Müller Cecília visszatért: kiderült, miért nem láthattuk a tájékoztatókon mostanában
Azt is közölte, hogy közelítjük a 2,5 millió mintavételt, és nem csökken jelentősen a kórházakban fekvők száma.
"Ez is egy olyan adat, ami arra int minket, hogy továbbra is óvatosnak kell lennünk, és a karácsonyi forgatag idején is figyelnünk kell egymásra, és meg kell akadályozni minden olyan lehetőséget, amivel a vírus továbbadását szolgálnánk" - mondta a tisztifőorvos, majd hozzátette:
"Tudjuk azt, hogy ez a karácsony más lesz, mint a korábbiak voltak. Nem javaslom, hogy nagyon nagy létszámban különböző háztartásokból összegyűljünk, még egy nagyobb családból sem. A karácsonyra vonatkozó intézkedéseket december 21-én a miniszterelnök fogja bejelenteni."
A helyzet az operatív törzs szerint kiegyensúlyozott, de sajnálatos, hogy 187 beteg elhunyt az elmúlt napon, és még inkább tragikus, hogy köztük volt egy 19 éves fiatalember is. Nála egy kórházi ellenőrzés során derült ki, hogy koronavírusos, alapbetegsége bakteriális és gombás eredetű gyulladás volt.
Arról is beszélt, hogy
a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban az egészségügyi dolgozók közül több orvos és szakdolgozó is a járvány áldozatául esett, annak ellenére, hogy az egészségügyi védőfelszerelések rendelkezésre álltak, és megfelelően használják azokat
- mondta Müller Cecília, aki úgy döntött, hogy amíg nem áll rendelkezésre szükséges személyzet, a győri Petz Aladár Kórház látja el a térséget.