazati arányokat.
„Nehogy véletlenül azt higgyék, hogy a megelőző választásokon mi olyan arányban nyertük meg a választást, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben”
– mondta. Szerinte a választási rendszer „olyan, hogy a végén a kis győzelmet is fölnagyítja, és elbillenti a győztes felé.”
Orbán az április 12-i országgyűlési választás tétjét is felvázolta, hangsúlyozva, hogy
„a kampány utolsó két hete döntő lesz”, és akár egyetlen mandátumon is múlhat a győzelem.
Arra buzdította a helyi aktivistákat, hogy kopogtatással segítsék a Fidesz jelöltjét.
A miniszterelnök belső mérésekre hivatkozva azt állította, hogy a helyi egyéni képviselő, Herczeg Zsolt és a Fidesz is „utcahosszal vezet” a régióban egy tavaly szeptemberi kutatás szerint. Hozzátette, a kormány mögött áll a társadalmi többség, a kérdés csak az, hogy ők elmennek-e szavazni.
A választási rendszer aránytalansága régóta visszatérő kritika ellenzéki pártok és független elemzők részéről a 2011 és 2013 között átalakított választási törvény miatt. A bírálatok középpontjában a győzteskompenzáció áll, amely elemzések szerint 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is 5-6 plusz listás mandátumhoz juttatta a Fideszt, ezzel hozzájárulva a kétharmados többséghez. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet korábbi jelentései is megállapították, hogy az állami és kormánypárti erőforrások összefonódása, a médiakörnyezet torzulásai és az átláthatatlan kampányfinanszírozás egyenlőtlen versenyfeltételeket teremtettek a választásokon.
Orbán kijelentésére Török Gábor politikai elemző is reagált a közösségi oldalán: „Milyen más lenne, ha sok egyéb témában is ilyen világosan és tényszerűen lehetne beszélni”.
VIDEÓ: Orbán titkos gyűlése
A Telex a felvételhez még hozzátette: "A miniszterelnök országjárásának mezőtúri állomására egy olvasói tipp alapján jutottunk el, mivel csak a baráti sajtónak árulják el, hogy merre jár. A rendezvény annyira titokzatos volt, hogy még a meghívottak se mind tudták, kit jöttek meghallgatni."
„A választási rendszer a kis győzelmet is fölnagyítja”
– ezzel a mondattal ismerte el Orbán Viktor miniszterelnök Mezőtúron, hogy a korábbi kétharmados győzelmek mögött nem állt kétharmados társadalmi támogatottság. A kormányfő egy zárt körű aktivista fórumon arról beszélt, hogy az április 12-i választás kimenetele akár egyetlen mandátumon is múlhat.
Orbán Viktor csütörtökön tartott fórumot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen. Az eseményre a Telex munkatársait először nem akarták beengedni, de később a miniszterelnök közösségimédia-menedzsere, Kaminski Fanny engedélyezte a forgatást – írta a hvg.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az adatvédelmi hatóság nem vizsgálja, hogyan kerültek a kormányhoz a gyöngyösi tüntetők személyes adatai
A NAIH elnöke szerint a gyöngyösi tüntetők a demonstráción való részvétellel a közéleti viták alakítóivá váltak. A hatóság így nem vizsgálja, hogyan kerülhettek a tüntetők különleges bűnügyi adatai a kormánypártokhoz.
Hivatalból nem vizsgálja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, hogyan kerülhettek a kormányhoz a Lázár János gyöngyösi fórumán tüntető romák állítólagos bűnügyi adatai – írja a 24.hu. A hatóság elnöke szerint az érintetteknek maguknak kell eljárniuk az ügyben, és azokhoz kell fordulniuk, akik a felvételeket nyilvánosságra hozták.
Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke a lap kérdéseire azt válaszolta, hogy az adatkezelés érintettjei „érintetti joggyakorlással élhetnek a videót nyilvánosságra hozó adatkezelők felé, melyben tájékoztatást kérhetnek az általuk kifogásolt adatkezeléssel kapcsolatos információkról”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bűncselekményekkel vádolt tüntetőknek Lázár Jánoshoz kellene fordulniuk felvilágosításért.
Az ügy azért is kényes, mert a bűnügyi személyes adatok különleges védelem alatt állnak, és az állítólagos priuszok még Orbán Viktorhoz sem juthattak volna el jogszerűen. Péterfalvi ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy „a bűnügyi személyes adatok kezelésére vonatkozó előírásokat konkrét jogszabályok rögzítik, beleértve azt is, hogy ezeket a különleges személyes adatokat ki, hogyan, milyen körülmények között ismerheti meg.”
A hatóság elnöke szerint az ügyben két alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyes adatok védelme ütközik.
Álláspontja szerint azzal, hogy a tüntetők részt vettek a demonstráción, a közéleti viták aktív alakítójává váltak, ezért „az őket érintő vagy minősítő, a személyüket támadó véleménynyilvánításokat nagyobb türelemmel kell tűrniük.”
A hatóság gyakorlata szerint az ilyen alapjog-ütközést megvalósító esetekben csak kérelemre járnak el.
Mindeközben az Amnesty International már beadvánnyal fordult az adatvédelmi hatósághoz és a Legfőbb Ügyészséghez is a tüntetők adatainak politikai célú felhasználása miatt. A jogvédő szervezet vitatja, hogy a bűnügyi adatok megszerzése és nyilvánosságra hozatala jogszerű lett volna.