HÍREK
Öt nyugati ország közös nyilatkozatban állítja, hogy a politikus testében egy idegen mérget találtak. A Kreml szerint az egész csak egy PR-fogás, és részletes teszteredményeket követelnek.
HÍREK
A brit külügy és négy szövetségese a müncheni konferencián tette közzé a laboratóriumi eredményeket. A közös nyilatkozat szerint a Kremlt teszik felelőssé, és az ügyet a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez viszik.
HÍREK
A luxusnak nincs határa: csak a fürdőszobai kiegészítőkre 91 millió forintnyi rubelt költöttek. A birtokon fehér homokkal feltöltött mesterséges strand és egy teljes magánklinika is található.
HÍREK
Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina terjesztette be az indítványt. A döntés a Fővárosi Közgyűlés kezében van, az orosz nagykövetséggel szembeni emlékhely miatt is figyelnek rá.
HÍREK
A korábbi hivatalos vizsgálatok betegségeket neveztek meg okként, de az özvegy szerint a halál túl hirtelen volt ehhez. Szerdai videójában azt mondta, két nyugati labor a férjétől származó mintákat elemezte, részleteket azonban nem közölt.
HÍREK
Természetesen ez még hat évig nem aktuális, és különben is ahhoz kötötte szándékát, hogy Vlagyimir Putyin tűnjön el az orosz közéletből.
HÍREK
Korábbi orvosa szerint az sem kizárt, hogy újra Novicsokkal törtek Alekszej Navalnij életére. Annyi már biztos, hogy a hatóságok megpróbálták eltitkolni a haldokló politikus tüneteit.
HÍREK
Julija Navalnaja a mai napig nem kaphatta meg férje személyes tárgyait. Nem férhet hozzá a boncolási jegyzőkönyvhöz sem.
HÍREK
A februárban elhunyt orosz ellenzéki képviselő felesége ellen a vád szélsőséges szervezetben való részvétel. Ha visszatér hazájába, börtönbe zárják.
HÍREK
Hírszerzési és nyilvános információk elemzéséből jutottak erre. Néhány európai ország titkosszolgálata nem osztja az amerikaiak elképzelését. Aki így látja, „nyilvánvalóan nem ért semmit a modern Oroszország működéséről” - mondta Navalnij munkatársa is.
HÍREK
A vád szerint anyagokat gyűjtött, illetve videókat, kiadványokat készített és szerkesztett Navalnij korrupcióellenes alapítványa számára. Az orosz rezsim szerint ez szélsőséges szervezettel való együttműködés.
HÍREK
Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott az orosz elnök, miután 87 százalékkal megnyerte a választásokat. Elismerte, hogy a halála előtt beleegyezett egy fogolycserébe, de közben Navalnij meghalt.
HÍREK
A magyar miniszter erről videót is feltöltött YouTube-oldalára. Mindeközben egész Európa Putyin egyik legnagyobb ellenfelét gyászolta.
HÍREK
Az ellenzéki politikust pénteken temették el Moszkvában. Julija Navalnaja és a család két gyermeke biztonsági okokból nem vett részt a szertartáson.
HÍREK
Pénteken vettek végső búcsút Alekszij Navalnijtől Moszkvában. A temetésen - a helyszíni beszámolók szerint – több ezren vettek részt. Miközben a koporsót a földbe engedték, a Terminátor 2 című film főcímdala szólt.
HÍREK
Az orosz ellenzéki politikust pénteken búcsúztatják Moszkvában. Miután a koporsóját kihozták a templomból a gyászolók virágot dobáltak a halottaskocsira.
HÍREK
Az orosz ellenzéki politikust Moszkva Marjino kerületének egyik templomában búcsúztatják, a temetés pedig a közeli temetőben lesz. A Kreml szóvivője emlékeztetett, hogy a nem engedélyezett összejövetelek törvénysértők.
Népszerű
Ajánljuk