Nincstelen csavargók és nagyvilági dámák a Nemzeti Galériában – újrarendezték a Munkácsy-kiállítást
Megújult a Munkácsy kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című tárlaton olyan remekműveket láthattuk mint az Ásító inas, a Siralomház és a Rőzsehordó nő. Ugyanakkor ritkán látott, raktárban őrzött alkotásokkal is találkozhattunk.
Mi már megnéztük az újrarendezett kiállítást. Mutatjuk, milyen érdekességek várnak rád.
A megújult kiállításon az 1850-es évektől a századfordulóig követhettük nyomon a realizmus és naturalizmus kibontakozását, virágzását, majd meghaladását.
A 19. századi realista és naturalista művészek koruk társadalmának és valóságának hiteles bemutatására törekedtek. A kiállítás hat termen átsétálva olyan érzésünk támadt, mintha időutazásban lenne részünk: az alkotásokon keresztül feltárul előttünk egy letűnt kor világa.
A festményeken át bepillantást nyerhettünk a városi nagypolgárság szalonjainak fényűző világába, ugyanakkor hű képet kaptunk a számkivetettek hétköznapjairól. A kiállított képekről visszaköszönnek a kisvárosi utcák, a vidéki tájak, illetve a magyar falusi élet jelenetei is.
.
Ahogy belépünk a kiállítótérbe, a Siralomház című kép fogad bennünket. Nem véletlen, hogy ezt a festmény pillantjuk meg először. Munkácsy a Siralomház párizsi kiállításával érte el első nagy sikerét, és vált Európa-szerte híressé. A nagy feltűnést keltő képen egy halálraítélt utolsó estéjét láthatjuk. A sötét színekkel komponált nyomasztó jelenet jól érzékelteti a drámai helyzetet.
Sok Munkácsy festmény eredeti szépségét ma már csak elképzelni tudjuk, a sötét bitumenes alapozás a korai képek besötétedéséhez vezetett.
A Siralomházhoz hasonló társadalmi tabló a Zálogház című kép. Megjelennek rajta a nagyváros szegényei: a bohém zenész, a kokott, az anya gyermekeivel, az inasgyerek, az idősebb asszonyság - jellegzetes társadalmi típusok, akiket az ínség, a hirtelen jött szükség hozott össze. A mű azért is különleges, mert
a Zálogház az első nagyvárosi életkép a magyar festészet történetében.
Munkácsy az 1870-es évek végén fordult a párizsi nagypolgárság világa felé. Látványos csendéleteket, valamint gazdag enteriőröket, és nagyvilági dámákat felvonultató szalonzsánereket kezdett festeni.
Ebben nagy szerepet játszott műkereskedője, Charles Sedelmeyer, aki szakmai és anyagi sikereit egyengette. Felesége, Cécile Papier pedig társadalmi hátteret biztosított számára, szalonjuk maga volt a párizsi elegancia csúcsa.
Milton című képével a festő elnyerte a párizsi világkiállítás egyik aranyérmét. Munkácsy Sedelmeyernek adta el a festményt, aki megrendelte tőle a kiállításon látható kisebb méretű redukciót is.
A kétméteres önarckép ritka jelenség a festészet történetében. Ezért is különleges Munkácsy hatalmas Műteremben című alkotása. A mű ugyanakkor nemcsak önarckép, hanem egy életkép is a művész életéből, szinte olyan, mintha egy mű megszületésének történetét mesélné el. Ráadásul
a kép azt a furcsa érzést kelti, mintha a festőállványon készülő festménynek két alkotója lenne: a művész és a felesége.
A 19. század festészetének egyik meghatározó műfaja a tájkép, amelyre szintén szép példákat láthatunk a kiállításon:
