HÍREK
A Rovatból

Egyre több fideszes szavazó voksolna a TISZA Pártra egy kutatás szerint

2022 óta harmadával fogyott a Fidesz támogatottsága, miközben tényleg árad a TISZA. Itt vannak a 21 Kutatóközpont felmérésének részletei.


A 21 Kutatóközpont júniusi kutatása szerint a Fidesz 2022 óta a szavazótábora mintegy harmadát veszítette el, miközben a TISZA Párt támogatottsága a tavalyi európai parlamenti választások óta a másfélszeresére nőtt.

A felmérés három kérdésre épült: a válaszadók megjelölték, hogy 2022-ben, 2024-ben, valamint jelenleg melyik pártra szavaztak vagy szavaznának. Mivel ezek a válaszok visszaemlékezésen alapulnak, előfordulhat, hogy nem tükrözik pontosan a valós szavazatokat, de a kutatók szerint így is jól mutatják a pártpreferenciák változását, hiszen 2022-ben 1,6-szor, 2024-ben pedig másfélszer annyian szavaztak a Fideszre, mint az ellenzékre, és a kutatásban ez az arány 1,5–1,5 volt.

A Fidesz népszerűsége fokozatosan csökkent az elmúlt két évben. A megkérdezettek 35 százaléka emlékezett úgy, hogy 2022-ben a kormánypártra voksolt, 2024-ben ez az arány 29 százalékra csökkent, jelenleg pedig a válaszadók 25 százaléka mondja, hogy most is a Fideszt választaná.

Ezzel párhuzamosan a TISZA Párt támogatottsága növekedett: a válaszadók 19 százaléka emlékezett úgy, hogy 2024-ben a TISZA Pártra szavazott, jelenleg viszont már 32 százalék tenne így.

A 21 Kutatóközpont kérdéseire adott válaszok alapján kiderült: a TISZA mostani 32 százalékos szavazótáborának 18 százaléka a korábbi ellenzéki összefogás szavazóitól érkezett. A párt az elmúlt évben gyakorlatilag teljesen átvette a Momentum táborát, valamint a DK–MSZP–Párbeszéd szavazóinak körülbelül kétötödét is megszólította.

A Fidesz jelenlegi támogatottsága a kétharmada a 2022-es országgyűlési választáson elért eredménynek. Ezzel a kormánypárt szavazóinak harmada lemorzsolódott, és a tavalyi EP-választáshoz képest is ötödével zsugorodott a tábora. A kutatás szerint a 2022-es Fidesz-szavazók 66 százaléka ma is a pártot támogatná, 9 százalék viszont már a TISZA-ra szavazna, 21 százalék pedig bizonytalan.

A 2024-es EP-választáson a Fideszt választók 78 százaléka továbbra is a kormánypárt híve, 16 százalékuk ugyanakkor bizonytalan, négy százalékuk pedig már Magyar Péter pártját támogatná.

A 21 Kutatóközpont megállapította továbbá, hogy a 2022-es ellenzéki összefogás egykori szavazóinak 76 százaléka jelenleg a TISZA Párt táborához tartozik. A tavalyi EP-választáson a Demokratikus Koalícióra szavazók fele ma is kitart a párt mellett, míg 38 százalékuk átpártolt a TISZA Párthoz. A Kutyapárt 2024-es szavazóinak 35 százaléka szintén Magyar Péter pártját támogatná egy most vasárnapi szavazáson.

A felmérés arra jutott, hogy Magyar Péterék új szavazókat is meg tudtak szólítani azok közül, akik korábban nem vettek részt a választásokon.

A tavalyi EP-választásokon nem szavazók ötöde, a 2022-es országgyűlési választásokon távol maradók negyede már a TISZA Párt támogatója. Az új szavazók körében felülreprezentáltak a nők és a politika iránt kevésbé érdeklődők, szemben azokkal, akik már 2024-ben is a TISZA-ra szavaztak.

A frissen csatlakozott támogatók 70 százaléka biztos abban, hogy a TISZA Pártra szavazna, míg a korábbi TISZA-szavazók körében ez az arány 88 százalék.

A 21 Kutatóközpont adatai szerint összességében az történt, hogy a Fidesz tábora 2022-höz képest harmadával, a tavalyi EP-választás óta pedig ötödével csökkent. A TISZA Párt támogatottsága viszont a másfélszeresére nőtt.

A 21 Kutatóközpont hibrid adatfelvétele 2025. június 24. és 27. között zajlott, ezer fő megkérdezésével. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Újra a Földön: kilépett az űrkapszulából Kapu Tibor
A magyar űrhajós negyedikként lépett ki az őket váró hajó fedélzetére, magyar idő szerint délután fél 1 előtt két perccel. A landolással minden rendben volt, de több vizsgálat vár még a hazatérőkre.


Ahogy arról korábban írtunk, magyar idő szerint 11:31-kor a Csendes-óceánban landolt a Dragon űrkapszulája, ami az Axiom-4 legénységét hozta vissza a Földre. Köztük volt Kapu Tibor, a második magyar űrhajós is. A kapszulát ezután fél órával egy hajóra emelték ki a vízből.

Ezután néhány perc előkészület következett, mielőtt a Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson, Sławosz Uznański-Wiśniewski, Kapu Tibor újra kiléphetett a földi körülmények között.

Végül 12:19 perckor kezdtek kiszállni a Dragon fedélzetéről. Kapu Tibor negyediknek lépett ki az űrkapszulából, 12 óra 28 perckor.

A hazatérőket helikopterrel szállítják majd a szárazföldre. Ezután még több héten keresztül különböző vizsgálatok várnak rájuk. Kapu Tibor várhatóan még két hetet tölt majd az Egyesült Államokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Így üdvözölte a SpaceX a Földre visszatérő Kapu Tibort és társait
Magyar idő szerint 11:31 perckor landolt a Csendes-óceánban az űrügynökség Dragonja. A hazatérő magyar űrhajóst az űrügyi kormánybiztos is köszöntötte.


Ahogy arról korábban írtunk, sikeresen landolt az Axiom-4 legénysége a kaliforniai San Diego mellett a Csendes-óceánban.

A Kapu Tibort is a fedélzetén tudó űrkapszula érkezését rögtön többen üdvözölték a közösségi médiában-

Az űrkutatásért felelős kormánybiztos, Ferencz Orsolya a Facebookon annyit írt:

„Isten hozott, Tibi!”

Az utazást biztosító SpaceX az X-en üdvözölte a hazatérő űrhajósokat:

Megerősítették a Dragon vízreszállását – isten hozott ismét a Földön @AstroPeggy, Shux, @astro_slawosz és Tibi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók a landolásról: Így tértek vissza Kapu Tiborék a Földre
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. A kapszula még lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.

A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiemelték Kapu Tibor űrkapszuláját a Csendes-óceánból
A 7 tonnás Dragon körülbelül fél órát lebegett az óceánban, mielőtt egy hajóra emelték át.


Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.

A közel 7 tonnás űrkapszulát daruval emelték ki a vízből, miután közel fél órán át lebegett a vízben.

Végül magyar idő szerint déli 12 órakor kiemelték a Dragon kapszulát egy hajóra.

Az űrhajósok csak itt léphetnek ki belőle először.


Link másolása
KÖVESS MINKET: