HÍREK
A Rovatból

Napi 10 ezer kórházban ápolt és 1000 halott is lehet az indiai mutáns koronavírus miatt Angliában

Brit kormányzati szakértők szerint az indiai variáns akár 50 százalékkal is fertőzőbb lehet, mint az országot az év elején térdre kényszerítő angol mutáns.

Link másolása

Minden eddiginél súlyosabb járványhullámot okozhat az indiai mutáns koronavírus a nyárig az Egyesült Királyságban, írja a Mirror a kormányhoz közelálló tudósok pénteki figyelmeztetése alapján. A szakértők szerint az indiai variáns akár 50 százalékkal is fertőzőbb lehet, mint az országot karácsony után földbe döngölő angol, vagy másnéven kenti mutáció.

Amennyiben helytálló a tudósok becslése, úgy a következő hetekben napi 1000 halálos áldozata is lehet a harmadik járványhullámnak Angliában, miközben átlagosan 10 ezer ember kerülhet kórházba napról napra. A szakértők szerint még rosszabb lehet a helyzet az egyelőre június 21-re kitűzött nyitás negyedik lépcsője után, amikor minden korábban bevezetett korlátozást feloldanak: ezután akár napi 20 ezer ember is kórházba kerülhet a jóval fertőzőbbnek vélt koronavírus miatt.

Az még kérdéses, hogy mennyivel fertőzőbb az Angliában egyre inkább elterjedő indiai mutáns, abban azonban egyetértenek a tudósok, hogy nagyságrendekkel, mint az országban egyelőre uralkodó brit mutáció. Optimistább becslések szerint napi 4-6 ezer kórházba kerülő beteggel számolnak, de abban egyetértenek, hogy az áldozatok száma ismét megközelítheti az év elején tapasztalt 1000 körülit naponta.

Boris Johnson pénteken közölte, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nincs okuk lassítani a korlátozások lazításán. Így hétfőn biztosan életbe lép a harmadik fázis, amikor az éttermek és pubok belső terei mellett többek között a mozik és színházak is kinyithatnak, illetve újra engedélyezik a külföldre utazást is. A miniszterelnök ugyanakkor megjegyezte, hogy az indiai variáns aggasztó terjedése miatt a június 21-re tervezett negyedik fázis még egyáltalán nincs kőbe vésve.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ha 10 napon belül nem mehetünk be a köztévébe egy élő vitára, akkor ott leszünk, amíg be nem engednek
A TISZA Párt politikusa közölte, hogy ő hajlandó bárkivel leülni vitázni a választások előtt, de ezt a köztévében kell megtenni, mert az mindannyiunkké.

Link másolása

Magyar Péter Miksolcon nagy tömeg előtt tart nagygyűlést. A TISZA Párt politikusa többek között arról beszélt, hogy jó ideje mondja, hogy a választások előtt leülne egy nyilvános, élő vitára a többi párt EP-listavezetőivel. Ám ezt a köztévében tenné meg.

Mivel eddig hiába kérte, nem kapott választ rá. Ezért most bejelentette, hogy

ha tíz napon belül nem mehetnek be a közvétébe, élő adásba, akkor "ott leszünk". És addig "nem megyünk haza", amíg nem olvassák be a magyar emberek követelését, és nem teszik lehetővé, hogy élő adásban vitázhassanak.

Magyar Péter közölte, hogy ő leülne Deutsch Tamással, Orbán Viktorral, Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenccel, vagy bárkivel, aki hajlandó rá.

Hozzátette: "Ez a mi köztévénk".

Ha pedig nem tehetik meg, nem juthatnak be, akkor addig maradnak a köztévé előtt, amíg nem járnak sikerrel - közölte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor: Magyar Péter egészségügyi adatainak kiszivárogtatása után minden állampolgár bizalma megrendülhet a rendszerben
Az egészségügyi szakértő szerint az adatokat nem az EESZT-ből tölthették le, a formája és tartalma miatt egy egészen más forrásra gyanakodik. Azt is megírta, hogy mire.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter személyes egészségügyi adatai szivárogtak ki, egy korábbi eset kapcsán. A mentőszolgálat adatai kerültek nyilvánosságra. A Bors hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amit az Országos Mentőszolgálat munkatársai írtak azon az estén, amikor Varga Judit mentőt hívott férjéhez, Magyar Péterhez.

Az eset után Kunetz Zsombor is megszólalt:

Az egészségügyi szakértő legfrissebb írásában azt elemezte, hogy az iratok honnan származhattak.

Első kérdése az volt, hogy honnan kerülhettetek ki a szigorúan védett egészségügyi adatok. Mint írja, a mentési adatok az EESZT-ben (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, népszerű nevén Felhő) találhatók meg. Ehhez maga az érintett vagy egy egészségügyi szolgáltató férhet hozzá. A letöltést viszont a rendszer naplózza.

Ám a Borshoz eljutott dokumentumok nem innen származhatnak, mert más a formája és tartalma is - írja a szakértő.

"Így könnyű belátni, hogy ez a rendkívül szigorúan védett személyes egészségügyi adatokat érintő adatszivárgás szinte biztosan az Országos Mentőszolgálattól eredhet"

- vélekedik Kunetz Zsombor.

Úgy véli, hogy a mentők kihívása nem a hétköznapi módon történt. Feltételezve, hogy Magyar Péter - akkor még - felesége nem a 112-t hívta, hanem egy VIP-vonalat, aki lehetett "akár Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár is, vagy a még jelen pillanatban a helyén levő mentőfőigazgató, aki szintén nem a 112-vel kezdett el bűvészkedni, hanem egyenesen kiadta egy akár egy Dr……. Péter nevű kollégájának a feladatot, hogy intézze. Így már érthetővé válik, hogy nagyon nagyon valószínű az, hogy a Dr………Péter személye nem azonos Dr. Magyar Péter személyével, sőt erősen bizonyos az is, hogy az egyik doktori cím az orvost a másik pedig jogászt takar. A fentiek csak megerősítik azt a tényt, hogy a Bors által közzétett mentési dokumentum az valós, ennek ellenkezőjét az Országos Mentőszolgálat sem állította, sőt a mai Kormányinfón maga Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tényszerűen elismerte, hogy jogsértés történt" -vélekedik.

A jogsértést tehát a kormány is elismeri, "míg az adatszivárgás a fentiek alapján nem történhetett meg máshol, mint az Országos Mentőszolgálatnál" - írja. Hozzáteszi, hogy ez az eset fontosabb annál, mint amit meg lehet oldani az OMSZ főigazgatójának menesztésével.

"Hiszen alapvetően rendülhet meg minden magyar állampolgárnak a bizalma abban, hogy az egészségügyi ellátórendszer adatkezelésében bízhat. Nem bízhat abban, hogy különleges személyes adata ne kerüljön ki akkor, amikor ez éppen az adatkezelőnek, vagy kormányak az érdekében állana".

Éppen ezért most azonnal véget kell vetni az ilyen fajta jogsértésnek - írja a szakember - "különben mindannyiunkra igen szomorú világ jön, és akár a legkiszolgáltatottabb állapotunkban is azon kell a gyógyulás helyett izgulnunk, hogy az ellenségünk mikor jut hozzá a különösen védett személyes egészségügyi adatainkhoz".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orosz Bernadett: Korábban a Fideszre szavaztam, de amikor majdnem halálra vert a volt párom, rájöttem, ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik
Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették. A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.

Link másolása

A Népszavának adott interjút Orosz Bernadett, akit évekkel ezelőtt a volt párja olyan súlyosan bántalmazott, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedett. Idén februárban a nőt bántalmazó férfit, K. Istvánt nem jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönre ítélték.

„Én 2019 előtt a Fideszre szavaztam, de amikor 5 évvel ezelőtt egy bujáki osztálytalálkozón majdnem halálra vert a volt párom, hamar rájöttem, hogy ebben a rendszerben nem az áldozatokat védik”

- mondta az interjúban Orosz, aki úgy érezte, szembe köpik azzal, hogy Varga Judit volt igazságügyminiszter politikai hisztinek nevezte és nem ratifikálta a nők elleni erőszak visszaszorítását célzó Isztambuli Egyezményt.

Orosz Bernadett idén az LMP-s, illetve más ellenzéki pártok által támogatott képviselő-jelöltjeként indul a választáson, Miskolcon az egyik egyéni választókerületben már nyilvántartásba is vették.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy miért az LMP-t választotta.

Orosz Bernadett elmondta, hogy azért, mert csak ők keresték fel.

„Engem sosem érdekelt a politika azon túl, hogy elmentem szavazni. Viszont miután majdnem megöltek, úgy döntöttem, valamit tenni kell, én tényleg mindenkinek írtam, hogy valami változzon, de csak semmitmondó válaszok érkeztek. A szakmai szervezeteket pedig jól láthatóan semmibe veszik. A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk”

– tette hozzá Orosz, aki felidézte a volt igazságügyi miniszter nagy port kavart interjúját is.

„Varga Judit volt igazságügyi miniszter a Hajdú Péternek adott interjújában hosszasan beszélt a lelki bántalmazásról, és arról, hogy a gyerekeik mit éltek át. El tudja képzelni, hogy az én gyerekeim mit éltek át, amikor meglátták a felismerhetetlenségig szétvert arcom?”

– tette fel a kérdést az interjúban a 2019-ben brutálisan megvert hatgyermekes nő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Így venné elejét a választási csalásoknak Magyar Péter: „Ismerjük a trükkjeiket”
Szavazatszámlálókat toboroz a Tisza Párt alelnöke. Szerinte ők segíthetnek garantálni, hogy a június 9-ei választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le.

Link másolása

Magyar Péter péntek délelőtt osztotta meg posztját, melyben arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a szavazatszámláló csapatukhoz.

„Ismerjük a trükkjeiket: szavazólapok érvénytelenné tétele, láncszavazás, buszoztatás, Kubatov-lista, szavazatvásárlás, szociális- és idősotthonokban szavaztatás, fenyegetés, ígérgetés. Segíts megóvni a választás tisztaságát!

Mindannyiunknak fontos, hogy a választási folyamat átlátható és tiszta legyen. Szavazatszámlálóként Te is hozzájárulhatsz ehhez. A segítségeddel garantálhatjuk, hogy a választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le”.

Magyar ezért arra biztatta a követőit, hogy regisztráljanak szavazatszámlálónak a Talpra magyarok! honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET: