HÍREK
A Rovatból

Navalnij szerint Putyin adott utasítást a megmérgezésére, azt is elmondta, miért

Az orosz ellenzéki politikus részletesen beszélt a megmérgezéséről és arról, hogy ha nem Putyin áll az akció mögött, akkor ennél csak rosszabb lehetőségek vannak. A Kreml szerint a CIA együttműködik Navalnijjal.


Alekszej Navalnij szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő adott utasítást a megmérgezésére, és a bűncselekmény indítéka az lehet, hogy a Kreml igyekszik megakadályozni a fehéroroszországi válsághoz hasonló folyamatok beindulását. Az orosz ellenzéki politikus erről a novicsok típusú szovjet harci idegméreg egy új fejlesztésű fajtájával elkövetett támadás óta adott első interjújában beszélt, amely csütörtökön jelent meg a Der Spiegel című német hírmagazin hírportálján.

"Nem ajándékozom meg Putyint azzal, hogy nem térek vissza Oroszországba" - mondta Alekszej Navalnij, aki szavai szerint napról napra jobban van, szellemi képességeit teljes mértékben visszaszerezte, és berlini orvosai segítségével gyorsan halad előre fizikai felépülése.

"Most az a dolgom, hogy az a fickó legyek, aki nem fél. És nem is félek!" - mondta Navalnij, aki szerint megmérgezésének egyetlen lehetséges magyarázata, hogy "a Kreml érzi, hogy rendkívüli eszközöket kell alkalmazni egy >fehérorosz forgatókönyv< megakadályozásához. A rendszer a túlélésért küzd, és ennek következményeit tapasztaltuk meg éppen".

Arra a felvetésre, hogy esetleg mégsem Putyin áll a támadás mögött, azt mondta, hogy "akkor minden nagyon sokkal rosszabb lenne", mert egyetlen pohár új fejlesztésű novicsokkal meg lehet gyilkolni az összes utast egy nagyobb berlini metróállomáson. Ha a harci idegméreghez nemcsak három, Vlagyimir Putyin alá rendelt ember - a belső elhárítás, a külső hírszerző szolgálat és a katonai hírszerzés vezetője - fér hozzá, hanem harminc, akkor az anyag "globális fenyegetést" jelent, "ami szörnyű lenne" - mondta Alekszej Navalnij.

A következő nagy feladat a 2021-es országos törvényhozási (Duma-) választás előkészítése. Össze kell fogni valamennyi erőt, amely "anti-autoriter" álláspontot foglal el, kiáll a hatalmon lévők leválthatósága, a bíróságok függetlensége mellett. Meg kell törni az Egységes Oroszország párt hatalmi monopóliumát, amihez "kellemetlen embereket, például kommunistákat is támogatni kell" - mondta az ellenzéki politikus.

Kifejtette: a társadalom egy része Putyin retorikáját szajkózva azt mondja, hogy Oroszországnak a saját útján, egy "külön úton" kell járnia és egy "valamilyen spirituális értékeken" nyugvó, monarchiához hasonló rendszert kell felépítenie, és

"velük szemben állnak olyan emberek, mint én, akik szerint ez mind hazugság és szemfényvesztés, és az a meggyőződésük, hogy Oroszország csak európai mintát követve fejlődhet".

Az ügy

Alekszej Navalnij augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. A kómában lévő politikust augusztus 22-én szállították Berlinbe a Charité klinikára.

A politikus 32 napot töltött a kórházban, 24-et az intenzív osztályon. Egymástól függetlenül végzett németországi, svédországi és franciaországi vizsgálatok egyaránt novicsokot mutattak ki mintáiban. Orvosai szeptember 23-án közölték, hogy állapota kellően javult ahhoz, hogy járóbeteg-ellátás keretében folytassák kezelését.

Megmérgezéséről a Der Spiegelnek a többi között elmondta, hogy a repülőgépen egyre inkább érezte, hogy valami nincs rendben. Fájdalmai nem voltak, de biztos volt benne, hogy megmérgezték és az élete veszélyben van. A folyamat előrehaladtával egyértelművé vált számára, hogy nem éli túl a támadást. Utolsó emléke, hogy felismeréséről tájékoztat egy utaskísérőt, majd összeomlik.

Mint mondta, a halált csak a körülmények szerencsés alakulása révén kerülte el, életét annak köszönheti, hogy a repülő azonnal kényszerleszállást hajtott végre, a mentők pedig már várták a repülőtéren és az első tünetek megjelentésétől számított másfél órán belül megkezdték kezelését az atropin nevű szerrel.

Meggyilkolására "ügyes" tervet eszeltek ki támadói, azzal számoltak, hogy út közben, a fedélzeten életét veszti, és egy omszki vagy moszkvai halottasházába kerül, ahol nincsenek eszközök a méreg kimutatására. Akár "kicsit lehetett is volna várni azzal a vizsgálattal", így végül az egész ügy "egyszerűen egy gyanús haláleset" lett volna - mondta Alekszej Navalnij.

Kiemelte, hogy szerinte a merénylők tanultak a novicsokkal végrehajtott előző ismert műveletből, a Szkripal-ügyből - Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen 2018-ban az angliai Salisbury-ben végrehajtott támadásból -, így ügyeltek arra, hogy csak ő kerüljön kapcsolatba a méreggel.

Arra a kérdésre, hogy ha valóban Vlagyimir Putyin áll a támadás mögött, akkor miért engedték meg elszállítását Németországba, kifejtette, hogy ezt valószínűleg nem akarták, ezért közölték a nyilvánossággal, hogy nincs szállítható állapotban, viszont a támogatói erőfeszítései révén az a veszély fenyegette a moszkvai vezetést, hogy az ügyből "egyfajta valóságshow lesz, azzal a címmel, hogy >Navalnij haláltusája Omszkban<".

"Putyin embereinek fontos, hogy az ellenfél ne kerülhessen az áldozat státuszába, hogy ne adják meg neki ezt a politikai tőkét, akár élve, akár holtan. Egyértelműen az ő felelősségük lett volna, ha meghaltam volna Omszkban vagy maradandó károsodást szenvedek. A novicsokot talán nem lehetett volna kimutatni, de egyértelműen az ő bűnük lett volna, ha nem engednek ki az országból. Különben pedig azért vártak 48 órát, minden bizonnyal abban reménykedtek, hogy ennyi idő után már nem lehet kimutatni a mérget" - mondta Alekszej Navalnij.

Az orosz ellenzéki politikus egyebek mellett beszélt arról is, hogy Angela Merkel német kancellár meglátogatta a kórházban. Mint mondta, Merkel "nagyon alaposan tudja, hogy mi zajlik Oroszországban, és vele beszélgetve megérti az ember, hogy miért ő Németország vezetője ennyire hosszú ideje".



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter egy utolsó, négyszemközti megbeszélést ajánl Sulyok Tamásnak, mielőtt lép a kormány
A miniszterelnök az ATV-ben jelentette be, hogy még egyszer, négyszemközt szeretne tárgyalni Sulyok Tamás köztársasági elnökkel. Kijelentette, ha nem tudnak megállapodni, a kormány rövidesen megteszi a szükséges lépéseket az államfő eltávolítására.


Magyar Péter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége kedd este, ahol Rónai Egon műsorvezető kérdezte a kormányalakítás utáni első hónap tapasztalatairól és a kormány előtt álló feladatokról.

A miniszterelnök szerint nem az a fontos, hogy ő elégedett-e az eddig elvégzett munkával, hanem az, hogy az ország az. Úgy látja, a gyors kormányalakítás és az új struktúra felállítása után sok fontos, nem csak szimbolikus ügyben sikerült előrelépni. Különösen büszke arra, hogy három hét alatt sikerült politikai megállapodást elérni az uniós forrásokról, így ősszel 6 ezer milliárd forint érkezhet Magyarországra.

„Sokáig hallgattuk azt éveken keresztül, hogy miért nem jönnek a pénzek, volt szó mindenről, Ukrajnáról, illegális migrációról, ideológiai kérdésekről, de hát három hét alatt kiderült, hogy igazából itt a tiszta közéletről van szó” – mondta.

Szerinte a megállapodás feltételei, mint a korrupcióellenes fellépés és az átláthatóság, a magyar emberek érdekét szolgálják. „Én nagyon büszke vagyok a kollégáimra először is, mert éjjel-nappal dolgoznak, nemcsak a miniszterekre, hanem a minisztériumi tisztviselőkre, diplomatákra” – tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, hogy a mai napon nyújtják be azt a jogszabálycsomagot, amely a megfeleléshez szükséges.

Másik nagy eredménynek a kárpátaljai magyarság nyelvi, kulturális és politikai jogainak visszaszerzését tartja. Bár ez egyelőre technikai szintű megállapodás, de állítása szerint az ukrán fél magas szinten garanciát vállalt a betartására. „Ez egy óriás eredmény tekintettel arra, hogy az előző kormány 10 év alatt semmit nem tudott tenni, hangos volt, kiabált, így utólag kiderült, hogy valószínűleg ezt sem akarták megoldani, mint az uniós forrásokat sem” – jelentette ki.

A benyújtandó törvénycsomag részleteiről elmondta, hogy az a KEKVA-k által kezelt vagyon államhoz való visszakerüléséről is rendelkezik. A nem egyetemi alapítványok vagyona idén augusztus 31-ig, az egyetemi alapítványoké pedig 2027. augusztus 31-ig kerülne vissza. Szerinte ez nem állami gyámságot jelent, hanem a közpénz jellegét elvesztett, magánvagyonként kezelt ezermilliárdok visszavételét. A feladatokat továbbra is el kell látni, de „nem sokmillió forintos haveri kuratóriumi fizetések mellett, vagy kastélyokban, vagy vitorlás kikötőkben, vagy felesleges beruházások mellett kell ezeket elvégezni, hanem mint egy állami feladatot, vigyázni a közpénzre”. Hozzátette, „a közpénz mindenféle ellentétes fideszes értelmezéssel szemben az a magyar emberek pénze”.

A csomag korrupcióellenes részét az Integritás Hatóság megerősítése jelenti. Mint mondta, azért is kaptak ekkora felhatalmazást a választáson, „mert azt vállaltuk, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenül végezheti a munkáját”. Szerinte a korábban „béna kacsaként” működő szervezet komoly hatásköröket kap. „Például, hogyha az ügyészség mondjuk lezárja a nyomozást, akkor az Integritás Hatósága a jövőben kezdeményezheti a nyomozás folytatását, vagy akár nyomozati eszközöknek az igénybevételét” – részletezte. Kiemelte a vagyonnyilatkozatok kérdését, amely szerinte eddig semmire sem volt jó. A jövőben az Integritás Hatóság a családtagok vagyonosodását is vizsgálhatja, és ha törvénytelenséget sejt, akár egy miniszter elmozdítását is kezdeményezheti. „Ha valaki szándékosan, súlyosan, valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot tesz, akkor akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz. Na, azt gondolom, hogy innentől fogva már érdekesek lesznek a vagyonnyilatkozatok” – tette hozzá. Úgy véli, ennek hatására „olyan emberek fognak közhivatalt vállalni, vagy ott maradni, akiknek nincsen vaj a füle mögött”.

A miniszterelnök kitért az elmúlt hónap parlamenti munkájára is. Örömtelinek nevezte, hogy a képviselői fizetések és a havi 7 millió forintos költségkeret csökkentéséről szóló javaslatukat a parlament egyhangúlag elfogadta, beleértve a Fidesz képviselőit is. „Ezzel négy év alatt, csak ezzel az egy döntéssel minimum 50 milliárd forintot spórolunk a magyar adófizetőknek” – mondta. Szerinte az ellenzék azért szavazta meg a javaslatokat, mert nehéz nemet mondani azokra, amelyek valóban a magyar emberek érdekét szolgálják. Úgy látja, a parlamenti ülések nézettsége soha nem látott mértékű, amihez egy személyes emléket is fűzött: „Én valamilyen perverz módon, okból gyerekkoromban imádtam parlamentet nézni a nagymamámmal”. Szerinte akkoriban a parlamentben valódi viták zajlottak. „Ott viták voltak. Valódi viták voltak, humorral, felkészültséggel, műveltséggel, néha kőkemény viták, de emberséges viták” – emlékezett vissza.

A korábbi rendszer pazarlásáról szólva kijelentette: „Egy olyan országban, ahol esnek ki a szekrényből a csontvázak, akár bármelyik szekrénybe nyúl bármelyik miniszterem, vagy miniszterünk, minimum a 20 milliárd forintos, de inkább 100 milliárdos csontváz jön elő.”

Magyar Péter beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is.

„Ez egy ideológiai hivatal volt, megcsúfolva azt a gyönyörű szavunkat, amit szuverenitásnak mondunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szervezet a magyar embereket és a sajtót zaklatta.

A parlamentben felszólította a Fidesz képviselőit, hogy mondják el, milyen hasznos tevékenységet végzett a hivatal, de állítása szerint nem kapott választ. „Elvárom, hogy bármilyen magyar szerkesztőség, sajtómunkatárs szabadon elmondhassa a véleményét, és ezért őt ne egrecíroztassák, vagy helyezzék nyomás alá, főleg ne a magyar emberek pénzével” – szögezte le. A hivatal helyén egy új, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt hoznak létre. „Nagyon nagy elvárás van a magyar emberekben szerintem, hogy kerüljön kivizsgálásra az utóbbi 15-20 év minden lopása, bűncselekménye, a közpénzek visszaszerzése” – mondta az új szervezet feladatairól.

A választók esetleges türelmetlenségével kapcsolatban kifejtette, hogy a jogállamiság időt igényel. „A jogállam az, mondhatnánk, hogy nem kér enni, vagy a demokrácia, de néha igen, időben” – mondta, utalva arra, hogy a jogalkotási folyamat hosszabb, mint a rendeleti kormányzás idején. Szerinte a választás utáni hangulatváltozást sokan érzékelik. „Sokan ébredtek föl úgy április 13-án, hogy itt új világ van, hogy nem kell félni, hogy a szakemberek végezhetik a munkájukat” – fogalmazott. Ugyanakkor elismerte a feladat nehézségét: „Azért nem egy egyszerű feladat 16 év után felállítani egy új kormányt, visszahozni a szakembereket a kormányzásba.” Hangsúlyozta, hogy a kormány támogatottsága történelmi magasságokban van, ami óriási felelősséggel is jár. „Nem leszünk tévedhetetlenek, tehát azt most mondom, és a kampányban is elmondtam, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Ha hibázunk, bocsánatot fogunk kérni, nem fog leesni a nem létező karikagyűrű a kezemről” – ígérte.

Végül Sulyok Tamás és más, a Fidesz által kinevezett vezetők eltávolításának kérdése is szóba került. A miniszterelnök azzal kezdte, hogy „nagyon tisztelem a köztársasági elnöki intézményt. Szerintem ez egy nagyon fontos intézmény.” Ugyanakkor szerinte a választók adtak felhatalmazást az eltávolításukra. „Teljesen világosan elmondtuk többször a kampányban, benne volt a vállalásaink között, hogy azok a bábok nem maradhatnak, akik végignézték a magyar jogállam leépítését, a szerencsétlen magára hagyott gyerekek tönkretételét, az ország kirablását” – szögezte le. Furcsának nevezte, hogy a korábbi kormánypártok most külföldi segítséget kérnek. „Egy kicsit furcsa azt nézni, megmondom őszintén, amikor most azok mennek külföldre, már a Mi Hazánk is, vagy a Fidesz is, már behívnak külföldi csapatokat is, hogy védjék a jogállamot egy újonnan éppen csak megválasztott kormánnyal szemben” – mondta. A Sulyok Tamás melletti tüntetésről azt mondta, az a felhatalmazás, amit több millió ember adott nekik, erősebb, mint az 500 ember, akit a Fidesz és a Mi Hazánk odavitt.

Bejelentette, hogy még egyszer megpróbál négyszemközt beszélni Sulyok Tamással, de ha nem sikerül megállapodni, akkor rövidesen eljárnak az ügyben.

„A folyamat egyáltalán nem állt meg. Csak nyilván a folyamatoknak vannak látható részei, és jogalkotás, vagy jogszabály-előkészítési részei” – zárta gondolatait.

A teljes műsort itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk